2017. december 2., szombat

Advent színei


Láttuk az Ő csillagát, olvashatjuk az adventi alkalmakra hívogató képen, és olvashatjuk Máté evangéliumának 2. fejezetében.
Láttuk az Ő csillagát…valóban látjuk már? Elérkeztünk, már arra a pontra, hogy lélekben készülni tudjunk az ünnepre? Vagy még most az ablakpucolás, portalanítás van napirenden? Vagy még szeretnénk húzni, halasztani? Nem kell még az ünnepre készülni, ne siessünk.
Valakinél lehet, hogy úgy lenne pontos a kérdés, látjuk-e még az Ő csillagát? Észrevesszük-e Jézus közeledését? Vagy csak nyűg és fáradozás az ünnep? Akkor már nem is ünnep…
Láttuk az Ő csillagát, mondták a napkeleti bölcsek, észrevették a fényt, a világ világosságát és útra keltek. Engedtek a hívásnak, nem tétlenkedtek, hanem elindultak, hogy megkeressék a nagy királyt.
Először rossz helyen kopogtattak, Heródes király udvarában keresték a megváltót. Meg is lepődtek, amikor nem talált ott az új királyt. Hiszen logikusnak tűnt…királynak palotában kell születnie.
De nem csak a napkeleti bölcsek voltak megzavarodva, hiszen mind a mai napig, nagyon sokszor rossz helyen keressük azt a bizonyos boldogságot és békességet.
A plázák, bevásárló központok, reklámok és hatalmas akciók, mind hangosan és fényesen arra hívják fel a figyelmünket, hogy ott, náluk keressük a boldogságot. Ha megvesszük ezt vagy azt az ajándékot, akkor boldogok leszünk, ha felhalmozunk mindenféle ételt, és annyit eszünk, hogy szinte rosszul leszünk tőle, békességünk lesz.
Akár logikusnak is tűnhet… a kopott jászol mellett sokkal hívogatóbb a színes és hangos pláza.
A napkeleti bölcsek és dönthettek volna úgy, hogy hagyják a hívást, nem törődnek azzal, hogy nem találták meg az új királyt. Inkább ottmaradnak a réginél. A pompás palotájában, ahol mindent megkaphatnak.
De nem így tették, mert látták a csillagot, a csillagot, amely vezette őket tovább. Egy ütött-kopott istállóba, egy gyermekhez, aki mindent megváltoztatott, mindent átértékelt.
Kívánom mindannyiunknak, hogy az idei advent számunkra is mindent megváltoztasson, hogy a sötétségben észrevegyük a csillag ragyogását, és felfedezzük  az ünnep megannyi színét és csodáját.
Fedezd föl életedben a piros szín áldásait:
ez az élet színe, amely a szeretet győzelmét hírdeti.
Gyakran a másokért való önfeláldozást is jelenti.
Olykor a halált hordozza az élet sűrűjében a vér színeként.
Piros a szív, amelyet oly gyakran a szeretet szimbólumaként használunk. Piros a legszebb rózsa, a pipacsos rét, a felkelő és lenyugvó nap ragyogása…
Pünkösd lángnyelvei is pirosak.  Azt hirdetik: a Szeretet közöttünk, velünk marad, bennünk vesz szállást. Az Isten Szeretet!
Fedezd fel életedben a narancssárga áldásait: ez az öröm és a derű színe, amely a vidámság ajándékát hozza közénk. Szabadság, tánc, és élet dala és lüktetése.
Üdeséget, felfrissülést jelent, nem a hétköznapit, a megszokottat. Úgy mint a gyümölcs is: édességét és savanyúságát egyaránt érzed. Ezért olyan jó talán: Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom örüljetek!
Fedezd fel életedben a citromsárga áldásait. A napfény színe, a ragyogásé, de a csillag a sötét égen is így virít, amely a világosság győzelmét hirdeti a sötétség felett. Isten dicsőségének, jelenlétének színe a sárga. Aranyló búzatáblák is hirdetik: a teljes élet az Ő ajándéka. Fény nélkül nincs élet, aki sokáig sötétségben él, elfelejt ember lenni…
Kelj föl, tündökölj te is, mert eljött világosságod!
Fedezd fel életedben a zöld szín áldásait: az erdők, fenyők színe: az élet csendes mozdulása, szüntelen újulása a világban. Az édenkert titokzatos világa sejlik fel benne. A nyugalom, a csend, a befogadás, az elmélyülés ajándékát hordozza. 
Ha kiárasztod Lelkedet, Istenem, élet támad és megújítod a föld színét.
Fedezd fel életedben az kék áldásait: az égszínkék üzenete a szabadságról, a tágas életről szól. A létezés távlatát, a mennyek országát hirdeti.
Tisztaságot, áttetszőséget, tekintetek nyíltságát, a gondolatok szárnyalását beszéli el.
Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.
Fedezd fel életedben az ibolyaszín áldásait: a csendes alázat és megelégedés színe ez, a dolgok mögötti, a dolgokon túli rend. Az a gyertya és az  oltárterítő lila színe hirdeti az Isten országának jelenlétét, a csendes megállást és önmagunkba figyelést.  A tapasztalatokból leszűrt bölcsesség, a jótékony jelenlét színe. A bizalom és hit követe ő.
Áldjad én lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tedd veled!
Legyen veled ebben az ádventben a vörös szín, amely a szeretet lángolása és az önfeláldozás színe. Ne maradjon el életedből a narancsszín sem: ez a derű, a boldogság követe. Töltse be ünnepedet és életedet a sárga, amely a nap és a csillag ragyogása, Isten éltető fénye.
Kísérjen téged a zöld szín, amely a nyugalom és a szüntelen növekedés követe. Tartson veled a kék, hogy életed benső szabadságban tölthesd, így lásd meg a távlatokat. És végül ezen az ünnepen és egész életedben őrizzen  meg téged az Isten bölcsen és elégedettségben, amint az ibolyaszín üzeni.

Kívánom, hogy Isten szeretetében és örömében élj minden napon. Ő maradjon veled a vörösen innen és az ibolyán túl, és fogja át életedet, mint a szivárvány, hétszínű szeretetének csodáival. Ámen

2017. november 8., szerda

Reformáció 500

Reformáció ünnepe

1 A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra.
2 Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
3 Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe;
4 ha háborognak és tajtékoznak is vizei,
és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.)
5 Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait.
6 Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve.
7 Népek háborognak, országok inognak,
ha az ÚR mennydörög, megretten a föld.
8 A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)

9 Jöjjetek, lássátok az ÚR tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön.
10 Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén,
íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el.
11 Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek, magasztal a föld.
12 A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)
Ámen! Eddig Isten írott Igéje. Imádkozzunk!
Urunk, Istenünk! Boldogan állunk meg előtted mindannyian, akiket a keresztségben gyermekeiddé fogadtál Szent Fiad, a Jézus Krisztus által. Szólj hozzánk ma is, és tedd Igédet személyessé, hiszen zavaros és ingatag életünkben egyedül a Te Igéd a biztos pont. Segíts meg minket Szentlelkeddel, hogy az Igének ne csupán hallgatói, hanem megtartói is lehessünk. Így építsd köztünk a testvéri közösséget, hogy együtt dicsérhessük Szent Neved!
Ámen!


1. Káin fiai és Babilon

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A világ teremtésekor Isten nem épített külön lakónegyedet az ember számára. Teremtőnk alapvetően az egész földet, ezen belül pedig a sokat emlegetett Édenkertet szánta az ember eredeti otthonául. Isten nem házat, hanem hazát adott az embernek, hogy abban lakozzék. Hazát, melynek Ádám ugyan a porából vétetett, de az Úristen az élet leheletével az anyagi világ fölé emelte. Ádámnak és Évának egész egyszerűen nem volt szüksége fallal elkerített helyekre, hiszen az Istennel való kapcsolatuk még közvetlen és zavartalan volt. Boldogok voltak, lelkileg egyszerűek, így nem kellett nekik kőből-fából épített privát szféra. Erre csak az első bűneset után, és a második előtt került sor.
A Szentírás ugyan nem közli az első házépítés történetét, de Isten szavából, melyet Káinhoz intézett, már következtethetünk rá: „Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” Gondolom, az Édenből való kiűzetés után Ádám kénytelen volt gondoskodni valamiféle családi fészekről, amit házként használhattak a haza elvesztése után. Gondolom, ennek a családi fészeknek nyilvánvalóan volt valamiféle ki- és bejárata is, amin át közlekedhettek, és ami előtt különféle ragadozók leselkedhettek a bent lakókra. Mit kereshettek négy fal közé zárkózva? Talán valami olyat, amit a jó és rossz tudása nem adott meg nekik, viszont amivel Isten kegyelme felruházta őket. Talán az első ház melege reménységet adott a reményt még nem ismerő embernek.
A világ teremtésekor városok sem voltak még, mert az egyik embernek még nem kellett elmenekülnie a másik elől – a Szentírás tanúsága szerint, és a puszta józanész szerint is. Ha nem voltak házak, logikusan városok sem voltak. Kétségtelen, hogy a teremtésnek eredetileg milyen csodálatos harmóniája volt. Gondoljunk csak bele, hogy nincsenek magánterületek és nincsenek közterületek, nincs lakcímbejelentés és nincs ingatlanadó! Ádám és Éva valóban boldog életet élhetett – legalább is, egy darabig. Reményt kaptak, amikor gyermekeik megszülettek. Ez a reményteli állapot sajnos az első gyilkosság után, de még az erőszakosság elterjedése előtt megváltozott. Az első család mind lélekszámban, mind reménységében megfogyatkozott. A halál egészen közeli valósággá vált. Csodálkozva tapasztaljuk azonban, hogy a gyilkos kéz kicsivel később nem a pusztítást folytatja, hanem grandiózus építésbe kezd.

Így tudósít a Szentírás az első városépítésről: „Majd várost épített Káin, és a fiáról Énóknak nevezte el”. A múlt bár gyalázatos volt, de Isten kegyelméből Káin mégis a jövőre alapozott. Gondolom, Énók városa hamarosan kibővült egy Énók Újvárossal, majd egy Énók Felsővel és egy Énók Alsóval, és így tovább, amíg Káin utódai ki nem nőtték azt a helyet. Mégis, mit kerestek egymás szomszédságában lakva? Talán egy kis boldogságot egymás vigasztalásában. Talán az első város építése reménységet adott a reményét vesztett embernek.
A világ teremtésekor templomok sem voltak még. Nem is volt szükség templomokra, hiszen az ember szíve volt Isten temploma. Az első emberpár boldog volt, mert szívük tiszta volt még, és láthatták az Istent. Az eredetileg jó szívekbe azonban a bűn keserű mérge keveredett, és ez a meghasonlottság gyakran elkeseredett kísérleteket szült. A következő generációk is próbálkoztak ugyan a boldogsággal, ám ős-szüleik hibáiból s nem tanultak, se nem felejtettek.
Az özönvíz után újraindult építkezés nem az Isten dicsőségére, hanem az ember saját becsvágyának építésére történt. Az égig érő bábeli torony építését tetézte, hogy a szétszéledés megtagadása is Isten parancsa ellen való volt, Aki ezt mondta: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá!” Erre ezt mondták a bábeli emberek: „Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén!” Ennek az önhitt önimádatnak sürgősen abba kellett maradnia. Az építkezés iránya bár egész jónak mondható, mindazonáltal veszélyes is volt. Gondolom, a bábeliek egészen addig nem hagyták volna abba az építkezést, míg meg nem látják az Istent a felhők fölött. Nos, szerintem két eshetőség állt volna fel. Az egyik forgatókönyv szerint addig-addig építkeznek, míg a sok millió tégla súlya alatt az alapok meginognak, és rájuk dől az egész torony. A másik forgatókönyv szerint pedig addig-addig építkeznek, míg ki nem lépnek a Föld légköréből, és meg nem fulladnak. Azt hiszem, mindkét eshetőség megakadályozása mérhetetlen nagy kegyelem a bábeli Mekk Elekek számára – bár lehet, hogy ennek ők nem igazán voltak a tudatában. A legnagyobb kegyelem mégis az, hogy Isten a bábeli nyelvzavar után is szólt az emberhez. A babiloni kísérlet talán nem volt jó húzás, de Isten igazságossága végtére is a vad gőgről a szelídségre hangolta az embereket, és végtére boldogok lehettek, mert elszéledve övék lett a föld. Talán a következő templomépítés már Isten áldásának reményében zajlott…

2. Kórah fiai és Jeruzsálem

Tovább lapozgatva a Szentírást, olvashatjuk, hogy már az ősatyák: Ábrahám, Izsák és Jákób is építettek szentélyeket az Istennek – igaz, ezek még elég kezdetlegesek voltak. Persze a szándék a lényeg, illetve az a hit, mellyel az istenfélő ember segítségül hívja az Úr nevét. Így olvashatjuk: „Abrám hitt az ÚRnak, és ő ezt számította be neki igazságul”. Ezzel a hittel elindulva pedig egész messzi tájakra jutott el, s a megtett kilométerekben talán csak kései utódja, Pál apostol előzhette meg. Figyelemre méltó, hogy Ábrahám annyi szép helyen járt, annyi gazdag városban megfordult, de egyik sem tudta eltántorítani őt az ígéret földjétől. Figyelemre méltó az is, hogy bár leszármazottai is igen sokat vándoroltak különböző okokból (szabadulás Egyiptomból, babiloni fogság, stb.), mindenkor szükségük volt egy szent helyre, ahol segítségül hívhatták az ÚR nevét. Mint mondottam, s amint az a Szentírásból is kikutatható, ez az istentisztelet eleinte igen egyszerű módon ment végbe, ám az idő előrehaladtával a szent liturgia kiteljesedett. Az Isten dicsérete adott helyen, adott időben, adott körülmények között zajlott. Ennek ékes bizonyítéka az imént felolvasott
46. zsoltár is, mely formailag és tartalmilag is értékes igei üzenet a számunkra.
„A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra”. Gondolom, többen vagyunk, akik nehezen értik, hogy mit keres itt, egy ilyen szép zsoltár elején ez az értelmetlen szöveg. Aztán, visszatekintve a bábeli zűrzavarra, be kell látnunk, hogy a karmesternek adott instrukciók nagyon is helyénvalóak. Nem tudom, kik voltak ezek a Kórah fiai, de bizonyára igen termékeny és tehetséges énekszerzők voltak, mert nevük gyakran felbukkan a zsoltárok elején. Lehet, hogy ezek a Kórah-fiúk olyan virtuóz dallamokat álmodtak meg, amik a szokásosnál is nagyobb odafigyelést és minden bizonnyal sok-sok gyakorlást igényeltek.
Lám, még el sem kezdődött az istentisztelet, de az ember szíve már Istenre hangolódva várta, hogy részese lehessen az Istennel való találkozásnak.
„Szela…” Nyomon követve a 46. zsoltár sorait, láthatjuk, hogy minden negyedik vers ezzel a szóval zárul. Mit jelenthet? Ez a szó felkelti figyelmünket. Még a legbölcsebb rabbik és teológusok sem tudják pontosan. Talán nem is baj, hogy vannak ilyen megfejthetetlen titkok. Ez a szó megmutatja, hogy tudásunk soha nem elég, hogy vannak titkok, amikhez kevés az emberi ész és hatalom. Íme, egy megfejthetetlen rejtély. Elbizakodottságunk, a magunkba vetett hitünk mit sem ér! Az Isten előtti alázatra szólít fel egy-egy ilyen rejtett kincs.

„Szela…” Háromszor is elhangzik ebben a zsoltárban. Ha az igazságra való éhségünkben és szomjúságunkban mégis boldogok szeretnénk lenni, akkor annyit elárulhatok, hogy a „szela” a „sala” héber szónak a változata, ami azt jelenti: „meghajolni”. Egyébként volt is ilyen része az istentiszteletnek, hogy a kimondottan imádság szövegű zsoltárokba beiktattak egy kis szünetet, amikor is az egész gyülekezet meghajolt Isten előtt. Az Isten előtti hódolatnak és az alázatnak a kifejezése volt ez. Most csend van. Előadtuk a panaszunkat, a hálánkat, a bűnbánatunkat, és most várunk Isten szavára. Szavak nélküli hitvallás ez: egy pár pillanatra most nem énekelünk, nem muzsikálunk, hanem mindnyájan hódolunk előtted, és ezt a testtartással is kifejezzük: meghajolunk. Gondolom, nem csak én próbáltam már úgy énekelni, hogy közben kétrét görnyedve kotorásztam a leesett énekeskönyvem után. Nos, az összepréselődött mellkasom, és a hirtelen fejembe tódult vértől csengő fülem azt jelezte, hogy ez nem volt éppen jó ötlet. Lám, ez se lehet véletlen, hogy anatómiailag is a helyes istentiszteletre vagyunk teremtve.
Meg kell hagyni, Kórai fiai nagyot alkottak, Isten Szentlelke gazdagon megihlette őket. A 46. zsoltárt a „hit zsoltárának”, és a „bizalom zsoltárának” is nevezik. És valóban: a zsoltáros szava erővel szól – ének és hitvallás. Oly hitet és meggyőződést áraszt, amivel nem lehet szembeszállni, vitatkozni. Csak visszahangozni tudjuk, és a dallamot továbbadni. És amíg a „szela” tart, a refrén tovább visszhangzik a csendben: „A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk”. A hitünkre adott isteni válasz nem a nagy hangorkán és nem a nagy erődemonstráció közben érkezik meg. A hitéért sokat szenvedett Illés próféta a tanú erre, aki a Hóreb-hegyen, egy barlangban vészelte át az ÚR érkezését.
Az ÚR érkezését elemi csapások: szélvihar, földrengés és tűz előzte meg, de az ÚR nem volt benne egyikben sem. Meglepő dologról tudósít ekkor a Szentírás: „A tűz után halk és szelíd hang hallatszott”. Így válaszolt Illésnek az Isten.
Nem tudom, ki mit gondol erről az Illésről, sokan a legsikertelenebb prófétának tartják, hiszen szolgálatát semmibe vették, és üldözték őt az ÚRért, az igazságért. Szerintem Illés igenis boldog volt, mert biztos menedékre lelt az Isten oldalán. Amikor Kórah fiai ezt a hitvallást megzenésítették, valószínűleg maguk is csendben, békében dolgoztak művükön, míg odakint nyüzsgött, forrongott a világ. Ők egy zsoltárnyi békességet adtak át az Isten népének, még csak egy „szelah”-nyi időre is. S hogy Kórah fiai boldogok voltak-e? Krisztus Urunk a hegyi beszédében „az Isten fiainak” nevezi az ilyen embereket...

3. Isten fiai és Pilis

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ádámnál és Évánál kezdtem az igehirdetést, és a gondolat fonalára igyekeztem felfűzni minden fontosabb momentumot, ami egy elviselhető hosszúságú prédikációba belefér. (Ez úton is elnézést kérek, ha a „szelah”-nyi idő kereteit átléptem. Sajnos én sem ismerem e titkot.) Röviden tehát nehezen lehetne összefoglalni mindazt, amit az emberiség elrontott. Konfliktusaink gyökerét felfejteni, és rátalálni a békesség útjára: komoly kihívás. Megtalálni azt a békességet, akár egy „szelah”-nyi időre is: egy nyitott mondat, három pont az elhaló könyörgés, vagy panasz végén. Várjuk a választ, mely nem mindig jön azonnal. Felállunk, és lehorgasztott fejjel távozunk Isten színe elől. Esetleg már azon törjük a fejünket, hogy megoldhatjuk-e mindezt önerőnkből?
Aligha. Valójában nem az ember, hanem Isten tesz pontot minden emberi konfliktus, háborúskodás végére. Isten az, Aki elnémítja a történelem zaját. Ahhoz, hogy Őt felfogjuk, megértsük, meghalljuk, meglássuk, el kell csendesednünk. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” – mondja a 46. zsoltár. Az ember-okozta, bűn-okozta bábeli hangzavarban nem halljuk meg az Istent. Isten előtt csendesedjünk el egy pillanatra!
Elcsendesedés. Nem parancs ez, hanem egy páratlan lehetőség ebben az őrülten rohanó világban. Gondoljunk csak a boldogmondásokra! A boldogság nem megy parancsszóra, ám ugyan ki az, aki nem szeretne boldog lenni? Krisztus Urunk számos utat kínál a boldogságra, de ezeket az utakat elérni csakis Ővele lehet. Akinek pedig Istene van, annak mindene van. Ezt kaptuk reménységül: ez a mi erőnk, ez a mi éltető forrásunk, az egyetlen kincsünk.
E kincsre leltek rá az első emberek, erre fognak rálelni az utolsók is.
Mi pedig, akik történelem e két végpontja között élünk, akár az Isten előtti csendességben, akár otthon, családi körben, akár a munkahelyen, vagy az iskolában: adjuk tovább bátran, amit Krisztus Urunk ránk bízott!
Testvérek! Ez a Feltámadott Úr segítsen minket, tartson meg, merjük hinni, hogy van védelem, szabadítás, és ennek az Úrnak a kegyelmét hirdessük a leggonoszabb ellenségnek is, mert amíg nem jön el Jézus, az emberek megtérhetnek az Úrhoz, és mindnyájan Őelőtte.

Ámen. Ezért imádkozzunk!
Mindenható Atyánk! Téged dicsőítünk, mert láthatunk már az események mögött. Köszönjük, hogy semmi véletlen nem történhet velünk, és hogy terved van velünk. A Te kegyelmedre bízzuk magunkat, kérünk, bocsásd meg vétkeinket!
Úr Jézus, Mesterünk! Taníts meg minket az odafel valókra is nézni, és egyre több lelki értékért könyörögni az Atyánál, hogy használhass minket mások javára, de ne a magunk dicsőségére. Kérünk, taníts minket imádkozni!
Szentlélek Isten, Pártfogónk! Te ébresztettél bennünk hitet, és most, ebben „szelah”-nyi időben reménységet is Tőled várunk. Áldj meg minket, lakozzál köztünk, lakozzál bennünk!

Ámen!

2014. október 24., péntek

CSEPP A TENGERBEN

Sikeresen lezárult a Csepp a Tengerben Alapítvány nyári napközije, amely idén első alkalommal egyházközösségünk parókiáján kapott helyet. A közel félszáz gyermekotthonban nevelkedő helyi gyermeket befogadó napközi a nyár minden hétvégéjén nyitva állt a közönség számára. Az ide látogató hátrányos helyzetű gyerekek rendszeres műhelyfoglalkozásokon (kézműves-, sport-, konyhai-, idegennyelvi-, hittan- és zenés foglalkozások) és alkalmi programokon (drogprevenciós előadás, szexuális felvilágosítás, pályaorientációs beszélgetés, roma érzékenyítő program) vehettek részt. A klasszikus napközis programokon túl az agykontroll-, a zeneterápia-, a meseterápia- és a kutyaterápia eszközeit is kipróbálhatták a fiatalok. Reméljük, a felszabadult gyereksereget és az őket óvó önkéntesek táborát a jövőben is fogadhatjuk parókiánkon.
Ezúton is köszönjük lelkészeinknek és hittantanárainknak, a Csepp a Tengerben Alapítvány fiatal önkénteseinek a lelkes közreműködést és a zökkenőmentes együttműködést! A program ezen kívül a pilisi Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon, a Norvég Civil Támogatási Alap, tucatnyi szakember, szervezet és önkéntes támogatásával jöhetett létre.





2013. december 26., csütörtök

Karácsony 1. ünnepének igehirdetése - Pángyánszky Ágnes lelkész

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.
 János evangéliuma 1,1-14


Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Néhány nappal ezelőtt itt a pilisi postán egy csomagot adtam fel és az ablaknál megakadt a szemem egy karácsonyi képeslapon. Egy igazi romantikus, olyan klasszikusan barokkos betlehemes kép volt rajta, Máriával, Józseffel és a kis Jézussal. Ahogyan ilyenkor kell, engem is átjárt a karácsonyi romantika és a két még ott lévő betlehemes képeslap gyorsan a táskámban landolt. Még aznap este Albertirsán át jöttem hazafelé és ott megláttam a parókia udvarában felállított embernagyságú betlehemest. Bizony gondoltam, nagy álmunk az, hogy Pilisen is legyen egy ilyen nagy betlehemes, amit eljönnek sokan megnézni és az emberek még inkább karácsonyi hangulatba kerülhetnek tőle.

Ebben a sokszor lelkileg kiégett világban tulajdonképpen örülhetünk is annak, hogy egyre több embernek melengeti meg a szívét a betlehemi történet. Ha esetleg nem is teljes részleteiben ismert a történetet, azért az alapszereplőket fel tudjuk sorolni: József és Mária, az újszülött kis Jézus, a kedves kis állatok az istállóban, és még eszünkbe jutnak a pásztorok, talán még a háromkirályok is. A betlehemi történet szereplői idilli és romantikus karácsonyi hangulatot árasztanak és én is, veletek együtt, szívesen adom át magam ennek a karácsonyi idillnek.

Ezért gondolom, hogy nem csak nekem tűnt fel, hogy az előbb felolvasott, János evangéliumából származó versekben nincs szó ezekről a betlehemes szereplőkről. Pedig a Bibliából ez a rész is ún. klasszikus karácsonyi rész, Jézus eljöveteléről és eljövetelének céljáról szól a világban. De János vajon miért nem a Máté és Lukács evangéliumából már jól ismert betlehemi történetet dolgozza fel? Mi a célja János evangéliumának ezzel a másfajta „betlehemessel?” Mit szeretne tudatni és elmondani vele?

Szerintem érdemes ezt a kérdést átgondolni most, 2013 karácsonyán is. Egy romantikától és idilltől mentes, Jézus eljöveteléről szóló tudósítás milyen üzenetet hordoz? Számotokra és számomra is… Eljöttünk ide a templomba, mert belül érezzük, hogy fontos itt lenni, kell ez a lelkiség, kellenek az imádságok, az elcsendesedés, de most itt lebeg felettünk ez a kérdés: József és Mária és a betlehemes szereplői nélkül, a barokkos képeslapok nélkül, a műhóval átfújt karácsonyi hangulat nélkül mit jelent számunkra karácsony ünnepe?

Az újságírásban alkalmaznak egy 5 kérdéses módszert egy esemény feltárására. Egyszerű módszer és most próbáljuk meg mi is alkalmazni ezen a karácsonyon. Hadd segítsen bennünket János evangélista különlegesen lecsupaszított betlehemes történetének megértésére. A módszer 5 kérdés rendkívül egyszerű. Csak annyit kell megkérdezni, hogy Mi történt? Miért történt? Kire vonatkozik ez? Hol történt? És mikor történt?

Az első kérdés tehát: Mi történt? János evangélista – ha nem a betlehemi történetet rajzolja vagy festi meg újra -, mit mond karácsonyról? Első szavaival a teremtéstörténetet idézi – Kezdetben volt az ige – ami kezdetben történt, már a világ teremtésekor, annak Jézus már akkor részese volt. Nyugodtan kapjuk fel a fejünket – Jézus jelen volt a világ teremtésekor? Nos, a válasz igen: Jézus Krisztusban az az Isten jött el közénk, aki ezt a világot teremtette, fenntartja és gondoskodik róla. Isten mindig is jelen volt a történelemben és az életünkben – csak most egészen másképpen jött közel: emberként, a megszülető názáreti Jézusban. 14Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét – mondja János evangélista. Ami történt Betlehemben, azt János úgy írja le, hogy testté lett az Isten. Emberré lett az, akinek nem lenne szüksége az emberlét esendőségének elhordozására, akinek nem lenne szüksége 33 évesen a szörnyű halál átélésére. És mégis, karácsony csodája, a Mi történt? nagy válasza ez: Isten lett emberré, megszületett erre a földi életre, azon a varázslatos betlehemi éjjelen.

Az első kérdés után logikus a következő: És miért történt mindez? János evangéliumának egyik nagy jellegzetessége a világosság és a sötétség ellentétének a bemutatása. 5A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. 9Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világunk, az életünk a sötétség hatalmában van, és egyedül nem tudunk győzedelmeskedni a sötétség felett. Ahogyan János is a teremtéstörténetre utal vissza, úgy gondolhatunk mi is a bűnbeesés történetére. Ádám és Éva óta homályossá vált a szemünk előtt a jó és a rossz közötti különbség. Nem tudunk a kettő között már különbséget tenni és egy olyan világot teremtett az ember maga köré, ahol el kell szenvednie a kizsákmányolás, az önzés, az érzéketlenség és a közömbösség szörnyű terheit.

Gondoljunk arra a tömérdek problémára, amelyektől szenved az életünk! A betegségeinkre, a félelmeinkre, a félresiklott életekre, az anyagi helyzetünk lehetetlenségére, az időhiányra, a rohanásra – mennyire vágyunk arra, hogy ezek helyett a terhek helyett fel tudjunk lélegezni és egy normális életet tudjunk élni! Nem szól másról János evangélista sem, hanem pontosan ezt írja le: a sötétség átjárja az életünket, de Istennek fontos volt az, hogy változtasson ezen.

Kire vonatkozik mindez? Mindenkire, aki érzi, hogy ebből a sötétségből el kell mozdulni a világosság felé, és aki nem fél ehhez Istenre bízni magát. Azt látom a mai világunkban, hogy mérhetetlen vágy él az emberekben arra, hogy mozduljanak. Mozduljanak azokból a bénító helyzetekből, amelyekbe belekerülünk. És ehhez a lelki igényhez mindenféle segítséget igénybe veszünk – az ezotéria széles palettáján, az önsegítés barkácsolt tudományán, az asztrológia és keleti vallások nyugatosított változatain keresztül sokfelé próbálkozik az ember. És azt hisszük, hogy egyedül sikerülni fog. Megoldódnak majd a dolgok, de legyünk őszinték: sikerült? Sikerült Isten nélkül is? Sikerült a bűneinkkel való igazi szembenézés nélkül, sikerült a bűnbocsánat lelket tisztító megtapasztalása nélkül, sikerült az Isten szeretetéből való táplálkozás nélkül? Az evangéliumnak, az örömhírnek az üzenete azokhoz szól, akiknek fontos az, hogy ami nem működik emberi erőből, az Isten erejével felfegyverkezve sikerüljön!

Egy nagyon szép történetet olvastam a minap ennek illusztrálására. Egy férfiról szól a történet, aki nem akarja feleségét és gyermekeit éjféli misére kísérni, mert nevetségesnek tartja, hogy Isten emberré legyen. Az éjszakai hóban vadludak csapódnak a háza ablakának és csak úgy tudja megmenteni őket, ha betereli a vadludakat az istállóba. A vadludak nem engedelmeskednek, hiszen egy embernek nem értik a szándékát. Amikor a férfi a saját libáját előre küldi, a vadludak követik, berepülnek az istállóba és megmenekülnek. Mire hazajött a család az éjféli miséről, a férfi rádöbbent, hogy pontosan azt tette Isten, amit ő a vadlibákkal. Mi emberek vagyunk a vadlibák. Vakon bolyongva, elveszetten bukdácsolunk a halál felé. Isten olyanná tette a Fiát, mint mi, hogy megmutassa az utat és megmentsen bennünket. A férfi rájött, hogy ez Karácsony értelme.

Hol történt mindez és az utolsó kérdés az, hogy mikor történt? Nos, egyfelől több mint kétezer évvel ezelőtt született meg Jézus Betlehemben, minden karácsonykor erre emlékezünk, de különös, hogy még sem csak akkor és mégsem csak ott. Jézus születése érdekes születés: itt és most is megtörténik. Talán ezért találunk ily kevés részletet János evangéliumában a születés kétezer évvel ezelőtti eseményeiről. Mert János evangélistát leginkább az foglalkoztatja, és az érdekli, hogy mi vajon újjászületünk-e Jézus Krisztus megszületése által? János szerint a karácsony nem is csupán csak Jézus születéséről, hanem még a mi újjászületésünkről, lelki ébredésünkről és hitre jutásunkról is szól.

János evangélista számára még a betlehemes romantikus történetnél is fontosabb, hogy tanúskodjon az értünk megszülető és az értünk életét adó Jézus Krisztusról. Istennek azt a szeretetét és azt a féltő gondoskodását fogalmazza meg számunkra, amelyből érthetővé válik, hogy a teremtő és életet adó Istennek mennyire fontosak vagyunk mi emberek. A sötétségből a világosságba, a bűnből a bűnbocsánatot kapott életre, a gyűlöletből a szeretetre és a háborúskodásból a békességre hív el bennünket Isten.

Hadd kérjelek ezért én is titeket, hogy leginkább erre a központi üzenetre figyeljetek: arra, amelyik a Messiás Jézus Krisztusról, a világ és benne az életünk megváltójáról szól.

Ámen.

Karácsonyi ebéd

Nem maradtak karácsonykor sem ebéd nélkül azok a rászorulók, akik minden hétvégén és minden ünnepnapon a Pilisi Evangélikus Szeretetszolgálat által működtetett népkonyha ebédjét igénybe veszik. 2013 karácsonyának ünnepnapjain is naponként 130 adag ebéd került kiosztásra a Szeretetszolgálat alkalmazottai és a gyülekezet önkéntesei által.Istennek legyen hála, hogy ha szerény lehetőségek között is, de mégis tudunk meleg ételt adni azoknak, akik nehezen vagy alig tudnak gondoskodni önmagukról és családjukról. Köszönet minden munkatársnak és önkéntesnek, hogy hétvégéken és ünnepnapokon is vállalják ezt az áldozatos szolgálatot! 

2013. december 19., csütörtök

Karácsonyi Koncert 2013

A Pilisi Zenész Egylet és a pilisi zeneiskola növendékei már hagyománynak számító karácsonyi koncertjükkel örvendeztették meg újra pilisieket 2013. dec. 18-a estéjén. Solymosi Sebestyén karvezető és Hacheleva Ludmilla zenetanárnő vezetésével klasszikus karácsonyi és újévi dallamok csendültek fel a nívós pilisi zenészektől és a kis növendékektől. Az őket hallgató népes gyülekezet hálásan köszönte meg a karácsonyi előtti napokban a szívet és lelket melengető és karácsonyi hangulatot közelségbe hozó dallamokat.


2013. december 16., hétfő

Ádventi Forgatag 2013

Gyülekezetünk ádventi vásárát második alkalommal tartottuk meg. Karácsonyra készülve az ádventi vásár jó lehetőséget adott a találkozásra, a beszélgetésre, a gyerekekkel való együttlétre, finom falatok kóstolására és karácsonyi ajándékok vásárlására.
A Pilisi Evangélikus Szeretetszolgálat bölcsődéjének gondozónői és gyülekezetünk lelkésze egy kis bábjátékkal készültek karácsony alkalmából. A kisgyermekek és a családok nagy örömmel jöttek el mindkét előadásra!
A Tűvarázs kézimunkakör tagjai szebbnél szebb karácsonyi ajándékokkal készültek az ünnepekre, amelyekből örömmel vásárolt mindenki, ahogyan a patchwork, keresztszemes és hagyományőrző ajándékokból is. Az ádventi forgatagban nagy sikert aratott a halászlé, a matutka, a sült kolbász, a forralt bor és a sütemények is.
Köszönet mindenkinek az előkészületekért, a lebonyolításért és a jó hangulatért!