„A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: "Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia." Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. (Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.)”
(Lukács evangéliuma 24,1-12)
Miért keresitek a halottak között az élőt?
Húsvét hajnalban, a Jézus testét őrző sírboltot üresen találják az asszonyok. A pénteki nap drámája után vasárnap mehettek csak ki a sírhoz, hiszen a szombati nap a kötelező pihenés napja volt. Vasárnap a pirkadat már a temetőben érte őket. Be kell balzsamozniuk Jézus holttestét. Ha tehették volna, már szombaton mentek volna, de mivel nem volt szabad, így sietniük kellett. Drága halottuk meg kell, hogy kapja azt, ami minden halottnak jár – a balzsamozás a halottól való méltó búcsúzás fontos momentuma volt. Elbúcsúzunk tőle, gondolták az asszonyok, és az idő majd begyógyítja a sebeket. Fájó, de szép emlék marad az élete, és legalább ott a sír, ahová virágokat vihetünk és nagyünnepeken, vagy otthon néhanapján még emlékezhetünk rá. Hiszen meghalt és eltemették.
De jaj, kiáltanak fel az asszonyok, mi történhetett, hogy üres a sír? Milyen zavar, baj vagy katasztrófa következhetett be? Jézus meghalt, az asszonyok látták, amint utolsó szavai után feje a kereszten előre csuklik és kileheli lelkét. Látták, ahogyan élettelen testét a keresztről leveszik, és könyöradományként kap egy sírboltot, ahová elhelyezhetik. Ha már nem tudta elkerülni ezt a szörnyű véget, ha már ennek így kellett lennie, hogy elvitték és meghalt, és mindenki tehetetlenül állt és nézte a véres tragédiát, legalább a halála után hadd legyen békében a teste. De hová lett a holttest?
Miért keresitek a halottak között az élőt?
A sírnál fénylő ruhás férfiak jelennek meg és kérdést intéznek az asszonyokhoz. A kérdésük olyan, mintha a világot fejjel lefelé fordítaná valaki, és azt mondaná, ez a helyes, mindig is így kellett volna látni. De hát fejjel lefelé? – kérdeznék az asszonyok? Az élő Jézust keresni Itt a temetőben halottak vannak! – Jézus holttestét jöttünk bebalzsamozni, de hiába keressük a testet, nem találjuk a sírban. Mi már nem az élőt keressük, hanem a halottat.
A sírnál a fénylő ruhás férfiak hajthatatlanok. Az élőt kell keresni, de nem a halottak között. Jézust nem bebalzsamozni kell, mert Jézus nincs itt a sírban. A lassan felderengő üzenet ezeknek a fénylő ruhás férfiaknak a kérdésén keresztül jut el az asszonyokhoz. Ha nincs itt, ha nem halott, akkor most él? Mégis él? Hogyan is volt? Mit is mondott korábban Jézus? Meg kell halnia, de fel fog támadni? Akkor valami mégis igaz abból, amit mondott? Amit akkor felfoghatatlan szavaknak gondoltunk, most mégis mintha testet öltenének? Lehet, hogy a világ, lehet, hogy a valóság mégsem úgy van, ahogyan azt mi gondoljuk?
Feltámadt, nincs a sírban, erről beszélt korábban Galileában – az asszonyok ízlelgetik a gondolatot, feszülten figyelik egymás reakcióit, körbe-körbe néznek, hogy milyen furcsa délibáb játszik velük, de a valóság még mindig az, hogy Jézus teste nincs a sírban.
Miért keresitek a halottak között az élőt?
Egy kicsit a jeruzsálemi sírkerttől távolabbra utazva, nem csak térben, hanem időben is, itt a pilisi evangélikus templom békés és megszokott falai között most felénk hangzik a kérdés. Hogyan reagáltok erre az üzenetre? Ha Jézus teste már nincs ott a sírban, akkor tényleg igaz az, hogy ő feltámadt? El lehet ezt fogadni logikusan, a tapasztalatra építve, biológiai, kémiai és fizikai törvényszerűségek alapján? El lehet ezt fogadni úgy, hogy közben végig lefelé görbül a száj, és az a gondolat foglalkoztat bennünket, hogy úgyis a halál a végső győztes? El lehet ezt fogadni úgy, hogy közben nem mosolygom meg azt, aki még hisz és remél?
Már-már kétségbeejtő és tragikomikus az, ahogyan a tanítványok reagálnak a hozzájuk szaladó asszonyok izgatott, egymás szavába vágó, megdöbbenéssel keveredő szavaira. Az üres fecsegés, amit az evangélium szövegében hallottunk, tulajdonképpen egy enyhe kifejezés. Félrebeszéltek, mondják az asszonyoknak az addig oly hűséges, Jézusért mindenüket feladó tanítványok. De most még az ő gondolataikat is felülmúlja az asszonyok izgatott beszámolója.
Üres fecsegés, félrebeszéltek – ennyit tudnak a tanítványok hozzátenni ahhoz, hogy Jézussal valóban megtörténhetett az, amiről korábban többször is beszélt nekik. Hiába voltak ott a tanítványok Jézussal, hiába hallgatták őt saját sorsát megprófétálni, nem jutott el szívük mélyéig az üzenet. Valószínűleg ott állnának a tanítványok velünk együtt a koporsók és hamvak mellett a Pándi úti, a Kávai úti és a Vasúti temetőkben, és őszinte részvéttel szorítanák meg kezünket, amikor éppen elengedjük a fülünk mellett a feltámadásról szóló üzenetet. Üres fecsegés, mert mi sem tudunk hinni abban, hogy a nem csupán a sírok tetején lehet tavasz és újjáéledés, hanem a sírok és a szívek mélyén is.
Miért keresitek a halottak között az élőt?
Boldog nyulat! 2012-re már oda jutottunk, hogy így kívánnak az emberek egymásnak minden szépet és jót a hosszú hétvégére, ahogyan az ünnepet ma nevezik. Hosszú hétvége, a nyulak ünnepe, kicsit rímelve a fenyőfa ünnepére. Az üres sírra adott reakciónk egy ősi pogány mítosz szintjére degradálódott le. Nem az az igazi baj, hogy elhagytuk hagyományainkat, történelmi és vallási örökségünket, hanem sokkal inkább az, hogy becsuktuk szemünket és bezártuk fülünket a reménység üzenete elől.
Az üres sír történetét egyetlen piciny momentum menti csak meg az ember közömbösségétől. Péter apostolban maradt még annyi nyitottság, hogy elszaladt a sírhoz, hogy utánajárjon annak a felfoghatatlan hírnek, amiről az asszonyok beszámoltak. Van-e esélye annak, hogy a halálba vetett hitből egy megújult életbe vetett hit fakad? Van-e esélye Péternek és van-e esélyünk nekünk, hogy legközelebb teret adjunk egy újfajta reménységnek, amikor temetőben, sírok mellett állunk? Van-e esélye annak, hogy már itt ebben a földi életben ne a pusztulás, hanem a megújulás szerint éljünk?
Ezen a mai vasárnapon talán maradt még bennünk is annyi nyitottság, hogy Péterrel együtt elinduljunk az üres sír felé. Talán még van esélye annak, hogy mi is feltegyük a kérdést: Mi történik akkor, ha az a történet mégis igaz? Mi történik akkor, ha a halál bár valóságos, de még sem az utolsó állomás az ember életében? Mi történik, ha Jézus nem csupán a múlt, hanem egyben a jelen és a jövő is? Milyen lenne az életem akkor, ha az elmúlás, a kompromisszumok helyét átvenné a reménység és az élet?
Ne a halottak között keressétek az élőt!
Keressétek inkább a szívetekben, keressétek a lelketekben, keressétek a megbotlás utáni talpra állásban, keressétek a műtét utáni első lépésekben, keressétek a megszületett gyermek első sírásában, keressétek ráncos kezek simogatásában.
Keressétek az életet a kereszt önfeláldozó valóságában és legfőképpen keressétek a feltámadásban.
Ámen.
Imádkozzunk.
Istenünk, jó Atyánk! Magasztalunk Téged azért, hogy nem hagytál minket a halálban, hiszen téged sem a halottak, hanem az élők között kell keresnünk. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése