2018. október 6., szombat



Ma is


Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap
"Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: Asszony, megszabadultál betegségedből.  És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell, azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, és ne szombaton! Az Úr így válaszolt neki: Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni?  Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton? Amikor ezt mondta, ellenfelei mindnyájan megszégyenültek, de az egész sokaság örült mindazoknak a csodáknak, amelyeket ő vitt véghez. Lk 13,10-17


Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Talán még mindenki emlékszik rá, nem is olyan régen volt egy kezdeményezés, hogy vasárnaponként ne legyen nyitva az üzletek, hogy mindenki pihenhessen, hogy együtt legyen a család. Hogy a vasárnap ne a plázában való csellengésről szóljon, hogy együtt, az otthon melegében ebédeljenek a családok, és ne a gyorsbüfében. Hogy vasárnap meg tudják látogatni a nagymamát, vagy el tudjanak menni kirándulni. Ez a kezdemény bár elsőnek jó ötletnek tűnt, sok indulatot felkavart, és végül a népszavazáson le is szavazták. A boltok újra nyitva vannak, vasárnap újra bármit lehet tenni és venni.
Bibliai történetünk is a nyugalom napján játszódik. A zsidók számára a szombat volt, amely szent és sérthetetlen, és semmilyen fizikai munkát nem lehetett végezni. Ez a nap a teremtés utáni megpihenés napja, az Isten ünnepének a napja, melyet parancsolat is szabályoz. Szenteld meg az ünnepnapot. Ne dolgozz, ne járjon az agyad a hétköznapi terheken, hanem állj meg egy kicsit, nézz körbe, szemlélődj, és legfőképpen adj hálát Istenednek, az elmúlt hétért. Minden kihívásért, örömért és bánatért. Adj hálát az Istennek és imádkozz.
Ezért gyűltek össze a zsidó férfiak is a zsinagógában, hogy hálát adjanak és imádkozzanak, hallgassák az Isten igéjét, ahogyan Jézus magyarázza nekik, de a fontos feladatukban megzavarta őket valaki.
Jézus a tanítás közben észrevett valakit, egy asszonyt. Amely már önmagában is érdekes lenne, ugyanis az asszonyok nem mehettek be a templomba, ez csak a férfiak kiváltsága volt. (érdemes körülnézni, hogy ez hogy megváltozott azóta) Szóval ez az asszony csak a templomon kívül a rácsos kapun keresztül tudott, be-be nézni a templomba. Igazi részese nem tudott lenni a közösségnek. Igaz, már valószínűleg évek óta így van ez, 18 éve, amióta beteg lett, és a betegsége következtében meggörnyedt a háta. Betegsége, amely valószínűleg iszonyú fájdalmakkal járhatott szociális életére is negatívan hathatott. Barátai és ismerősei elfordulhattak tőle, már senki sem számolt vele, hiszen nem elég, hogy nő, de még súlyos betegségben is szenved. Abban az időben úgy gondolták, hogy a betegség csak valamilyen súlyos bűn következménye lehet, vagy ahogyan a történetben is hallhattuk, a Sátán megkötözte a beteg embert.
Tehát ennek az asszonynak több tulajdonsága is van, amiért láthatatlan sok ember szemében.
Vajon nekünk a környezetünkben vannak-e olyan emberek, olyan testi vagy lelki betegek, akik láthatatlanok a számunkra? Vannak-e a gyülekezetünkben, vagy azon túl olyan emberek, akiket nem engedünk be a rácsokon belülre, vagy ő maguk nem mernek belépni a zártnak tűnő közösségbe? Mi magunk vajon láthatatlanok vagyunk-e valaki számára? Éppen olyanok számára, aki szeretnénk, hogy észrevegyenek.
Sokan küzdenek a láthatatlansággal, a mellőzöttség érzésével. Idősek, akiket, nincs, aki meglátogasson, akik elfelejtődnek a hétköznapok rohanása közepette, akikre senki nem nyitja rá az ajtót.
Édesanyám postásként nap, mint nap szembesül ezzel a szomorú ténnyel. Vannak olyan idős emberek a körzetében, akikre tényleg senki nem nyitja rá az ajtót. Egyedül csak ő, a postás, aki hozza a nyugdíjat, és nem csak azért fogadják őt nagy örömmel, mert pénz áll a házhoz, hanem azért is, mert végre valakivel tudnak beszélgetni. Valaki megkérdezni tőlük,  hogy vannak, mi nyomja a szívüket. Valaki észreveszi, hogy ők is léteznek, még akkor is, ha csak a munkáját végzi, de nem tud úgy elmenni, hogy ne váltana egy pár szót mindenkivel, akinek szüksége van rá.
Sokan küzdenek a láthatatlansággal, a mellőzöttség érzésével. Fiatalok, akik mindenáron azt akarják, hogy valaki észrevegye őket. Talán többen látták a testvérek közül, a híradóban azt a riportot, hogy a fiatalok körében egyre jobban terjed az az életveszélyes figyelemfelkeltés, hogy a forgalmas úttestre kifekszenek és versenyeznek, hogy ki a bátrabb, és ki bírja tovább, anélkül, hogy beijedne. Sajnos ezen a riporton jól látszódik, hogy pilisi fiatalok művelik ezeket az életveszélyes mutatványokat, olyan fiatalok, akik a hittanosaink, gyerekeink, unokáink lehetnének, akik itt élnek közöttünk, és akik figyelemre vágynak. Arra várnak, hogy valaki észrevegye végre őket, hogy valaki szeresse őket.
Meglátjuk, meghalljuk-e az ő segélykiáltásukat?
A görnyedt hátú asszony nem tett semmi feltűnőt, nem kérte Jézust, hogy vegye észre, hogy foglalkozzon vele, hogy gyógyítsa meg. Csak állt a zsinagóga külső részén, csendben meghúzódva, nehogy valaki észrevegye.
Jézus mégis észrevette, és szólt neki, hogy jöjjön előre, a láthatatlanságából, láthatóvá tette. Talán a körülötte lévő emberek meg is lepődtek, miért pont ez az asszony, aki semmit se tett, csak állt csendesen.
Jézus mégis őt választja, mert ma, szombaton, az Isten napján, neki kell, hogy megváltozzon az élete, neki kell meggyógyulnia. Odahívja, és csak ennyit mond neki,-: Asszony, megszabadultál a betegségedből. Megérintette, és az asszony azonnal felegyenesedett. Egy szempillantás alatt megváltozott az élete.
Az asszonyról nem is hallunk többet, valószínűleg boldogan, felegyenesedve, felfelé tekintve ment haza, azzal a tudattal, hogy végre észrevették, hogy fontos valakinek, hogy érezheti valóban értékes az élete. Már nem kell görnyedten, szemlesütve járnia, büszkén felfelé tekinthet, dicsőítve az Istent.
Nem így azok az emberek, akik Jézus körül voltak. Akik még mindig lefelé tekintettek és nem vették észre az igazán fontos dolgokat. Egy hatalmas csoda történt közöttük, ők mégsem azzal vannak elfoglalva, hogy csodálkozzanak, vagy imádságban megköszönjék Istennek a csodáját, vagy továbbvigyék a jó hírt, hanem, azzal voltak elfoglalva, hogy miért pont szombaton kellett Jézusnak gyógyítani, amikor nem szabad dolgozni. Nem várhatott volna még egy napot a gyógyítás?
Jézus egyértelmű válasza az, hogy nem! Nem várhat senki sem, ahogyan az otthon, magányosan élő emberek sem várhatnak, még ma gondoskodni kell róluk, még ma meg kell őket szólítani, meg kell őket látogatni, még ma.
Nem várhatnak az elhanyagolt, elkallódott fiatalok sem, akik járják az utakat, akik fel akarják, hívni magukra a figyelmet, akik mindenre képesek, hogy valaki végre észrevegye őket. Még ma meg kell őket szólítani, még ma meg kell őket hallgatni, még ma szeretni kell őket.
Mert a szeretet nem várhat, nem is tud várni, azonnal cselekedni akar, ahogyan Jézus is azonnal cselekedett, nem halogatta a gyógyítást, nem halogatta az életmentést. Tenni kell, különben késő lesz…hányszor láttuk már, hogy késő lett. Hányszor láttuk, vagy akár éreztük is, hogy a kötelek, amelyek megkötöznek, amelyek a földhöz szegeznek, egyre erősebbek lesznek, egyre jobban szorítanak, szabadulni önmagunktól már nem tudunk.
Ilyenkor kell valaki, hogy közbelépjen, hogy megszólítson, hogy megszabadítson, és a körülöttünk lévők megszégyenülve és csodálkozva lássák, milyen csodálatos az Isten.
Ilyenkor kell örülni, hogy még ma is meggyógyulhatnak emberek, hogy még ma is megszabadulhatunk mi magunk is testi és lelki gyengeségeinktől, és hogy ma is feladattal lát el bennünket az Isten. Hogy észrevegyük, kik azok, akik szinte láthatatlanuk a gyülekezetünkben, családunkban, baráti körünkben, városokban. Kik azok, akiknek szükségük van, hogy a láthatatlanságukból kiragadjuk őket, kik azok akiket ránk bízott az Isten.
Járjunk a mai napon is emelt fővel és nyitott szemmel észrevéve azokat, akiknek ránk és az élő Istenre van szükségük ma is. Ámen

2018. június 3., vasárnap

Keveházi László 90. születésnap hálaadó istentisztelet


Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő...


...vagy 90 esztendő, és nagyon kis része hiábavaló fáradság. Igaz, hogy gyorsan elrepül, de nem marad nyom nélkül...

Május 27.-én egy hatalmas nagy család gyűlt össze, hogy közösen Isten házában, a pilisi templomban ünnepelje D. Keveházi László nyugalmazott esperes, egykori pilisi lelkész 90. születésnapját.
Az alkalom előkészítése már hetekkel ezelőtt elkezdődött az egyházvezetés, a gyülekezet és a család részéről, és nagy titok övezte, hiszen mindenki szerette volna meglepni Laci bácsit.
Az IZSÓP énekkar két énekkel, az egész gyülekezet pedig közös ajándékkal készült az alkalomra.
Az ünnepi istentiszteleten Dr. Fabiny Tamás hirdette Isten igéjét az efezusi levél 1,3-14 alapján. Püspök úr az áldások erejéről beszélt az életünkben és a gyülekezeteinkben, és arról az áldásról, amely a pilisi gyülekezetnek is megadatott. Ajándékokról, amelyeket átélhetünk nap, mint nap a gyülekezetben. A közösség ajándékával, a szentségekben való részvétel ajándékával élhetünk és épülhetünk a gyülekezetben. De Isten legnagyobb ajándékát is megkaphatjuk, az Ő igéjét, amelyet igehirdetőkön, lelkipásztorokon keresztül küld el az Ő népének. Egy ilyen lelkipásztor házaspárért, és különösen Laci bácsiért, adtunk hálát ezen az alkalmon. Aki életét nem egyszerűen a belülről irányítottság, nem is a kívülről irányítottság-hiszen azt sosem engedte - hanem a felülről irányítottság határozta meg. Így lehetett maga is áldás az egész gyülekezet számára.
Isten áldása átjárta az egész istentiszteletet, ugyanis ezen az alkalmon- az új hagyományhoz híven- Isten igéjével áldották meg a lelkészek a születésnaposokat.
Laci bácsi áldó igéje Ézsaiás próféta felszólítása volt: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” Ézs 55,6
Az istentisztelet végén a köszöntések következtek.
Dr. Fabiny Tamás a Magyarországi Evangélikus Egyház nevében köszöntette Laci bácsit 90. születésnapja alkalmából. Tamás püspök utalt a most megjelent Sztehlo gyerekek voltunk könyvre, amelyben egy képen Laci bácsi, mint a Gaudiopolis első miniszterelnöke egy minisztertanácsi ülésen elnököl. Már abban az időben is a felelősségteljes vezetés jellemezte Laci bácsit. Ez a felelősségteljesen vezetés pedig megmaradt egész életében, mindig miniszterelnök tudott maradni. Minister Verbi Domini az Úr igéjének szolgája. Az öröm városának szolgája. Ilyen öröm városa lehetett Pilis is, ilyen öröm dalok hangozhattak és hangoznak még ma is az IZSÓP énekkar szolgálatával, amelynek létrejöttében a Keveházi házaspárnak nagy szerepe volt.
Szemerei János a nyugati egyházkerület püspöke levélben küldte áldáskívánást.
Ezután Krámer György és Pángyánszky Ágnes köszöntése következett. Krámer György azért adott hálát, mert ez a két család ezer szálon összekapcsolódik és annyi közös emlék, élmény és szolgálat köti össze őket, amelyet felsorolni sem lehet.
Pángyánszky Ágnes az életért, Laci bácsi életéért adott hálát, és azért, hogy ebben a 90 évben mindig ott volt annak az érzése; az Isten kezében vagyunk.
Buda Annamária a Diakóniai Osztály vezetője, megköszönte azokat az élet morzsákat, amelyekben részesülhetett Laci bácsit ismerve. A házaspárt egy rozmaring bonsai-al ajándékozta meg, amely a közös hatvani kirándulásra emlékeztette őket.
Győri Péter Benjámin esperes úr köszöntését küldte Laci bácsinak, majd a gyülekezeti szolgálata után csatlakozott az ünneplő közösséghez.
Az istentisztelet végével még nem ért véget az ünnep, ugyanis a gyülekezet és a család a gyülekezeti teremben folytatta az együttlétet. Itt került sor az ajándékok átadására és a kötetlen beszélgetésre is.
Isten áldását kívánjuk Klári néni és Laci bácsi egész életére. Isten áldja és őrizze meg őket egészségben és szeretetben.
szöveg: Kárnyáczki Eszter
fotó: Princz Mihály


























2018. április 13., péntek

Ti vagytok erre a tanúk!


Jézus mondja: „Ti vagytok erre a tanúk”. Te és én: mi. Név szerint és névtelenül. Erre a sok mindenre, mely Jeruzsálemben történt. Teérted, énértem. Sokakért, akik hisznek Benne. Miért tette? Mert szeret minket. De nem azért szeret, mert hiszünk, hanem azért, hogy higgyünk és így örök életünk legyen. Szeretetének számos jele van: a kenyér és a bor, a kereszt, az üres sír. Íme, most mi voltunk erre a tanúk!
Tanúk, akik estéről estére összegyűltek a hideg templomba próbálni, akik nem sajnálták az időt és az energiát, hogy megtanulják a szövegüket. Mindezt iskola, munka, gyermek és unokák mellett. Tanúk, akik éjszakába nyúlóan készítették a díszleteket, próbálták az énekeket. Tanúk, akik nagypénteken az evangélikus templomban szolgálva élhették át Jézus Krisztus halálát és feltámadását.
Tanúk, akik eljöttek, hogy részesei legyenek a csodának. Akik látták, és hallották Jézus tanítását, gyógyítását. Akik vele vacsoráztak, akik megtagadták, és akik megesküdtek, hogy soha nem hagyják el őt. Tanúk, akik elkísérték a Golgotára, akik eltemették, és akik ott voltak a feltámadásánál. Akik együtt énekelték: „Tarts meg két kezedben, őrizz meg Uram…”
Tanúk, akik áldottak lettek, mert közösen, egy közösségben élték át a csodát…

A KARAKTER . . .
… és aki mögötte van
JÉZUS  KRISZTUS (Isten Fia, Megváltó):
Tóth Richárd
KLEOPÁS (emmausi tanítvány):
Gábrisch Anita
SIMON (emmausi tanítvány):
Szatmári Szabina
PÉTER (tanítvány):
Keveházi D. Sámuel
JAKAB (tanítvány):
Laczkó Levente
JÁNOS (tanítvány):
Szabó Eszter
TAMÁS (tanítvány):
Zsigri Viktor
JÚDÁS (tanítvány):
Magyar Máté
MÁRIA (Jézus anyja):
Tóth Lilla Eszter
MAGDALAI  MÁRIA (nötanítvány):
Barna Mónika
SALOMÉ (nötanítvány):
Opavszki Judit
JOHANNA (nötanítvány):
Félixné Berinszki Edit
ZSUZSANNA (nötanítvány):
Kirchmayer Ferencné D.Zsuzsanna
MÁRTA (nötanítváy):
Keveházi Márta
ARIMATIAI  JÓZSEF (tanítvány):
Kotyinszkiné Gajdos Szilvia
NIKODÉMUS (tanítvány):
Morvainé Hortobágyi Éva
KAJAFÁS (föpap):
Bánszki Éva
ANNÁS (föpap):
Halkó-Szabó Gabriella
PONTIUS  PILATUS (római helytartó):
Kollár László
CLAUDIA  (Pilátus felesége):
Halápi Hajnalka
LONGINUS  CENTURIO (római százados):
Pércsi Levente
HERÓDES  ANTIPAS ( zsidó fejedelem):
Molnár Marcell Olivér
BARABBÁS (gonosztevö):
Baranyai Dávid
DISMAS (jobb lator):
Félix Ditta
GESMAS (bal lator):
Nagyidai Lili
FLAVIUS (római katona):
Tóth Ákos
GAIUS: (római katona):
Bánszki Áron
LUCIUS (római katona):
Kása Krisztián
MARCUS (római katona):
Laczkó Attila
SEPTIMUS (római katona):
Pálinkás Gergő
VALERIUS (római katona):
Szabó Gergő
TERTIUS (római katona):
Bogdány Dominik
RÁHEL (templomszolga):
Novotny Lotti Bianka
REBEKA (templomszolga):
Kotyinszki Zsófia
RÚTH (templomszolga):
Krahulcsán Alexandra
RIA (templomszolga):
Morvai Enikő
MÁLKUS (templomszolga):
Czombos Márton
DEMETRIOS (templomszolga):
Fehér Zoltán
ELIFÁZ (írástudó):
Kurucz Brigitta
BILDÁD (írástudó):
Malya Ágnes
SZÓFÁR (írástudó):
Pintér Zsuzsanna
ELIHÚ (írástudó):
Halgas Mónika
ALBA (szolgálólány):
Hóra Krisztina
LUNA (szolgálólány):
Bogdány Alexandra
ZOÉ (szolgálólány):
Bogdány Barbara
KHLOÉ (szolgálólány):
Kurucz Nikolett
DORA (szolgálólány):
Jansik-Németh Nikolett
CIRÉNEI  SIMON (keresztvivö):
Zsengellér András
ANGYAL (mennyei küldött)
Deanna Torstenson
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki részt vett a Passió előadásának megszervezésében. Köszönet a szereplőknek, az IZSÓP és az IZSÓPKA énekkarnak. Köszönet Princz Mihály fotográfusnak a plakátért, és az előadáson készült fényképekért. Köszönet a Pilis TV-nek a felvételért. Köszönet mindenkinek, aki eljött és velünk együtt tanúvá lett. Istené a dicsőség. Ámen