Egy szép nyári délelőttön kis kirándulásra indultak a Betlehem baba-mama kör apróságai és az anyukák. A cél a parókiával szomszédos lovarda volt, ahol Csillóné Gál Zsuzsanna várta a vendégeket, hogy kicsik és nagyok megismerkedhessenek a lovakkal, a lovarda életével és az ott táborozó gyerekekkel.
Köszönjük a Csilló Lovasiskolának a kirándulás lehetőségét és Félixné Berinszki Editnek és Keveházi Mártának a kirándulás vezetését!
Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy amióta ember él a Földön, a háború is az élet velejárója. Az ősember folyamatos harcot folytatott a táplálékért és az életben maradásért. Aztán később, ahogy benépesült a Föld, a népek egymással kezdtek csatázni, hogy a gazdagabb vidékeket maguknak tudhassák. Közeli képet kaphatunk erről az állandó konfliktushelyzetről, ha kinyitjuk az Ószövetséget, mert ott több helyen olvashatunk hatalmas csatákról, területek elfoglalásáról és vitéz harcosokról. Gondoljunk csak Dávid és Góliát történetére! Góliát vértjének és felszerelésének leírása milyen pontos, milyen élethű! Biztos vagyok benne, hogy egy olyan ember jegyezte le, aki járatos volt a hadviselésben. A háborúnak akkoriban ugyanolyan megszabott ideje volt az évben, mint a mezőgazdasági munkáknak. A középkortól kezdve az eltérő vallás volt a népek ütközőpontja, manapság pedig főként az olajért folytatott küzdelem az, ami nagyban meghatározza az országok helyzetét.
Nem is kell tovább fűznünk ezt a gondolatsort és különösebb hadi ismereteket sem igényel, hogy tudjuk, egy harc mindig két félből áll: belőlünk és az ellenségből. Egy hadsereg pedig akkor összetartó, ha kellőképp meg van benne a közös ellenségtudat, ez az ami összekovácsolja a különböző helyről jött, különböző kultúrájú katonákat. Elvonatkoztatva egy kicsit a háborútól: az elmúlt század nagy diktatúrái nem ugyanezen alapultak-e? A kommunizmusnak és a nácizmusnak is az volt az alapja, azzal értek el gyors sikereket, hogy egy kiszemelt csoport iránt sikerült gyűlöletet szítaniuk és az immár manipulált embereket maguk mellé állítaniuk. Akárhogy is, jelenleg úgy tűnik, hogy a diktatúrák összeomlottak, minket pedig nem fenyeget támadással egyik másik nép sem. Magyarországon béke van.
De vajon tényleg így van? Ha jobban belemélyedünk a saját életünkbe, ott sem találunk háborút?
Nézzük meg az emberi kapcsolatainkat, mennyi konfliktus, mennyi harc nehezíti az életünket: a házastársak között a sok veszekedés, békétlenség, a bántó szavak és tettek mennyi sebet tudnak ejteni a feleken! Ugyanígy a szülők és a gyerekek között, manapság már olyan nehéz megtalálni a hangot a generációs különbségek miatt. Borzalmas azt hallani, hogy sok gyerek úgy beszél szüleiről, mintha idegenekről lenne szó, vagy mintha a legnagyobb ellenségeivel állna szemben, akiktől jobb távol maradni.
Két kijózanító válasz és egy természetfeletti csoda. Ha számot kellene most adnunk arról, hogy mi minden fér bele az előbb felolvasott bibliai történetekbe, akkor ez állna itt végeredményként: két kijózanító válasz és egy természetfeletti csoda.
Valljuk be őszintén, nagyon nehezen tudunk mit kezdeni ezekkel a válaszokkal, és magával a tenger lecsendesítésének a csodájával. Mintha az életünk és a gondolkodásunk fényévnyi távolságban lenne Jézus szavaitól. Élnünk kell tragédiáktól terhes életünket, közben valami biztató fénysugárra vágyunk, és azt érezzük, hogy az életünk mindent beborító hullámai nem akarnak lecsendesedni, valamiért nem akarnak lenyugodni.
Mintha a mögöttünk álló hetekbe és napokba újra belesűrűsödött volna minden lehetséges tragédia. Tömött temetők, fiatalon elengedett életek, Norvégia tragédiája – mintha a múlt hét viharai csak aláfestő zeneként szolgáltak volna mindahhoz, amit ma a szívünkben hoztuk el ide a templomba.
Valljuk be őszintén – küzdünk mindeközben a hitünkkel is. Küzdünk azzal, hogy nem tudunk értelmet csiholni a fájdalomba és a gyászba. Énekeljük énekeinket, hallgatjuk Isten szavát, próbálunk az imádság szavaiba belekapaszkodni, de egy hatalmas szakadékot látunk magunk előtt. Szakadékot ezen az innenső parton az élet és a hit között, és úgy tűnik, sehol egy híd, sehol egy kapaszkodó, vagy legalábbis valamilyen kis bizonytalan átjáró az Isten felé.
Kialakult az életünk menete egy háborgó tenger innenső partján. Ez itt a mi birodalmunk, a mi életünk, hol jobb, hol rosszabb napokkal, - mostanában inkább rosszabb napokkal -, fájó tragédiákkal. Az életünk kicsi apró kockái szanaszét hevernek, mint otthon a lego darabok, amiket olyan jó lenne újra összerakni és valami szépet építeni belőlük.