2020. április 5., vasárnap


Hozsánna!



Böjt 6. vasárnapja

 (Virágvasárnap)


Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
Hallgassa meg az ünneplő gyülekezet azt a szent Igét, melyet a mai ünnepnapra Anyaszentegyházunk kijelölt, és amit megírva találunk János evangéliuma 12. fejezetében, a 12-től a 19. versig, a következő képen:
„12 Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, 13 pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya! 14 Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: 15 „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.”
16 Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla. 17 Bizonyságot tett mellette a sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból. 18 Ezért is vonult ki elé a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette. 19 A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!”
Ámen! Eddig Isten írott Igéje!

1. Megmentő


Furcsa virágvasárnap ez, hiszen a mi Urunk Jézus néptelen utcákon halad végig. Bevonulása azonban nem hiábavaló: minden lakás, minden szív ajtaján kopogtat. Keresi azokat a lelkeket, amelyek bajba jutottak, és megmentésre várnak. Valótlant állít, aki azt mondja, neki ugyan teljesen rendben van az élete, úgyhogy köszöni, de nem kér Jézusból. Nekik talán még nem elég nagy a baj. Nekik talán nem árt gondolkodni még egy kis ideig azon, hogy meddig tart a saját erejük, és meddig az Isten megmentő szeretete. A nagyhét legcsodálatosabb üzenete az, hogy senki nem lehet elég jó, vagy méltó Isten szeretetéhez, de Jézus mégis két kézzel szórja, tékozolja azt. Vasárnaptól péntekig mindenki elhagyta, elárulta, megtagadta az Urat, de Ő hűséges maradt mindvégig. Virágvasárnap még annak a Megmentőnek integetünk, aki a vágyaink és elvárásaink képeiben él, és mindenféle áldott dolgot osztogat nekünk. Nagypénteken már azt a Megmentőt fogjuk látni, aki átszögezett kezeivel is a szeretetét és az áldását tékozolja. Hogy lehet-e enélkül élni? Persze hogy lehet… Csak nem érdemes! Minden jó, minden áldás Istentől származik, Aki képes arra is, hogy a rosszat jóra fordítsa. Mindenki, aki kéri és elfogadja az Ő áldását, az maga is áldássá lesz.
„Áldjátok Istent a gyülekezetekben!” – énekli a mai zsoltáros.
Hol van most a virágvasárnapot ünneplő gyülekezet? Otthon, de mégis együtt. Remélem, hamarosan újra együtt leszünk a templomban, de mégis otthon leszünk. Most pálmaágak helyett a kertünk növényeivel dicsérhetjük az érkező Urat, szamárcsikó helyett pedig háziállataink emlékeztetnek bennünket a hozzánk érkező Megmentőre. Lehet, hogy a virágcserép, a locsolókanna és a gereblye lesz az új pálmaág, a kutya, macska és baromfi pedig az új szamár.


2. Megszabadító


Jézustól megszokhattuk, hogy mindig meghökkentő módon, de nagyon is szükségszerűen érkezik meg az emberek életébe. A jeruzsálemi ünneplő tömeg egy győztes királyt várt, aki megszabadítja őket az elnyomás alól. Valóban királyt kaptak, aki valóban meg is szabadította őket a bűneik nyomása alól. „Hozsánna!” – kiáltja a Jézus elé sereglő alkalmi gyülekezet. Kik ezek? És honnan jöttek? És mit jelent, amit kiáltanak? A héber „hosia-na” kifejezés azt jelenti, hogy „ó, segíts!” vagy „ments meg!” ami egy alázatos kérés a király, vagy könyörgő imádság Isten, és különösen a várva várt Messiás felé. Így érkezik meg Jézus a felbolydult Jeruzsálembe. Pálmaágakat vágtak le, és azokat lengették Jézus előtt, a tisztelet jeleként. Ez is egyfajta istentisztelet volt. Szokatlan, furcsa, rögtönzött, de istentisztelet volt.
„Áldjátok Istent a gyülekezetekben!” – énekli a mai zsoltáros.
A virágvasárnapi tömeg feloszlott, azután egymás után történtek a nagyhét eseményei, majd húsvét csodája után a pünkösddel új korszak kezdődött el: megalakult az első gyülekezet. Ennek a különös, 2020-as virágvasárnapnak is vége lesz, és történnek tovább életünk eseményei. Mindazok pedig, akik most is készségesen ajtót nyitnak Jézusnak, átélhetik majd a feltámadás csodáját az örökkévalóságban, és bízom benne, hogy egy újraformálódó gyülekezet csodáját is, ha újra összegyülekezhetünk majd.

3. Üdvözítő


Akik még mindig lemondóan legyintenek, vagy csak nem értik, hogy miként tudja Isten jóra fordítani ezt a rossz helyzetet, csak a jobb és a bal lator példáját tudom felmutatni. Ezt a két gazembert Jézussal együtt feszítették keresztre, az egyiket jobb felől, a másikat bal felől. Közös vonásuk volt, hogy Jézussal ellentétben ők jogosan szenvedtek a bűneik miatt, de egyetlen dologban különböztek: a bal oldali lator nem fogadta el az üdvösséget, míg a jobb oldali kérte, megkapta, és át is élte. Így lett ő gazemberből igaz ember. Jézus megmentette őt a halál árnyéka völgyének kísértéseiből, megszabadította őt a bűnei bilincseiből, és üdvözítő szeretetével hazahívta őt Istenhez az örök életbe. Nem tudni, hogy ez a két ember hol volt virágvasárnap: talán raboltak, gyilkoltak, erőszakoskodtak. Talán hallottak Jézusról, de túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy vele foglalkozzanak. Talán még nem volt elég nagy a baj. De ott, a kereszten, a fájdalomban, a félelemben, egészen másként lát az ember. Az idei nagyhét evangéliuma az lehet, hogy van még időnk Jézusra.
„Áldjátok Istent a gyülekezetekben!” – énekli a mai zsoltáros.
Üdvözülni tulajdonképpen annyit jelent, hogy behívjuk Istent az életünkbe, és Ő is behív minket a bűntelenségbe és az örök életbe. „Ne félj!” – hangzik a prófétai szó, és ezt mondja Jézus is, valahányszor megnyitjuk előtte a szívünket. Ez a szó bátorságot ad a folytatáshoz, akármilyen bizonytalan is a jövő. Ez a félelemtől mentes, szeretetteljes indulat legyen meg bennünk, ami Jézus Krisztusban is megvolt. Ámen! Ezért imádkozzunk!
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne dobj el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen...” Ámen!

2020. március 29., vasárnap


A válasz: Jézus



Böjt 5. vasárnapja
Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
Hallgassa meg az ünneplő gyülekezet azt a szent Igét, melyet Anyaszentegyházunk a mai vasárnapra az igehirdetés alapjául kijelölt, és amit megírva találunk Zsidókhoz írt levél 10. fejezetében 19-25. versben a következőképpen:
„Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett. Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap. „
Ámen. Eddig Isten írott Igéje.

Kérdések

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Kedves Tv nézők, és interneten bennünket követők.  A keddi online bibliaórán, a VillanyPásztor 5. bejelentkezésénél 3 központi gondolatot és 3 kérdést tettem fel ezzel az igével kapcsolatban, amelyen gondolkozni lehetett az egész héten. Aki esetleg nem látta ajánlom a gyülekezetünk Youtube csatornáját, ahol további igei tartalmak is elérhetőek.
Tehát a három gondolat, és a hozzájuk tartozó kérdések így hangzottak:
1, Járuljunk Isten elé igaz szívvel, ne kényszerből, hanem élve a lehetősséggel. Hogyan tudjuk Isten előtt felvállalni az igazi valónkat, nem rejtegetve semmit?
2, Ragaszkodjunk a remény hitvallásához. Hol, hogyan tudjuk ebben a nehéz helyzetben megtalálni a reménységünket?
3, Ne hagyjuk el a gyülekezetünket. Hogyan tudunk, most egy gyülekezethez tartozni, ha nem is találkozunk? Miért legyen nekem fontos a gyülekezetem?

1.     kérdés

Járuljunk Isten elé igaz szívvel, ne kényszerből, hanem élve a lehetősséggel.
A mostani szokatlan, furcsa, mondhatni kellemetlen és frusztráló helyzetünkben nagyon sok veszteséget meg kell élnünk. Elmaradnak programok, családi rendezvények, találkozások. Otthonról kell tanulni, dolgozni, de vannak sajnos olyanok is akik a munkájukat is elvesztették.
Olyanokkal  kell együtt lennünk, akik bár a család tagjaink, de nem szoktunk ilyen sokat együtt lenni. Nem járhatunk gyülekezeti alkalmakra sem, nem foglalhatjuk el a kedvenc helyünket a templomban, nem énekelhetünk együtt.
Minden, amit elterveztünk elveszni látszik, és a lehetőségeink egyre korlátozottabbak.
Mégis azt mondja ma nekünk az Isten Igéje, hogy éljünk a lehetőséggel. Éljünk az Istennel való találkozás lehetőségével. Járuljunk elé igaz szívvel, és ne kényszerből.
Na most tényleg senki nem mondhatja, hogy kényszerből megy a templomba, kényszerből hallgatja az Isten igéjét. Akik most Igét olvasnak, imádkoznak, énekelnek, azok valóban azért teszik, mert szükségük van rá. Mert igaz szívből szeretnének az Istennel beszélni. És milyen jó, hogy ez nincs korlátok közé szorítva. Milyen jó, hogy az Isten nincs korlátok közé szorítva. Nem csak a templomban van, vagy itt vagy ott, hanem mindenhol. Bárhol és bármikor beszélgethetünk vele, ha szívből hívjuk őt. Ő meghallgat és válaszol is nekünk. Mindez azért lehetséges, mert a kárpit kettészakadt.
Két héttel ezelőtt már volt erről szó. Amikor Jézus a kereszten kimondta azt a mindent megváltoztató szót, hogy „Elvégeztetett” a jeruzsálemi templomban lévő kárpit kettéhasadt. Ez a kárpit takarta el a Szentek Szentjét, azt a helyet, ahol a szövetség ládájában a tíz parancsolatot őrizték, amely helyről azt gondták, hogy ott lakik az Isten. Oda csak egy évben egyszer lehetett bemenni, nem lehetett az Istent csak úgy zavarni. De akkor kétezer évvel ezelőtt, az ajtó kinyílt, és lehetőség nyílt az Istennel való találkozásra, kommunikációra.
Erre most is lehetőségünk van. Nem csak a templomban, nem csak istentiszteleten lehet és kell imádkozni, az Istennel beszélgetni. A mostani helyzetünkben lássuk meg a lehetőséget, arra, hogy még több időt töltsünk el Istennel, és mondjunk el neki mindent, amit eddig nem mertünk elmondani. Mutassuk meg neki a vágyainkat, álmainkat, kétségeinket, kérdéseinket, és engedjük, hogy segítsen ezekben, hiszen neki semmi sem lehetetlen.

2.     kérdés

A második gondolatunk szorosan kapcsolódik az eddigiekhez. Ragaszkodjunk a remény hitvallásához.
Van az az ősi mondásunk, hogy a remény hal meg utoljára. De én inkább azt mondanám, hogy a remény sem hal meg soha, mert Jézus már meghalt értünk.
Persze könnyű ezt mondani, de annál nehezebb érezni. De talán most amikor átértékeljük az életünket, a dolgainkat, most tudunk érzékenyek lenni a reményre is. A remény apró szikráira, mozzanataira.
Ha kimegyünk a kertbe láthatjuk, hogy a tavasz bontogatja a szárnyait, hogy van, ami nem változik, ez is reményt adhat nekünk.
Reménységünk lehet a családunk közössége, hogy együtt próbálunk meg túljutni ezen a nehéz időszakon.
Reményt nyújthat egy igei gondolat, igehirdetés, amelyből hála Istennek egyre több van a tévében is.
Reményt adhat Isten szava: Aki azt ígérte nekünk, hogy velünk marad minden napon, éppen ezért sohasem vagyunk egyedül.

3.     kérdés

Most sem vagyunk egyedül, amikor ezen az istentiszteleten részt veszünk, amikor hallgatjuk vagy olvassuk az Isten üzenetét. Nem vagyunk egyedül, hanem egyek vagyunk Krisztusban. Ehhez kapcsolódik a harmadik gondolatunk.: Ne hagyjuk el a gyülekezetünket.
Amikor még az egyetemre jártam, minden adventben és böjtben gyülekezetekbe kellett mennem prédikálni, hogy gyakorlatot szerezzek, hogy megismerjem a különböző gyülekezeteket, lelkészeket. Mindig nagyon nehéz volt megírni ezeket a prédikációkat, és nem csak azért, mert akkor még csak tanultam a dolgot. Az is nehéz volt, hogy nem tudtam, kiknek fogok prédikálni, milyen emberek, mi az ami a lelkükben van, mi az amire szükségük van. Ezért is jó, hogy a lelkész megismeri a gyülekezetét, mert tudja, hogy kikkel van együtt az istentiszteleten, és talán választ tud adni a kérdéseikre.
Mostanában egyre többször jutnak eszembe arcok. Arcok a gyülekezet alkalmakról, istentiszteletekről, a gyülekezetünk arcai. És már alig várom, hogy újra együtt lehessünk a templomban mosolyogva, énekelve vidáman. De addig is, amíg ez megtörténik, nagyon fontos, hogy ne hagyjuk elveszni a gyülekezetünket. Imádkozzunk egymásért, a gyülekezetért, a lelkészekért, szolgálattevőkért. Imádkozzunk azért, hogy minél több emberhez eljusson az Ige üzenete, hogy minél több ember hallja meg a reményt.
Gondoljunk a gyülekezetünkre anyagiakban, és imádságos szeretetben is, hogy amikor ennek a nehéz helyzetnek vége lesz, újra együtt lehessünk.

Válasz

Amikor kérdéseket teszünk fel a gyerekeknek hittanórán, szoktunk azzal viccelődni, hogy a válasz mindig Jézus. Ez persze a hittanon nem mindig jön be, de az életben annál inkább.
Talán most is nagyon sok megválaszolatlan kérdés van előttünk, kilátástalannak és kétségbeesettnek érezzük magunkat. Az egyéni kérdésekre, sajnos nem tudok egyéni válaszokat adni. De azt tudom, hogyha Jézusnál keressük a választ, ha igaz szívvel járulunk hozzá: akkor meg lesz reménységünk, és érezhetjük egész keresztény közösség megtartó erejét.
Ámen. Imádkozzunk!

2020. március 23., hétfő

Megjelent a gyülekezetünk Forrás Újságának legújabb száma!

Az alábbi linken elérhető:


Várjuk a csodát

Böjt 4. vasárnapja
Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
Hallgassa meg az ünneplő gyülekezet azt a szent Igét, melyet a mai ünnepnapra Anyaszentegyházunk kijelölt, és amit megírva találunk Pál apostol Rómaiakhoz írott levelének 7. fejezetében, a 21-től a 25. versig, a következő képen:
„21 Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem. 22 Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint,
23 de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. 24 Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25 Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.” Ámen! Eddig Isten írott Igéje!

1. Kegyelmi idő

Szeretett Testvéreim!
Mielőtt a mai Villanypásztor közelébe telepednének, előbb szívleljék meg a figyelmeztetést, nehogy valakinek megrázó élményben legyen része a mai igemagyarázat hallatán. Lehet, hogy az üzenetet humorosan tálalom, de mindent komolyan gondolok. Két figyelmeztetés:
Először is: jusson eszünkbe az 5 kenyérről az 5. parancsolat: „Ne ölj!” Most úgy tehetünk eleget ennek a parancsolatnak, hogy tisztes távolságban ülünk le Jézus elé, és mindenki annyit vesz ki a kenyeres kosárból, amennyire valóban szüksége van. S ha lehet, e jó szokásunkat a járvány után is tartsuk meg, amikor már újra lesz lehetőség az összegyülekezésre.
Másodszor: jusson eszünkbe a 2 halról a 2. parancsolat: „Ne vedd hiába Istened nevét!” Most úgy tehetünk eleget ennek a parancsolatnak, hogy imádkozunk és lelkiismeretesen végezzük a munkánkat, amire rendeltettünk. S ha lehet, e jó szokásunkat a járvány után is tartsuk meg, amikor már nem félelemből, hanem hálából tehetjük ezt.
Azt, hogy mi lesz ennek a történetnek a vége, nem tudhatom. Azt azonban tudom, hogy Isten most olyan dolgokra tanít meg minket, amik igazán lényegesek. Általában ezekre már csak akkor jövünk rá, amikor már nincsenek, és végképp elmulasztottunk minden lehetőséget, hogy éljünk velük. Nehéz időket élünk, de mégiscsak a kegyelem ideje ez, hiszen új lehetőségeket ad elénk. A kegyelem ideje mindig nehéz idő. Sajnos a könnyű időkben elkényelmesedünk és megfeledkezünk a lényegről, mert csupa haszontalan dolog telepedik rá az életünkre. A kegyelem azonban megszabadít minket az ilyen terhektől, de legfőképp ezek negatív hatásaitól, a jogos ítélettől. Cserébe valami igazi csodát kapunk. Ahogy most körbenézek, azt látom, hogy itt most csak négyen vagyunk jelen... Amikor viszont imádkozom, amikor a Testvérekkel beszélgetek messengeren, vagy telefonon, amikor együtt éneklek az ország evangélikusaival, akkor viszont azt látom, hogy milyen sokan vagyunk együtt lélekben. Erre képes a kegyelmi idő: hitet ad az embernek a folytatáshoz.

2. Tanuló idő

Tanuljunk az 5000 ember megvendégelésének csodájából. Tanuljunk, mert a kegyelem ideje tanulóidő is egyben: felkészít bennünket az örök életre. Gyakorlati tanulság, hogy nem több ezren szaladgáltak a kosarakkal, hanem csak az a néhány, akire ezt a feladatot rábízták, és mégis mindenkihez eljutottak a kosarak, sőt, még maradt is egy kis madár látta kenyér és hal a hazaútra. Együtt jöttünk ide, együtt vagyunk benne, együtt megyünk tovább – másként nem lehet. Lelki tanulság, hogy minderre csak akkor vagyunk képesek, ha erőt és áldást kérünk Jézustól. Vele a kevés is elég lesz, az erőtlen is erős lesz. Nélküle azonban csak egy hatalmas káosz marad, sok-sok kidobott idővel és elmulasztott lehetőséggel.

És most lássuk, mit üzen nekünk Pál apostol…
Az önmagával meghasonlott embert állítja elénk az apostol, vagyis a saját tükörképünket. Sajátos kettősség jellemző az emberre: egyfelől

szeretne Isten közelében lenni, másfelől egyre távolabb sodródik Tőle. Szeretné a mindennapjaiban betölteni Isten törvényét, de önmaga erejéből legfeljebb csak arra képes, hogy csak vasárnaponként mer megállni Isten színe előtt. Bűneit ünneplő ruhába öltözve takargatja, akárcsak Ádám és Éva a fügefa leveleivel, hiszen tudja, érzi, hogy nincs rendben az élete. Így tekintsünk magunkra akkor, amikor otthonainkban, talán éppen pizsamában, vagy utcai ruhában ülünk le Isten igéjét hallgatni, netán imádkozni. Istent nem lehet külsőségekkel becsapni. Miért tennénk ezt önmagunkkal? Talán arra is jó lehet ez a kegyelmi időszak, hogy felismerjük nyomorúságunk valódi okát, ezt a hazug álcát, és megtanuljunk jobban bízni Isten végtelen szeretetében, semmint ebben a véges emberi elme által összetákolt fügefalevél jelmezben.
Pál apostol, amikor ezt a levelét írta, nem ismerte a Róma városában élő gyülekezetet, ahogy nyilvánvalóan a Pilis városában élő gyülekezetet sem ismerhette. Nem ismerhette sem az egyedi külcsíneket, sem a belbecseket, melyek meghatározzák egy-egy közösség arculatát. Ismerte azonban az embert, amely belül állandóan vívódik önmagával. Így üzen nekünk ma is, hogy ne az elcsüggedés, hanem a reménység legyen úrrá rajtunk mindenkor.

Mit üzen nekünk, otthon maradóknak az Ige?
Most van időnk megismerni, elfogadni és megbecsülni önmagunkat. Most jöhet rá mindenki arra az igazságra, hogy nem a magam ura, hanem önmagam rabja vagyok. Külső emberünket állandóan hajtja a vágy: jönne-menne, fogna-birtokolna, és így robogna át az életen. Belső emberünk pedig arra vár, hogy végre észrevegyük a valódi igényeket is. Ezeket úgy lehet felismerni, hogy mindig jó cél felé törekszenek, és mindig Isten szeretete érezhető általuk.

Mit üzen az odakint szolgálatot végzőknek az Ige?
Testi-lelki teherbírásotok határait feszegetitek, nyilván nem puszta szórakozásból, hanem kötelességtudatból. Belső és külső embereteknek is nagy próbákat kell kiállnia. Érezzétek, hogy imádságban veletek vagyunk. Ti viszitek körbe a kosarakat, amiket az Úr rátok bízott, amíg mi veszteg maradunk. Érezzétek, hogy az Úr ad nektek ehhez elég erőt és bölcsességet minden nap. Nem baj, ha elfáradtok. Mi akkor is tisztelünk és szeretünk titeket.

3. Csoda-idő

„Andrà tutto bene. Minden rendben lesz.” Ezzel bátorítják egymást az olaszok, akiknél már  két hete tart a karantén. Ézsaiás is erre emlékeztet bennünket: az Úr keze szétszórt minket otthonainkba, de hamarosan újra összegyűjt mindenkit, ha elvonul a veszedelem. Addig is, a számtalan szomorúság között vegyük észre a csodákat, melyeket Isten keze általunk és rajtunk visz véghez. Csoda-időt élünk, mert ez nem a világ vége, hanem az idő közepe, a kegyelem ideje, amikor tanulhatunk hibáinkból, és megjobbíthatjuk életünket. Mindig is voltak járványok, földrengések, háborúk – nekünk azonban mindenkor úgy kell élnünk, mintha most lenne itt az idő az Úrral való találkozásra. Csoda-időt élünk, amikor kilépünk az idő és a tér korlátaiból, mert tudom, hogy itt és most csak négyen gyűltünk össze, de hiszem, hogy lélekben nagyon sokan, imádságban pedig még ennél is többen vagyunk jelen, mert egyek vagyunk Jézus Krisztusban, Aki megszabadít bennünket a külső ember fogságából.

Minden rendben lesz. Ezzel bátoríthatjuk mi is egymást, de legfőképpen saját magunkat. Legyen először rend otthonainkban, legyen rend a szívünkben, hogy ez a bátorítás szilárd alapokra találjon. Csoda-idő ez a 2020-as böjti idő, rég nem volt ilyen gyakorlatias, sőt, ha lehet ilyet mondani: rég nem volt ennyire keresztyén a böjtünk. A csoda mindig az igazi, rejtett valóságot tárja fel a nyitott szívvel várakozó ember előtt. Noé és családja a bárkában várakozott, amíg elvonult az özönvíz. Mózes és népe otthonaikban várták meg, amíg az Úr haragja végigvonult Egyiptomon. A tanítványok a felső szobába zárkózva várták, hogy nagypéntek drámája után történjen valami csoda. Egyik bibliai szereplő sem tudta, hogy pontosan mi is fog történni, de éppen ezért csendben vártak a csodára, vártak az Úrra. Hozzájuk hasonlóan szívleljük meg mi is az Úr bátorító szavait, ami Ézsaiás így jegyezett fel:
„Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg – mondja könyörülő URad.”

Ámen! Ezért imádkozzunk!
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne dobj el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen...” Ámen!

2020. március 15., vasárnap


Ajtórésnyi menny

Böjt 3. vasárnapja

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
Hallgassa meg az ünneplő gyülekezet azt a szent Igét, melyet Anyaszentegyházunk a mai vasárnapra az igehirdetés alapjául kijelölt, és amit megírva találunk Jelenések könyvének 5. fejezetében a következőképpen:
És láttam a trónon ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve; és láttam egy erős angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit? De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba. És keservesen sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen. Ekkor az egyik vén így szólt hozzám: Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét.
„És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből; és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt – mindegyiknél hárfa volt és aranypohár, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek –, és új éneket énekeltek ekképpen: Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél, és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; és a mi Istenünk papjaivá és országa népévé tetted őket, és uralkodni fognak a földön. És látomásomban sok angyal hangját hallottam a trón, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon: Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás! És hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! A négy élőlény így szólt: Ámen! És a vének leborultak, és imádták őt. „
Ámen. Eddig Isten írott Igéje.

Ünnep

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Kedves Tv nézők, és interneten bennünket követők.
Ezt az igét olvasva eszembe jutott a tavalyi nyár eleje, pontosabban június 3.-ának délutánja. Ezen a verőfényes délutánon lettünk beiktatva a gyülekezetbe, innentől kezdve lettünk hivatalosan is lelkészei ennek a közösségnek.
Istentől megáldott, boldog délután volt, sok-sok gyülekezeti taggal, családtaggal, ismerőssel, baráttal. Tele volt a templom, mindenki mosolygott, és boldog volt.
Ebben a helyzetben, amelyben most vagyunk, még fájóbb erre a délutánra gondolni, hiszen most nem vagyunk együtt, nem vagyunk boldogok. Ellenben tele vagyunk kérdésekkel, kétségekkel, aggódalmakkal, félelmekkel.
Hogy miért is hasított belém ez a nagyon kedves emlék? Azért, mert felolvasott igénkben igazából egy fenséges beiktatási ceremónia ünnepi perceiben pillanthatunk bele. Ünnepelhetünk, még akkor is, ha nem vagyunk együtt, ünnepelhetjük, hogy Jézus, a Bárány győzött a kétségek, a félelmek és a halál felett.

Vigasztalás

A Jelenések könyvét sokszor sokféleképpen értelmezték és (félre)magyarázták, de igazából ez a könyv egy vigasztaló irat, amelynek a földön küzdő, a nehéz időkben szenvedő keresztények erősítésére, és bátorítására íródott.
Amikor egyházunk ezt a bibliai igét választotta ki erre a vasárnapra nem is sejthette mennyire nagy szükségünk van az erősítésre és a bátorításra, és arra, hogy a „mennyei titokból” valamit megtudhassunk.
Múlt vasárnap is központi gondolatunk volt a titok, a keresztény élet „nagy titka”: hogy Jézus Krisztus, az Ő szeretete közöttünk van. 
Ma pedig a „menny titkából tudhatunk meg valamit. János - aki a Jelenések könyvének szerzője,- ezt írja a 4. fejezetben: „Ezek után láttam, hogy íme, nyitva van egy ajtó a mennyben, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mint egy trombitáét, beszél velem, és így szól: Jöjj fel ide, és megmutatom neked azokat, amiknek ezután meg kell történniük.”
Nyitva van a menny ajtaja. Milyen gyönyörű kép ez, és milyen csodálatos lehet a menny ajtaján bekukucskálni.
Olyan ez, mint amikor szenteste, a gyerekek toporognak a bezárt ajtó előtt, várva, hogy az angyalok meghozzák a karácsonyfát, az ajándékokat, várják a csodát. És amikor kinyílik az ajtó hirtelen nem is tudják, hogy sugárzó szemükkel hová nézzenek, hiszen minden képzeletüket felülmúlja a látvány.
Böjt 3. vasárnapja Oculi, a látás vasárnapja. Milyen ironikus, hogy most éppen azokat nem látom, akikhez beszélek, akik itt szoktak lenni, akiknek megvan a helyük a gyülekezetben. De talán éppen most láthatunk meg olyan dolgokat, amelyekre eddig vakok voltunk.
Megnyílt a menny ajtaja, és szem és fültanúi lehetünk annak, ami ott történik. A trónok ülő átadja a hatalmat szimbolizáló könyvet a Báránynak, aki olyan, mint akit megöltek. Körülötte ott van az ünneplő gyülekezet, angyalok, égi lények, vének, számuk megszámlálhatatlan, látványuk csodálatos. Ünnepi kellékekből sincs hiány: hárfák, aranypoharak, füstölőszerek. Mennyei illatok szállnak, és ismerős igék hangzanak:
„Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!”
Talán ismerősek ezek az igék az úrvacsorai liturgiából. Ahol együtt és egyszerre részesülhetünk a látható, a hallható, a megízlelhető, a tápláló igékből. Ahol együtt részesülhetünk a mennyországból. Ahol egyek lehetünk.
Nagyon sok gyülekezet templomában félköríves az oltártér. Ez nem csak praktikussági szempont, hogy mindenki jól lásson, hanem nagyon beszédes jelkép is. Amikor az oltárhoz térdelünk áldásra, vagy az úrvacsora vételére, akkor félkörben helyezkedünk el. De ez a félkör, az oltár mögött folytatódok, és kiegészül egy egész körré. Kiegészül azokkal, akik már nincsenek itt velünk, de akikkel együtt részesülünk a mennyei csodában.
Talán most is, akár a tv előtt, akár a számítógépen nézzük az istentiszteletet, érezhetjük ennek a közösségnek, a keresztény közösségnek a megtartó erejét. Érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül, hogy még most a nehéz időben is együtt hallgathatjuk az Isten igéjét, és együtt imádkozhatunk a világért.

Tisztelet

Tisztelet. Ez az, amire a legnagyobb szükségünk van ebben a nehéz időben.
Önmagunk, mások és a világ tisztelete, azt is jelenti, hogy betartom a szabályokat, magam és mások védelme érdekében.
Isten tisztelete pedig azt jelenti, hogy hiszek és bízok benne. Bízom, hogy ebben a nehéz időben is velünk van, hogy egy járvány elterjedése nem azt jelenti, hogy Isten magunkra hagyott bennünket. Hiszen a mennyország titka a miénk: Isten országa közöttünk és bennünk van. Bár fizikailag nem tudunk együtt lenni, de attól még érezhetjük a közösség, az imádság megtartó erejét. Érezhetjük Isten szeretetét az életünkben!

Ámen. Imádkozzunk!
Urunk köszönjük a Krisztus alakú, nyíló mennyei kaput. Hálát adunk neked az ajtórésnyi örök világosságért, amely irányfényünké lehet mostani nehéz helyzetünkben. Hálát adunk a Te hangodért, az Igéért, amely vezet bennünket. Ámen

2019. október 14., hétfő


Legyen meg!


Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
Hallgassa meg az ünneplő gyülekezet azt a szent Igét, és amit megírva találunk Királyok első könyve 17 fejezet 18-24. versek, a következő képen:
Történt ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház úrnőjének a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már nem is lélegzett.  Az asszony így szólt Illéshez: Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess bűnömre, és megöld a fiamat?  Ő ezt mondta neki: Add ide a fiadat! És kivette az öléből, felvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette.  Majd az Úrhoz kiáltott, és ezt mondta: Istenem, Uram! Még bajt is hozol erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát?!  Azután háromszor ráborult a gyermekre, és így kiáltott az Úrhoz: Istenem, Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe!  Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt.  Illés ekkor fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad!  Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje!

1.     Csoda

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! A sareptai özvegyasszony története talán mindenkinek ismerős. Ez az asszony a fiával élt Sareptában egy olyan időszakban, amikor nagy volt az éhínség ezen a területen. Illés prófétával találkozik, aki segítséget, szállást és étkezést kér tőle. Az asszony tudja, hogy alig van valamijük, de mégis megosztja a prófétával azt a kevés olajat és lisztet, hogy utána közösen várják ez elkerülhetetlent, az éhhalált.
De csoda történik abban a házban, ugyanis mindennap újra termelődik a liszt és az olaj, és minden nap tudnak enni, és így életben tudnak maradni, a legnagyobb éhínség közepette is. De az átélt csodák mellett történik egy tragédia is ezzel a családdal. Az asszony egyetlen fia nagyon beteg lett és meg is halt. És ott áll az ez asszony tehetetlenül megannyi kérdéssel a szívében.
Mi bajod van velem Isten embere? Azért jöttél, hogy emlékeztess a bűnömre? Azért jöttél, hogy megbüntess? Hogy elvedd a fiamat? Miért teszed ezt velem?

2.     Miért?

Miért? Olyan kérdés ez, amely mindannyiunk életében benne van. Miért vannak természeti katasztrófák? Miért vannak háborúk? Miért van éhezés, szegénység? Miért vannak gyógyíthatatlan betegségek? Miért kell szenvednie az embernek, egy gyermeknek?
Ha van Isten, miért nem tesz ezek ellen? Miért büntet bennünket? Miért veszi el azt, akit szeretünk? Miért?
Illés próféta nem válaszol az asszonynak, nem akarja, vagy nem tudja védeni sem magát, sem Istenét. Egyszerűen csak felviszi ezt a gyermeket a felső szobába, és elkezd kiabálni az Istennel. Kérdőre vonja őt, miért kell elvennie ennek az asszonynak az egyetlen támaszát, a gyermekét. Ő, akiről azt gondolnánk, hogy szorosabb kapcsolata van az Istennel, hogy több mindent tud róla, ő is döbbenten áll az események előtt.
Nekem is sokszor felteszik ezt a kérdést, én is sokszor hallom a vádlást, miért engedi ezt az Isten, miért kell ennek így lennie. 
És nagyon sokszor én sem tudok mit mondani. Nem tudok mit mondani az anyának, aki siratja a gyermekét, a gyermeknek, aki siratja az anyját. Nem tudom és nem is akarom védeni az Istent, vagy saját magamat. Sőt nagyon sokszor én magam is vádolom, kérdezem és kérlelem az Isten. Miért történnek ezek?
Az Istennel való kapcsolatunkban az is a csodálatos, hogy megtehetjük, hogy kérdőre vonjuk az Őt, hogy vádoljuk, hogy kiabálunk vele, hogy ordítunk.
Hiszen neki elmondhatjuk minden bánatunk, keserűségünk, fájdalmunk. Nem fog elfordulni tőlünk. Az Isten nem olyan dölyfös, hogy csak a hízelgést, a köszönöm, a dicsőítést hallja és látja. Meghallgatja a jajj kiáltásainkat is, panaszunkat, ismeri fájdalmunkat. Látja szenvedésünket.
Egyszer egy ismert keresztyén orvost kérdeztek meg, egy haldokló gyermek ágya mellett a kétségbe esett szülei. Miért engedni ezt az Isten? Hol van ilyenkor ez Isten? Ez az orvos, ugyanúgy összetörve, csak ennyit tudott mondani: itt sír együtt velünk…
Vannak az életben olyan helyzetek, amikor nem tudunk mit tenni. Emberi erőnk, akaratunk, tudásunk végére érünk. Nem segíthet sem pénz, sem hatalom, sem orvostudomány. Nem marad semmi más csak a hit, az imádság, az Istennel való kapcsolat.
Ahogyan Illés is imádkozott, nem tudott mást tenni, csak háromszor ráborult erre a gyermekre és imádkozott a csodáért.
Itt ebben a történetben megtörtént a csoda, feltámadt a gyermek. És az édesanya boldogan mondja, most már tudom, hogy az Isten embere vagy! Most már…
Hányszor vagyunk mi is így. Majd, ha megtörténik a csoda akkor elhisszük, hogy megéri az Istenben bízni, neki hinni. Hiszem, ha látom, mondta Tamás is, aki Jézus tanítványa volt. Majd, ha velem is megtörténik, ha megfoghatom a sebeit, akkor elhiszem, hogy feltámadt, elhiszem, hogy van ereje.
És ha valóban átéljük a csodát, akkor mindennél boldogabbak vagyunk, akkor nem azt kérdezzük, hogy miért pont nekünk sikerült, hanem egyszerűen csak örülünk.
De mi történik akkor, ha nem akar jönni a csoda? Ha imádkozunk, kérünk, könyörgünk, de semmi sem történik? Hogy lehet ilyenkor elfogadni az elfogadhatatlant? Hogy lehet a veszteségben megnyugodni? Hogy lehet a gyászt feldolgozni?

3.     Legyen meg

Ilyenkor sem marad semmi más, csak Isten és én, és a közöttünk lévő kapcsolat, az imádság. Szüntelenül imádkozzatok, mondja az Isten igéje. Örömben és bánatban, jó időben és rossz időben. Kérve, köszönve, keseregve, vádolva. Szüntelenül imádkozzatok. Van, amikor egyszerűen nem marad más.
Maga Jézus is ezért tanította a Miatyánk imádságot, hogy bármikor megszólíthassuk az Istent. Van ebben az imádságban egy nagyon súlyos mondatrész: legyen meg a Te akaratod…
Nagyon nehéz ezt szívből és hittel kimondani. Mert mi van akkor, ha én nem azt akarom, amit az Isten? Hiszen én azt akarom, hogy csoda történjen, hogy mellettem maradjon a szerettem, a házastársam, hogy meggyógyuljon a gyermekem, meggyógyuljon a szülőm.
Legyen meg a te akaratod…
"Legyen meg a Te akaratod! “
Ha elkerülnek gondok, bánatok,
könnyű kimondani. De ha nehéz
órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
ha éjszakának tűnnek nappalok,
eltördelni mégis a mondatot,
hogy "legyen meg a te akaratod! “?

Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne!
Miért kell ennek így történnie? !“
Szívem keserű lázadásba jut,
ha érthetetlen előtte az út.
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:
"Én Istenem, hát ez a szeretet? !“

Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám!
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghez viheted,
de szívem attól nem lesz csendesebb.
Taníts meg hát szívből kiáltani
ne csak szájjal, de szívvel mondani:
"Ahogy te akarod, ne ahogy én! -
A békesség csak így lesz az enyém.

Lehet az út tövises, meredek,
amerre vezetsz, bátran mehetek.
S mindennapi kérésem az marad:
"Add, hogy csupán Téged kívánjalak! -

"Legyen akaratod-, ha nap nevet.
"Legyen akaratod-, ha éj temet.
Legyen most és mindörökké! Igen!
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!
Ha utam célját el is takarod:
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

Nem most már hiszek, hanem hiszek, ha könnyű, ha nehéz. Hiszek akkor is, ha fáj, ha minden elveszett. Hiszek, mert tudom, hogy ha könnyű, ha nehéz, az Isten nem hagy engem magamra, hanem velem örül és velem együtt sír. Tudja, hogy mi az öröm, és milyen a veszteség, és azt akarja, hogy higgyük, Ő nem akarja senkinek a szenvedését, a veszteségét, a gyászát. Nem akarja, senki halálát, hanem hogy éljen. Éppen ezért jött Jézus Krisztus erre a földre, hogy elvegye a halál hatalmát, és örök élettel ajándékozzon meg mindenkit ezen a földön.
Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban, mindannyian várjuk a csodát, van, aki már egy kisebb csodának is örülne, és mindent megváltoztatna, valaki valami nagyon nagyra vár. Várjuk a csodát, reménykedünk, mert szükségünk van a reményre. Hol szükség, ott Isten. Hol Isten ott áldás, hol áldás, ott béke, hol béke, ott szeretet, hol szeretet, ott hit. Hol hit, ott szívből ki tudjuk mondani: Legyen meg a Te akaratod.
Ámen


2019. június 3., hétfő

"Uram jó nekünk itt lenni" Mt 17,4


Kárnyáczki Eszter és Szöllősi István Sándor iktatásán elhangzott prédikáció


Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Hallgassa meg az ünneplő gyülekezet azt a szent Igét, amit erre az alkalomra választottunk, és amit megírva találunk a Máté írása szerinti evangélium 17. fejezetének 4. versében, a következő képen:„Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni!” Ámen! Eddig Isten írott Igéje.
Majdnem két évvel ezelőtt, 2017 júliusában bemutatkozásunk alkalmával szolgáltunk először itt a pilisi evangélikus templomban. Az istentisztelet és a közös beszélgetés után körbejártuk a gyülekezet hatalmas területét, és megnéztük a lelkészlakást is. Le voltunk döbbenve, hogy mekkora ez a lakás, és hogy hogyan fogjuk bebútorozni, hiszen előzőleg 40m2-en laktunk. A körbevezetés után püspök úr megkérdezte tőlünk: jó lesz nektek itt? Nem igazán tudtunk válaszolni, csak zavartan mosolyogtunk és bólogattunk. Kérdéseink se voltak a hirtelen találkozásban.
Majdnem kétezer évvel ezelőtt, nem tudom, pontosan melyik év melyik hónapjában, a Megdicsőülés Hegyén is afféle bemutatkozó látogatás történt. Történelmi pillanat volt ez, hiszen az egész Szentírásban egyedül itt olvashatunk arról, hogy próféták és apostolok személyesen találkoztak egymással. (Ez egyébként legalább olyan humoros jelenet lehetne, mint amikor Benedek és Ferenc pápa beszélgetnek.) Igaz, Péterék nem szóltak közvetlenül Mózeshez és Illéshez: a régi és az új szövetség közti diplomáciai kapcsolattartó Jézus Krisztus volt. Az apostol-tanítványok nem is igazán tudtak sok mindent hozzátenni ehhez a beszélgetéshez, hiszen legalább annyira sokkolta őket Uruk és Mesterük teljes dicsőségének a látványa, mint minket a roppant mennyiségű pilisi egyházi ingatlan 2017 júliusában. Ekkor még olyan színtelen volt minden, mint a Meghívó, amit erre a mai napra terveztünk meg.
Beköltözésünk, és a gyülekezetben való szolgálatunk megkezdése után gyorsan teltek a hetek és a hónapok. Sok mindent és mindenkit meg kellett ismernünk, fel kellett vennünk a tempót, és olyan szolgálati területeken kellett helyt állnunk, amelyben nem voltak tapasztalataink. Sok emberrel találkoztunk, és a beszélgetések folyamán újra és újra előjött a kérdés: Jó lesz itt nektek? De voltak olyanok is, a bátrak, vagy optimisták, akik nem kérdezték, hanem kijelentették: jó lesz itt nektek! De mi még mindig csak zavartan mosolyogtunk és bólogattunk, ezer kérdéssel – és még kevés válasszal.
Nem tudni pontosan, hogy mennyi időt töltöttek Jézus és a tanítványai a Megdicsőülés Hegyén. Nem tudom, hogy Péterék hogy voltak vele, de Eszter és én ezernyi kérdéssel fárasztottuk volna a régi prófétákat. Az én kedvenc prófétám Illés – ezt lassan már minden hittanosunk tudja. Szerintem ő a legmenőbb: szóval minimum, hogy kértem volna tőle egy autogramot, és néhány jó tanácsot is a missziói szolgálatot illetően. Ezen kívül, a legnagyobb alázattal, de beadtam volna neki az igénylési kérelmet egy olyan szolgálati járműre, mint ami őt a mennybe vitte – azzal biztos nem történhet baleset. Eszter pedig nyilván Mózessel diskurált volna mindenféle alkalmazott gyülekezetvezetési- és hétköznapi csodatevési praktikákat illetően. Ezen kívül lehet, mondom: lehet, hogy egy égő csipkebokrot is kért volna Mózestől – ebben a hatalmas templomkertben el is férne. Talán valahogy így történt volna. Legalábbis gondoljuk, hogy így lett volna. Valójában ugyanúgy meg lettünk volna szeppenve, mint ahogyan a tanítványok Uruk és Mesterük dicsőségében. Valahogy úgy, mint ahogyan tényleg meg is voltunk szeppenve. Az első pilisi tapasztalatok színárnyalatai viszont már biztató képet kezdtek megfesteni.
Azután elkezdtek kialakulni a személyes kapcsolatok. Történeteket, életeket, sorsokat ismertünk meg. Részesei lehettünk örömünnepeknek, búcsúzásoknak. És a zavart mosolygást felváltotta valami más. Valami őszinte, valami személyes. Csodát éltünk meg. Na, de nem annak a csodáját, hogy mi milyen szuper lelkészek vagyunk, hogy milyen jól végezzük a szolgálatunkat, mert ez nincs is így. Hanem annak a csodáját éltük át, hogy annak ellenére, hogy sokszor nem jól végezzük a dolgunkat, elrontunk valamit, mégis rengeteg áldást kaptunk.
A tanítványok hogyan élték meg a csodát? Esetlenül, mint ahogy Péter is felmérte a helyzetet a sátraival.(Inkább nekünk ajánlotta volna fel a sátrait, jól jöttek volna.) Esetlenül, mint ahogy mi kezdtük a gyülekezeti lelkészi szolgálatunkat. De a csoda éppen attól csoda, hogy nem tőlünk függ, hanem a Mindenható Isten adja. És tényleg: Pilisen minden nap egy csoda. Pláne, ha a problémákra a pilisi Testvérekkel együtt találjuk meg a megoldásokat. Ezek a legszebb színek: a hétköznapi csodák színei. A csodákban még az is jó, hogy nem a sikeres helyzetek, hanem a nehéz, küzdelmes, gyakran szomorú helyzetek idézik elő a csodát – gondolhatunk itt az özönvíz utáni szivárványra, vagy a húsvét hajnalának első fénysugaraira. Vagy gondolhatunk éppen Krisztus Urunk színelváltozására, amit oltárképünkön is láthatunk. Vajon milyen színárnyalatok vannak e pompás történet hátterében? Az általunk választott vezérige előtti fejezetben Péter előbb megvallja hitét, amiért őt Jézus boldognak mondja; majd rögtön ezután, amikor Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról, és Péter fogadkozni kezd, Sátánnak nevezi őt, mert botránkoztatóak a szavai. Bizony, a kevésbé szép színek is színek, amiknek éppen úgy helyük van a palettán. Talán éppen ezek a kontrasztok teszik széppé a szépet, és örömtelivé az örömtelit.
Sokat gondolkodtunk rajta, hogy melyik bibliai ige fejezné ki legjobban azt a sok mindent, ami bennünk van, amit érzünk, és amit szeretnénk átadni. Szerettük volna, hogy látható és hallható legyen benne a kapcsolat, kettőnk kapcsolata, a gyülekezettel való kapcsolat, és legfőképpen az Istennel való kapcsolat. Voltak próbálkozások, de valahogyan egyik sem volt az igazi mindaddig, amíg SzIS-t meg találta tökéletes ige: „Uram, jó nekünk itt lenni!”
Sokat gondolkodhattak a Testvérek is azon, hogy mi köze a színes ceruzáknak ehhez a komoly alkalomhoz, és ehhez a bibliai igéhez? Gondolom, hogy a Testvérek hamar rájöttek a meghívón lévő színező és a színes ceruzák közti gyakorlati kapcsolatra: ha unalmas a prédikáció, akkor lehet színezni. Semmi baj: vállaljuk a felelősséget, hiszen ez a témaválasztás valóban a mi feladatunk volt, mint ahogyan a lelkészválasztás a gyülekezeté, valamint az illetékes egyházi szerveké. Ezzel a kis színezővel lett tökéletes a kép, mert a csodás, de mindenek előtt „élet-szagú” színek középpontjában nem emberi tényezők, hanem az egyetlen és legfontosabb, a mennyei tényező: Jézus Krisztus áll. Mert a hitbéli kapcsolatot nem a pilisi lelkészek, nem a gyülekezet presbitériuma, vagy közgyűlése, nem a zsinat, nem a püspöki, vagy esperesi hivatal határozza meg. Egyedül az Egyház Ura, Jézus Krisztus az, aki a csodát, a találkozásokat, az épülést, és a színek harmóniáját adja. Tőle kérünk és remélünk minden jót, hogy a gyülekezettel együtt adhassunk hálát, Péter apostol szavait kölcsönözve: „Uram jó nekünk itt lenni!”
Ámen! Imádkozzunk!Úr Jézus! Köszönjük neked életünk megannyi csodáját és színeit. Kérünk téged, hogy az életünkben mindig te állj középen, hogy egyedül tőled várjunk mindent jót. Kérünk, álld meg a gyülekezetet, és ezt a várost, hogy minél többen mondhassuk: Urunk jó nekünk a te közeledben lenni. Ámen!