"Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!”
Fil 4, 4-9
Keresztyén
Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
20 évvel ezelőtt, fiatalkorom egyik legmeghatározóbb élménye volt 3 hetet
Indiában tölteni az Evangélikus Világszövetség egy programján. Az első 2 hetet
Madrasban, India déli részén töltöttük egy konferencián és ott jó körülmények
között, szinte egy hotelbe bezárva még csak sejtésünk kezdett lenni arról,
milyen is lehet India a hotel falain kívül. A madrasi konferencia után újra
repülőre ültem és egy újabb állomás várt rám – egy utazás a világ valóságába,
földünk legsűrűbben lakott városába, Calcuttába.
A repülőteret elhagyva órákat vártunk egy tüntetés miatt, mire
bejutottunk a városba. Nagy nehezen elértük a szálláshelyet – ami most nem egy
hotel volt, hanem indiai kereskedők (szerintük) exkluzív vendégháza, ahonnan
másnap könyörögve kértük, hogy vigyenek el bennünket egy rendes hotelbe.
De az igazi meglepetés a második napon várt ránk – maga Teréz anya
fogadott bennünket az apácarend házában. A csak káosszal jellemezhető városban
eljutni is nehéz egyik pontról a másikra, de egyszer csak ott voltunk Teréz
anya rendházánál és a lépcsőkön felfelé elindulva maga Teréz anya várt
bennünket. A rendkívül idős apáca arca csupa mosoly és kedvesség volt. Indiai
vezetőnket jól ismerte, sokat működtek együtt szeretetszolgálati, diakóniai
ügyekben. Örömmel fogadott bennünket, leültünk vele egy padra és életem egyik
legnagyobb élménye volt, hogy ott ülök mellette és fogjuk egymás kezét,
miközben csak a mosoly, csak az öröm sugárzik az arcáról. Mesélt az
apácarendjük szolgálatáról, hajnalban kezdődő napirendjükről, mesélt arról az
életről, amit fiatal lánykorában választott, Isten hívásának engedelmeskedve.
Ötleteket adott, mit nézzünk meg Calcuttában, hogy jobban megértsük az ő
szolgálatukat és munkájukat.
Hálásan és meghatódva hagytuk el a rendházat, hogy a Teréz anya
irgalmasnővérei által működtetett intézményeket meglátogassuk. Utunk során az
első kórházba megértettük miért a legsűrűbben lakott város Calcutta. Az emberek
szó szerint tömegével az utcán laknak. Nem csupán ott alszanak, hanem konkrétan
ott laknak, a betonon, pénz, vagyon, bármilyen tulajdon nélkül. A híd, ami a
legnyomorúságosabb városrészhez vezetett, a világ legnagyobb forgalmát
lebonyolító hídja. Milliók járnak át rajta naponta.
Természetesen ebben a nyomorúságos városrészben vannak Teréz anya
kórházai. Persze ezeket ne úgy képzeljük, el, mint egy igazi kórházat. Ezek
hatalmas raktárépületekhez hasonló épületek, az ágyak pedig priccsek, ahol a
szenvedők és a haldoklók százai fekszenek. Teréz anya Istentől kapott elhívást
arra, hogy a világ legszegényebb városában lehetőséget adjon a szenvedőknek és
a haldoklóknak arra, hogy emberi méltósággal haljanak meg. Az apácák járják a
nincstelen koldusokkal sűrűn megtömött utcákat és a rászorulók közül a már
szinte reménytelen eseteket viszik be a kórházakba. Ott egy ágyféleségre
fektetik őket, ellátják sebeiket, és szeretetük és gondoskodásuk a
legkiszolgáltatottabb helyzetben is emberi körülményeket nyújt a földi életből
való távozáshoz. Teréz anya nővérei porban és piszokban, embertelen körülmények
között, szenvedő és haldokló embereken segítenek nap mint nap, már nem csak
Calcuttában, hanem a világ több városában is.
A 20 évvel ezelőtti emlékből nekem nem a kórházak nyomora, hanem Teréz
anya mosolya és öröme maradt meg emlékezetemben. Az egész lénye békességet,
elégedettséget, boldogságot tükrözött. Nem volt földi tulajdona, nem ért el
világi sikereket, még szoros értelemben vett családja sem volt, borzasztó
emberi körülmények között dolgozott, és nem nézte soha, hogy jó vagy rossz
ember-e az, akinek segít, mégis boldog ember volt. Boldog most már abban az
értelemben is, hogy a római katolikus egyházban a szentté avatási folyamat első
lépcsőjeként boldognak nyilvánították.
Teréz anya boldogságával ellentétben egy másik, egészen friss élményemet
is hadd osszam meg. Tegnap délután egy programra igyekeztem, és valaki autóval jött
elém, hogy elvigyen. Amikor a kapuhoz értem, még nem volt ott az autó, ezért a
templomkertben elindultam a nagykapu felé. Egy ember jött velem szembe, aki
bizalmatlanul méregetett, majd amikor mellém ért, hirtelen rám kiáltott: Maga a pap, ugye? Igen, feleltem, de
kicsit meg is ijedtem. A második mondata után hanghordozásáról megismertem
egyik hittanosunk igen nehéz sorban élő édesapját. Megkérdeztem, hogy van, és
rögtön áradt belőle a keserű szavak sora. Őt soha nem segítette Isten. Tönkrement a
házassága, tönkrement az élete, tönkrement az egészsége, nincs munkája, nincs
pénze, boldogtalan és úgy érzi, nincs értelme az életének. Miközben
beszélgettünk, megérkezett az autó, és a férfi szavai még fagyosabbá váltak, amikor
egy szép nagy autó mellénk húzódott. Biztattam a férfit, hogy beszélgessünk majd
még, de csak legyintett és elindult a másik irányba…
„Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom,
örüljetek!” – Pál
apostol a római börtönből így biztatja a filippi gyülekezet tagjait arra, hogy
semmiért ne aggódjanak, hanem éljenek békességben és szeretetben, kövessék Pál
és a többi apostol jó példáját és Isten békessége át fogja járni a szívüket. Örömtől
sugárzó bibliai rész ez! Pál mintha minden körülmény ellenére az Úrban való
örömet tartaná a legfontosabbnak a Filippi gyülekezetnek megüzenni!
Testvérek! Mi
a közös Teréz anya és Pál apostol történetében és mi az, ami fájóan hiányzik az
életét végletekig szerencsétlennek érző férfi esetéből? Mitől érezheti azt
valaki, hogy csupa öröm az élete, és mitől érezheti más pedig azt, hogy semmi
nem sikerül neki, csupa szerencsétlenség történik vele?
Hadd
válaszoljon erre a kérdésre bibliai igénk. Hadd világítsa meg számunkra Isten
szava Pál apostol történetén keresztül azt, hogy hol érdemes az embernek a
boldogságot és az örömet keresnie!
Pál örömre
és szelídségre buzdítja az embereket, majd tulajdonképpen megadja a megoldó-kulcsát
annak a furcsa történetnek, hogy hogyan lelkesíthet és buzdíthat örömre valaki,
aki éppen egy börtönben szenved? Az Úr közel! – írja Pál. Úgy érzem, itt van a
megoldás, itt van a lecke feladva mindannyiunk számára. Az Úr közel! Jézus
jelenléte, Jézus közelsége a megoldás. Ez a különbség Teréz anya, Pál apostol
és a csak keserűséget látó ember között. Jézus jelenléte az életünkben, a benne
való bizodalmunk, a benne való reménységünk adhatja meg azt az örömöt, amiről
Pál apostol ír nekünk.
De gondolom
mindannyiunknak eszébe jut most az, hogy nem vagyunk Teréz anyák, nem vagyunk
Pál apostolok, talán leginkább még a szerencsétlen emberhez hasonlítunk
legjobban. Oly sok mindenben élünk át kudarcokat, oly sokszor lépünk hibás
döntések útjára, oly sokszor kell a szakadék szélén állnunk, vagy éppen
szemeinket és jóérzésünket eltakarva kell sodródnunk a világgal. Pesszimista
népnek tartanak bennünket és sokszor a vigasztalásunk kimerül egy bizonytalan
pozitív gondolkodásra való buzdítással.
Pedig
lássátok meg, itt sokkal többről van szó! Igaz, hogy nem a világ gondolkodását
tükrözi Pál apostol, nem olyan életre buzdít, amelyben ember a másik embert ne
vegye figyelembe, mégis, ebben Krisztus jelenlétével átjárt, feje tetejére
állított világban találja meg az igazi boldogságot, az igazi örömet!
Karl Barth,
a XX. század egyik legnagyobb hatású teológusa ezt a páli örömet ’legyőzhetetlen annak-ellenére’ örömnek
nevezi, olyan örömnek, ami az evangéliumból, Isten jó híréből merít, és ami
hálás szívvel tudja Isten elé tárni az emberi szív minden gondját és baját.
Ez az öröm
tud örömmé válni Calcutta nyomorgó utcáin, Pál apostol római börtönében és
bízom benne, a Templomkertben átsétáló férfi életében is. Ez az öröm tud örömmé
és igazi reménységgé válni a mi életünkben is. Isten öröme és békessége alá tud
szállni a legnagyobb mélységekbe is, be tud hatolni legsötétebb zugokba is, és
el tud érni reménytelennek látszó emberi életeket is. A kereszten a halálba alászálló
Jézus bennünket is kihoz börtöneinkből, hogy már most az új élet örömével
ajándékozzon meg bennünket!
Imahetünk
befejeztével adjunk hálát közösen Istennek azért, hogy örömet és békességet
hozott Krisztus által szívünkbe és egész életünkbe. Legyünk a hírvivői ennek a
jó hírnek gyülekezeteinkben és igazi missziós lelkülettel, bizonyságtévő
lélekkel adjuk tovább az öröm szabadságot hozó forrását!
Ámen.