Krisztusért,
kegyelemből, hit által
Reformáció
ünnepe
Kegyelem nektek és békesség
Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
Hallgassa meg az ünneplő keresztyén
gyülekezet azt a szent Igét, melyet a reformáció ünnepén az igehirdetés
alapjául választottam, és amit megírva találunk a János írása szerinti
evangélium 8. fejezetében, a 30-tól a 36. versig, a következő képen:
„30Amikor
ezeket mondta, sokan hittek benne. 31Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz,
akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim
vagytok; 32megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. 33Ők
ezt kérdezték tőle: Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái
senkinek. Hogyan mondhatod hát: Szabadok lesztek? 34Jézus így válaszolt nekik:
Bizony, bizony, mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája. 35A
szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. 36Ha tehát a
Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.”
Ámen! Eddig
Isten írott Igéje.
1.
Törvénytisztelet
Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Amikor a minap az evangélikus lelkész barátaimmal
arról beszélgettünk, hogy vajon ki miről fog beszélni most október 31-én, a
reformáció 501. évfordulóján, némi öniróniával azt állapítottuk meg, hogy nem
tehetünk mást, mint hogy újra feltesszük az 500 éves lemezt, és újra
meghallgatjuk a régi dallamokat. Bizony, jót derültünk saját magunkon;
tudniillik, hogy egyrészt milyen tehetetlenek is vagyunk, ha csak a Szentlélek
Isten ki nem segít minket, másrészt pedig, hogy az igazság, amiről szólnunk
kell, sem egy, sem ötszáz, sem ezer év alatt nemigen változott, így a téma is
megvan. Ezért is énekelhetjük együtt a zsoltárossal a régi éneket: „Eleveníts
meg igazságoddal, mert vágyódom utasításaidra. Teljesedjék be rajtam kegyelmed,
URam, és megígért szabadításod...” Bizony, az igazság nem egy törvényszerű
rutinból fakad, de nem is zsigeri adottságokból, hanem a Szentlélek ajándékozza
nekünk hit által.
Nincs tehát más, csak a régi nóta, amit Jézus
Krisztus az Ő tanítványaira ráhagyott. A reformáció öröksége pedig csupán
annyi, hogy nem egy kis létszámú, zárt közösség, hanem minden hitvalló keresztény
– legyen akár katolikus, baptista, pünkösdi, református vagy evangélikus –
őszinte, mélyről fakadó vallomása lehet a zsoltárének, amely alkalmas a
reformáció közös képviseletére a mai világban is: „...a királyok előtt
szólok a te bizonyságaidról, és nem szégyenülök meg.” Lám csak, mekkora
igazsággal bír ez az egyetlen mondat! Ezt választotta az Ágostai Hitvallás
mottójául Melanchton Fülöp, aminek hitigazságait aztán valóban a császár és a
fejedelmek előtt olvasta fel. Erre a hitvallásra Luther Márton valami olyasmit
mondott, hogy „nem tökéletes, de jobbat én sem tudok...” Ez a keserédes
megállapítás mindennél jobban visszaadja emberi gyarlóságunk tragikomédiáját: a
legnagyobb törvénytudók sem elég jók ahhoz, hogy akár csak megközelítsék Isten
örök igazságát. Ennek tanulsága az, hogy a törvény szeretete bár Isten akarata,
és a kötelességünk is, de ez még nem tesz minket igazzá. Isten szeretete és
igazsága igazít meg minket.
2.
Megigazulás
Baráti társaságom humoros megállapításának
konklúziója végül az volt, hogy nekünk prédikátoroknak lényegében csak annyi a
feladatunk, hogy a lejárt lemezt újra és újra feltegyük, hogy az emberek
mindenkor hallhassák azt. Lehet, hogy néhány évtizedenként ugyan változik a
zenei stílus, de a tartalom mindig ugyanaz marad, amit Pál apostol így foglalt
össze levelében: „...aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” Ennyi,
nem több. Közben pedig mi is egyek leszünk a gyülekezetből, akik a keresztyén
életút nehézségeivel küszködnek, akik semmi egyebet nem tesznek, minthogy
segítségül hívják az Úr nevét, és szüntelenül azért imádkozunk, hogy Isten
igazsága találjon utat az emberi szívekbe, és egyedül ez formálja majd a
gondolkodásukat és cselekedeteiket.
Az Isten nélkül gondolkodó ember nem az az ember,
aki nem ismeri a Bibliát, hanem, aki nem ismeri el abszolút tekintélynek
Istent. Ennyire vak a saját és népének sorsára nézve is. Teljesen nyilvánvaló
dolgok felett átsiklik. Felmenti magát és azokat, akik hozzá közel állnak. Mert
ő maga a központ, az origó, amiből mindenfajta viszonyítás kiindul, és
nyilvánvaló, hogy saját magát éppen ezért nem fogja elítélni. Saját élete lett
az etalon, a zsinórmérték, a patikamérleg.
Számtalan olyan vallásos iskola volt Jézus korában,
ami egyszerűen képtelen volt befogadni Jézus tanításait. Azokat a tanításokat,
amelyek egyébként a Tízparancsolatból és a próféták intelmeiből formált
közérthető példázatokat. „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban
tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít
titeket.” Ezt mondta Jézus azoknak, akik hittek benne. Ez azonban rögtön
megütközést keltett bennük, hiszen ott mindenki úgy gondolta, hogy a Messiáshoz
csatlakozni a kiválasztott igazak kiváltsága. Kevesen ismerték csak fel
önmagukban a megváltásra szoruló latort, akinek bűnei semmivel sem voltak
nagyobbak, mint a titkolt bűnöket takargató farizeusoké. Rá kell hangolódni
erre a régi-új lemezre, amely minden népnek és gyülekezetnek a maga hangján azt
muzsikálja, hogy kegyelmet sem törvény, sem vallásos templomosság, sem pedig
földi hatalom nem osztogathat, hanem egyedül a Feltámadott Krisztus. Erre
kellene idén is újra ráébrednünk.
3.
Tanítványság
Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Tanítványok vagyunk. Modern, farmernadrágos,
okostelefonos, internetező tanítványok, de Jézus tanítványai, mindannyian. Azon
az úton járunk, amint Urunk és Mesterünk is járt, a hitnek útjain, a próbák
útjain, az imádság útjain. Mindig ugyanaz a lemez: szép prédikációk után nagy
tervekkel indulunk el, majd elbukunk, hogy a bűnök poklából újra és újra
felsóhajtsunk: Urunk, Krisztus, irgalmazz! A mi Megváltó Krisztusunk pedig
kezet nyújt a megtérő bűnösnek, akit Isten a Krisztusért igaznak fogad el.
Ehhez kell a hit.
Ha életünk legbensőségesebb kapcsolatai, vagyis a
hitbéli ügyeink ütköznek Jézus Krisztus igényeivel, Ő erre azt mondja:
feltétlenül neki kell engedelmeskednünk, különben nem segíthet rajtunk.
Tanítványnak lenni tehát annyit jelent, hogy egy személynek, a mi Urunk Jézus
Krisztusnak szenvedélyesen és személyesen odaszánjuk magunkat. Amikor
elfogadjuk Tőle a régi lemezt, ami nem más, mint az Ige, hogy azt újra és újra
meghallgassuk, megszívleljük, és hatására megtérjünk a bűnből, akkor indul el
bennünk az, amit a szótárban reformációnak, vagyis újraformálásnak neveznek.
Így hat életünkre Isten Igéje, így válhatunk az Úr Jézus haszontalan, de neki
kedves szolgáivá...
Ámen. Ezért imádkozzunk!
