2018. április 13., péntek

Ti vagytok erre a tanúk!


Jézus mondja: „Ti vagytok erre a tanúk”. Te és én: mi. Név szerint és névtelenül. Erre a sok mindenre, mely Jeruzsálemben történt. Teérted, énértem. Sokakért, akik hisznek Benne. Miért tette? Mert szeret minket. De nem azért szeret, mert hiszünk, hanem azért, hogy higgyünk és így örök életünk legyen. Szeretetének számos jele van: a kenyér és a bor, a kereszt, az üres sír. Íme, most mi voltunk erre a tanúk!
Tanúk, akik estéről estére összegyűltek a hideg templomba próbálni, akik nem sajnálták az időt és az energiát, hogy megtanulják a szövegüket. Mindezt iskola, munka, gyermek és unokák mellett. Tanúk, akik éjszakába nyúlóan készítették a díszleteket, próbálták az énekeket. Tanúk, akik nagypénteken az evangélikus templomban szolgálva élhették át Jézus Krisztus halálát és feltámadását.
Tanúk, akik eljöttek, hogy részesei legyenek a csodának. Akik látták, és hallották Jézus tanítását, gyógyítását. Akik vele vacsoráztak, akik megtagadták, és akik megesküdtek, hogy soha nem hagyják el őt. Tanúk, akik elkísérték a Golgotára, akik eltemették, és akik ott voltak a feltámadásánál. Akik együtt énekelték: „Tarts meg két kezedben, őrizz meg Uram…”
Tanúk, akik áldottak lettek, mert közösen, egy közösségben élték át a csodát…

A KARAKTER . . .
… és aki mögötte van
JÉZUS  KRISZTUS (Isten Fia, Megváltó):
Tóth Richárd
KLEOPÁS (emmausi tanítvány):
Gábrisch Anita
SIMON (emmausi tanítvány):
Szatmári Szabina
PÉTER (tanítvány):
Keveházi D. Sámuel
JAKAB (tanítvány):
Laczkó Levente
JÁNOS (tanítvány):
Szabó Eszter
TAMÁS (tanítvány):
Zsigri Viktor
JÚDÁS (tanítvány):
Magyar Máté
MÁRIA (Jézus anyja):
Tóth Lilla Eszter
MAGDALAI  MÁRIA (nötanítvány):
Barna Mónika
SALOMÉ (nötanítvány):
Opavszki Judit
JOHANNA (nötanítvány):
Félixné Berinszki Edit
ZSUZSANNA (nötanítvány):
Kirchmayer Ferencné D.Zsuzsanna
MÁRTA (nötanítváy):
Keveházi Márta
ARIMATIAI  JÓZSEF (tanítvány):
Kotyinszkiné Gajdos Szilvia
NIKODÉMUS (tanítvány):
Morvainé Hortobágyi Éva
KAJAFÁS (föpap):
Bánszki Éva
ANNÁS (föpap):
Halkó-Szabó Gabriella
PONTIUS  PILATUS (római helytartó):
Kollár László
CLAUDIA  (Pilátus felesége):
Halápi Hajnalka
LONGINUS  CENTURIO (római százados):
Pércsi Levente
HERÓDES  ANTIPAS ( zsidó fejedelem):
Molnár Marcell Olivér
BARABBÁS (gonosztevö):
Baranyai Dávid
DISMAS (jobb lator):
Félix Ditta
GESMAS (bal lator):
Nagyidai Lili
FLAVIUS (római katona):
Tóth Ákos
GAIUS: (római katona):
Bánszki Áron
LUCIUS (római katona):
Kása Krisztián
MARCUS (római katona):
Laczkó Attila
SEPTIMUS (római katona):
Pálinkás Gergő
VALERIUS (római katona):
Szabó Gergő
TERTIUS (római katona):
Bogdány Dominik
RÁHEL (templomszolga):
Novotny Lotti Bianka
REBEKA (templomszolga):
Kotyinszki Zsófia
RÚTH (templomszolga):
Krahulcsán Alexandra
RIA (templomszolga):
Morvai Enikő
MÁLKUS (templomszolga):
Czombos Márton
DEMETRIOS (templomszolga):
Fehér Zoltán
ELIFÁZ (írástudó):
Kurucz Brigitta
BILDÁD (írástudó):
Malya Ágnes
SZÓFÁR (írástudó):
Pintér Zsuzsanna
ELIHÚ (írástudó):
Halgas Mónika
ALBA (szolgálólány):
Hóra Krisztina
LUNA (szolgálólány):
Bogdány Alexandra
ZOÉ (szolgálólány):
Bogdány Barbara
KHLOÉ (szolgálólány):
Kurucz Nikolett
DORA (szolgálólány):
Jansik-Németh Nikolett
CIRÉNEI  SIMON (keresztvivö):
Zsengellér András
ANGYAL (mennyei küldött)
Deanna Torstenson
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki részt vett a Passió előadásának megszervezésében. Köszönet a szereplőknek, az IZSÓP és az IZSÓPKA énekkarnak. Köszönet Princz Mihály fotográfusnak a plakátért, és az előadáson készült fényképekért. Köszönet a Pilis TV-nek a felvételért. Köszönet mindenkinek, aki eljött és velünk együtt tanúvá lett. Istené a dicsőség. Ámen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése