2019. június 3., hétfő

"Uram jó nekünk itt lenni" Mt 17,4


Kárnyáczki Eszter és Szöllősi István Sándor iktatásán elhangzott prédikáció


Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Hallgassa meg az ünneplő gyülekezet azt a szent Igét, amit erre az alkalomra választottunk, és amit megírva találunk a Máté írása szerinti evangélium 17. fejezetének 4. versében, a következő képen:„Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni!” Ámen! Eddig Isten írott Igéje.
Majdnem két évvel ezelőtt, 2017 júliusában bemutatkozásunk alkalmával szolgáltunk először itt a pilisi evangélikus templomban. Az istentisztelet és a közös beszélgetés után körbejártuk a gyülekezet hatalmas területét, és megnéztük a lelkészlakást is. Le voltunk döbbenve, hogy mekkora ez a lakás, és hogy hogyan fogjuk bebútorozni, hiszen előzőleg 40m2-en laktunk. A körbevezetés után püspök úr megkérdezte tőlünk: jó lesz nektek itt? Nem igazán tudtunk válaszolni, csak zavartan mosolyogtunk és bólogattunk. Kérdéseink se voltak a hirtelen találkozásban.
Majdnem kétezer évvel ezelőtt, nem tudom, pontosan melyik év melyik hónapjában, a Megdicsőülés Hegyén is afféle bemutatkozó látogatás történt. Történelmi pillanat volt ez, hiszen az egész Szentírásban egyedül itt olvashatunk arról, hogy próféták és apostolok személyesen találkoztak egymással. (Ez egyébként legalább olyan humoros jelenet lehetne, mint amikor Benedek és Ferenc pápa beszélgetnek.) Igaz, Péterék nem szóltak közvetlenül Mózeshez és Illéshez: a régi és az új szövetség közti diplomáciai kapcsolattartó Jézus Krisztus volt. Az apostol-tanítványok nem is igazán tudtak sok mindent hozzátenni ehhez a beszélgetéshez, hiszen legalább annyira sokkolta őket Uruk és Mesterük teljes dicsőségének a látványa, mint minket a roppant mennyiségű pilisi egyházi ingatlan 2017 júliusában. Ekkor még olyan színtelen volt minden, mint a Meghívó, amit erre a mai napra terveztünk meg.
Beköltözésünk, és a gyülekezetben való szolgálatunk megkezdése után gyorsan teltek a hetek és a hónapok. Sok mindent és mindenkit meg kellett ismernünk, fel kellett vennünk a tempót, és olyan szolgálati területeken kellett helyt állnunk, amelyben nem voltak tapasztalataink. Sok emberrel találkoztunk, és a beszélgetések folyamán újra és újra előjött a kérdés: Jó lesz itt nektek? De voltak olyanok is, a bátrak, vagy optimisták, akik nem kérdezték, hanem kijelentették: jó lesz itt nektek! De mi még mindig csak zavartan mosolyogtunk és bólogattunk, ezer kérdéssel – és még kevés válasszal.
Nem tudni pontosan, hogy mennyi időt töltöttek Jézus és a tanítványai a Megdicsőülés Hegyén. Nem tudom, hogy Péterék hogy voltak vele, de Eszter és én ezernyi kérdéssel fárasztottuk volna a régi prófétákat. Az én kedvenc prófétám Illés – ezt lassan már minden hittanosunk tudja. Szerintem ő a legmenőbb: szóval minimum, hogy kértem volna tőle egy autogramot, és néhány jó tanácsot is a missziói szolgálatot illetően. Ezen kívül, a legnagyobb alázattal, de beadtam volna neki az igénylési kérelmet egy olyan szolgálati járműre, mint ami őt a mennybe vitte – azzal biztos nem történhet baleset. Eszter pedig nyilván Mózessel diskurált volna mindenféle alkalmazott gyülekezetvezetési- és hétköznapi csodatevési praktikákat illetően. Ezen kívül lehet, mondom: lehet, hogy egy égő csipkebokrot is kért volna Mózestől – ebben a hatalmas templomkertben el is férne. Talán valahogy így történt volna. Legalábbis gondoljuk, hogy így lett volna. Valójában ugyanúgy meg lettünk volna szeppenve, mint ahogyan a tanítványok Uruk és Mesterük dicsőségében. Valahogy úgy, mint ahogyan tényleg meg is voltunk szeppenve. Az első pilisi tapasztalatok színárnyalatai viszont már biztató képet kezdtek megfesteni.
Azután elkezdtek kialakulni a személyes kapcsolatok. Történeteket, életeket, sorsokat ismertünk meg. Részesei lehettünk örömünnepeknek, búcsúzásoknak. És a zavart mosolygást felváltotta valami más. Valami őszinte, valami személyes. Csodát éltünk meg. Na, de nem annak a csodáját, hogy mi milyen szuper lelkészek vagyunk, hogy milyen jól végezzük a szolgálatunkat, mert ez nincs is így. Hanem annak a csodáját éltük át, hogy annak ellenére, hogy sokszor nem jól végezzük a dolgunkat, elrontunk valamit, mégis rengeteg áldást kaptunk.
A tanítványok hogyan élték meg a csodát? Esetlenül, mint ahogy Péter is felmérte a helyzetet a sátraival.(Inkább nekünk ajánlotta volna fel a sátrait, jól jöttek volna.) Esetlenül, mint ahogy mi kezdtük a gyülekezeti lelkészi szolgálatunkat. De a csoda éppen attól csoda, hogy nem tőlünk függ, hanem a Mindenható Isten adja. És tényleg: Pilisen minden nap egy csoda. Pláne, ha a problémákra a pilisi Testvérekkel együtt találjuk meg a megoldásokat. Ezek a legszebb színek: a hétköznapi csodák színei. A csodákban még az is jó, hogy nem a sikeres helyzetek, hanem a nehéz, küzdelmes, gyakran szomorú helyzetek idézik elő a csodát – gondolhatunk itt az özönvíz utáni szivárványra, vagy a húsvét hajnalának első fénysugaraira. Vagy gondolhatunk éppen Krisztus Urunk színelváltozására, amit oltárképünkön is láthatunk. Vajon milyen színárnyalatok vannak e pompás történet hátterében? Az általunk választott vezérige előtti fejezetben Péter előbb megvallja hitét, amiért őt Jézus boldognak mondja; majd rögtön ezután, amikor Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról, és Péter fogadkozni kezd, Sátánnak nevezi őt, mert botránkoztatóak a szavai. Bizony, a kevésbé szép színek is színek, amiknek éppen úgy helyük van a palettán. Talán éppen ezek a kontrasztok teszik széppé a szépet, és örömtelivé az örömtelit.
Sokat gondolkodtunk rajta, hogy melyik bibliai ige fejezné ki legjobban azt a sok mindent, ami bennünk van, amit érzünk, és amit szeretnénk átadni. Szerettük volna, hogy látható és hallható legyen benne a kapcsolat, kettőnk kapcsolata, a gyülekezettel való kapcsolat, és legfőképpen az Istennel való kapcsolat. Voltak próbálkozások, de valahogyan egyik sem volt az igazi mindaddig, amíg SzIS-t meg találta tökéletes ige: „Uram, jó nekünk itt lenni!”
Sokat gondolkodhattak a Testvérek is azon, hogy mi köze a színes ceruzáknak ehhez a komoly alkalomhoz, és ehhez a bibliai igéhez? Gondolom, hogy a Testvérek hamar rájöttek a meghívón lévő színező és a színes ceruzák közti gyakorlati kapcsolatra: ha unalmas a prédikáció, akkor lehet színezni. Semmi baj: vállaljuk a felelősséget, hiszen ez a témaválasztás valóban a mi feladatunk volt, mint ahogyan a lelkészválasztás a gyülekezeté, valamint az illetékes egyházi szerveké. Ezzel a kis színezővel lett tökéletes a kép, mert a csodás, de mindenek előtt „élet-szagú” színek középpontjában nem emberi tényezők, hanem az egyetlen és legfontosabb, a mennyei tényező: Jézus Krisztus áll. Mert a hitbéli kapcsolatot nem a pilisi lelkészek, nem a gyülekezet presbitériuma, vagy közgyűlése, nem a zsinat, nem a püspöki, vagy esperesi hivatal határozza meg. Egyedül az Egyház Ura, Jézus Krisztus az, aki a csodát, a találkozásokat, az épülést, és a színek harmóniáját adja. Tőle kérünk és remélünk minden jót, hogy a gyülekezettel együtt adhassunk hálát, Péter apostol szavait kölcsönözve: „Uram jó nekünk itt lenni!”
Ámen! Imádkozzunk!Úr Jézus! Köszönjük neked életünk megannyi csodáját és színeit. Kérünk téged, hogy az életünkben mindig te állj középen, hogy egyedül tőled várjunk mindent jót. Kérünk, álld meg a gyülekezetet, és ezt a várost, hogy minél többen mondhassuk: Urunk jó nekünk a te közeledben lenni. Ámen!


2019. január 21., hétfő


Békesség Istentől

Újév

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
Hallgassa meg az ünneplő gyülekezet azt a szent Igét, melyet egyházunk a mai ünnepnapra kijelölt, és amit megírva találunk a Zsoltárok könyvének 34. fejezetében,
a 15. versben, a következő képen:
Ámen. Eddig Isten írott Igéje.

1. Boldogok

Kedves Testvéreim! Szeretett Pilisi Gyülekezet!
Vannak szavak, amelyek sohasem kopnak el, sohasem veszítenek fényükből; minél többször halljuk vagy mondjuk, annál többet jelentenek számunkra. Ilyen értékes, közös kincsünk a békesség is. Lényünk legmélyéből vágyakozunk utána, mert olyan számunkra, mint a falat kenyér az éhezőnek és a pohár víz a szomjazónak. Nélküle az élet boldogtalan, értelmetlen. Rohanó, idegfeszültséggel, ezernyi gonddal megterhelt világunkban koldusai vagyunk a békességnek. Nem mi teremtjük meg a békét, de igenis, tehetünk érte. Erről szól ez a rövid, de annál tartalmasabb zsoltárvers, amely a 2019-es év vezérigéje lett.
Jézus boldognak mondja azokat, akik békét teremtenek. Jézus az Isten fiainak nevezi a béke munkásait. Azokat, akiket egyébként lelki szegénynek is mondanak, mert ha emberektől talán már nem is, de Istentől még jót remélnek, Aki végül a mennyek országát ajándékozza nekik. Azokat, akiket amúgy gyakran azon kapunk, hogy már megint pityeregnek valami miatt, de senki ember fia nem tudja őket jobb kedvre deríteni, mert az ő lelkük egyedül Istennél csendesül el, Aki Szent Lelkével vigasztal. Azokat, akiket a legtöbben ostoba birkának tartanak, csak mert nem háborodnak fel a kisebb-nagyobb sérelmeken, hanem csak szép és csendes szelídséggel Isten kezébe helyezik az ítélethozatalt, Aki nem csak a haragos szomszédot, hanem az egész világot megnyeri nekik. Azokat, akiket mardosó éhségként gyötör az igazságtalanság, ami a lelki szegényekkel, a sírókkal és a szelídekkel esik meg nap, mint nap, és imáikban egyre csak az Isten igazságát kérik, amely végre békével tölthetné el kiéhezett szívüket. Azokat, akik átérzik mások fájdalmát, és nem tetézik a már amúgy is egekig érő bajt, de nem is mennek el mellette, mert hiszik és tudják, hogy jó cselekedeteikkel az irgalmas Isten munkálkodik a világban. Azokat, akiknek a szíve mindezen sok gyötrelem után is tiszta marad, mert ők majd színről-színre meglátják az Istent. Hát nem ez lenne a keresztyén ember célja? Felhagyni a rosszal, helyette inkább jól cselekedni? Imádságos hittel kérni az Isten útmutatását, hogy rövidke földi utunk során ne csak a saját lelkünk nyugalmára törekedjünk – vajon meddig lehetnék én a nyugalom szigete, ha körülöttem a harag vad hullámai tombolnak?

2. Békések

A lelki nyugalom annyira fontos az életben, hogy az emberek szinte bármit megtennének azért, hogy megtalálják. Egzotikus helyekre utaznak méregdrága pénzen, agypusztító drogot szippantanak az orrukon keresztül, ezoterikus módszerekkel kísérleteznek, egyszóval mindenféle dolgot kipróbálnak, hogy békére leljenek. Viszont az igazság az, hogy ezen a világon csak nagyon kevesen vannak békességben önmagukkal. A legtöbb ember rengeteg stresszt, aggodalmat, feszültséget cipel. Lelkipásztorként észrevettem, hogy három dolog van, ami el tudja rabolni a békességünket:
1) Amikor nem tudjuk befolyásolni a körülményeket - Életed nagy részét nem te irányítod. Órákon át ülsz egy forgalmi dugóban, és lekésel egy fontos eseményt. Egy pár mindent megtesz, hogy babájuk legyen, mégsem sikerül. Amikor ezek a kisebb vagy nagyobb dolgok megtörténnek velünk, frusztráltak leszünk és elveszítjük a lelki békességünket.
2) Amikor az emberek nem változnak - Az emberek természetükből fakadóan ellenállnak a változásnak. Zokon veszik, amikor megpróbáljuk megváltoztatni őket. A leggyorsabb módja annak, hogy elveszítsük a lelki békénket az, ha valaki mást próbálnunk megváltoztatni, ugyanis a legtöbb ember egyszerűen nem fog megváltozni.
3) Amikor a problémák megmagyarázhatatlanok - Tudjuk, hogy az élet nem igazságos. Nincs mindenkinek boldog élete. A dolgok nem mindig alakulnak jól. És ez még nehezebb akkor, ha nem tudjuk, hogy miért. Amikor nem tudjuk a miértre a választ, hajlamosak vagyunk aggódni, idegeskedni, és ilyenkor feszültek leszünk és elvesztjük a békességünket.
A békesség, a lelki nyugalom Isten adománya a békétlen életű embernek. Ezt nem is kell különösebben bizonyítani. Aki eljön ide, hogy közösségben legyen Istennel és emberekkel, csak várhatja, csak remélheti azt a megnyugvást, amelyet Isten tartogat a számunkra. Kezdetben az egész világmindenségben békesség volt. De a bűneset következtében az ember nyugalma megszűnt, elveszítette békességét és a jövőtől való félelem lett rajta úrrá. Isten megígérte, ha a gonosz és a jó közötti küzdelem befejeződik, akkor az egész világmindenség megtisztul a bűn rontásától. Addig is, Megváltó Krisztusunk szeretetének nyugalmába menekülhetünk minden alkalommal, amikor az evangéliumot tisztán hirdetik, valamint a keresztség és az úrvacsora szentségével szolgálnak Krisztus egyházában.

3. Evangélium

Megváltónk ugyanis a Béke Fejedelme, aki a kereszten függve is meggyőzően tudta bizonyítani, hogy a tiszta békesség felzavarhatatlan forrása. Ellenségeit szerette, imádkozott értük még a legrettenetesebb szenvedések közepette is. Magatartása egyértelműen arról tanúskodott, hogy a töviskorona, a megkorbácsolás, a gúnyolás sem tudta ingerültségbe hozni. Keresztje a béke jelképe és forrása! Minden tettével arra mutatott rá, hogy a viszály, a szeretetlenség, a meg nem értés tönkreteszi a közösséget, felőrli az életet, megfagyasztja körülöttünk a légkört. Az Ő példája ugyanakkor azt is megmutatta, hogy az Isten terve minden földi hatalom, de még a halál és a pokol hatalmánál is feljebb való. Feltámadása után is a Béke Fejedelme maradt, nem állt bosszút a gonoszakon, de megtérésre hívott mindenkit.

Szeretett Testvéreim! Amikor az úrvacsorára készülve gondoljuk meg, hogy mit is teszünk éppen. Jézus parancsa szerint megvalljuk és letesszük a rosszat, azután pedig arra az ígéretre hagyatkozunk, amit Jézus még a szenvedése előtt mondott a tanítványainak:
„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!”
Emberi szokás, hogy az új év első napján fogadalmakat teszünk. Emberi szokás az is, hogy ezeket a fogadalmakat aztán vagy betartjuk, vagy sem. Olyan jó tudni azt, hogy Megváltó Jézusunk fogadalma nem a világi szokások szerint való. Ez az igazi békesség!
Emberi szokás, hogy az új év első napján valami igazán magasztos gondolattal kívánjunk egymásnak boldog új évet. Mi lenne a legtökéletesebb jókívánság, mint az Isten Igéjével történő áldáskívánás:
„Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt!”
Ámen! Ezért a békességért imádkozzunk!