2012. augusztus 31., péntek

Ószövetségből Újszövetség - Kovács Barbara igehirdetése



6Elvonult előtte az ÚR, és így mondta azt ki: Az ÚR, az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!  7Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait harmad- és negyedízig. 8Mózes sietve letérdelt a földre, leborult, 9és ezt mondta: Ó, Uram, ha megnyertem jóindulatodat, járj közöttünk Uram! Mert bár kemény nyakú nép ez, bocsásd meg mégis bűnünket és vétkeinket, és tégy tulajdonoddá bennünket! 10Az ÚR pedig azt mondta: Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön és egy nép között sem. Meglátja majd az ÚR cselekedeteit az egész nép, amely között vagy, mert félelmetes dolgokat fogok cselekedni veled.


 2Móz 34, 6-10

A múlt heti gyerektáborban egy reggeli áhítaton megkérdeztem a gyerekektől, hogy ki az közülük, aki látta már Istent. Persze erre a kérdésre senki nem jelentkezett, arra viszont igen, hogy ki az, aki el tudja képzelni, hogy milyen lehet Isten. A legtöbben úgy képzelték el őt, mint egy öreg, ősz szakállas bácsit, aki a felhők fölül néz le ránk. Volt, aki fiatalnak, hosszú barna hajúnak és szakállasnak képzelte el őt, akárcsak Jézust. Abban viszont megegyeztek, hogy pufók, szárnyas kisfiúknak kinéző angyalok veszik körül Istent.
Bár mi felnőttek már nem gondoljuk azt, hogy Isten egy szakállas, öreg bácsi, azért mindnyájunkban él egy kép Istenről. Amikor imádkozunk, némelyikünk arra gondol, hogy Isten tényleg egy atya, aki mindig mellettünk áll, és olyan szeretetteljesen fordul hozzánk akárcsak egy apa a fiához. Van, aki nem ilyen közeli kapcsolatban él a teremtővel, hanem úgy tartja, hogy Isten inkább egy bölcs király, aki bár nagyon helyesen irányítja a világot, mégis túl messze van ahhoz, hogy szóljon hozzánk. Van közöttünk olyan ember is, akiben Isten mint egy bíró él, aki megméri minden cselekedetünket és ahhoz mérten jutalmaz, vagy büntet, hogy mi jól vagy rosszul viselkedtünk.
Az ószövetségi Izráel népének olyan Istenre volt szüksége, aki előttük jár és vezeti őket. Ezt meg is kapták, hiszen Isten kihozta őket Egyiptomból és ígéretet tett neki arra, hogy a tejjel és mézzel folyó földre viszi őket. Amikor Mózes felment a Sínai-hegyre, hogy átvegye a Tízparancsolatot, olyan sokáig tartózkodott ott, hogy az emberek azt kezdték el érezni, hogy vezető nélkül maradtak. Ürességet és elhagyatottságot éreztek és ezt pótolni kellett magukban. Ezért elkészítették az aranyborjút, ami Istent pótolta az életükben, volt valami, amihez tartozhattak. Mózes amikor lejött a hegyről és meglátta, hogy a nép egy szobor körül táncol olyan harag gyulladt fel benne, hogy földhöz vágta a két kőtáblát a Tízparancsolattal.
Ahhoz hogy a mai igénket megértsük, nagyon fontos ezeket az előzményeket is tudni. Hiszen azt hallottuk, hogy Isten türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy és megbocsájtja a bűnöket. Annak a népnek az Istene ilyen, amelyik annyira türelmetlen volt, hogy nem bírta kivárni, míg Mózes lejön a hegyről és annyira hűtlen és szeretetlen volt, hogy egy hamis istent alkotott magának. Még Mózes, a kiválasztott ember szívében is harag és gyűlölet ébredt. Ez a különbség számunkra is nagyon aktuális, hiszen a mai ember is pont ilyen türelmetlen és a legtöbben ugyanilyen rövidtávú megoldásokban gondolkodunk. A nagyvállalatok célja, hogy minél több profitot minél rövidebb idő alatt termeljenek és korunk talán legnagyobb problémája a hitelfelvétel is csak a közeljövő pénzügyi gondjait enyhíti.
A mi lelkünk is kiüresedett, mert a nagy szabadságban nincs egy vezető aki megmondja mit tegyünk, ezért pótlékokat keresünk: alkoholt, drogokat, amik pillanatnyi örömöt szereznek és inkább olyan vallásokhoz fordulunk, amelyek gyors javulást ígérnek. Nem Istenben bízunk, hanem bálványokban. Pedig Isten türelmes, vár arra, hogy tehetségünk kibontakozzon és a mi életünkben is hosszú távú perspektívát lát.
Felmerül azonban a kérdés, hogy ha Isten valóban ennyire szeret minket, akkor miért olvassuk, hogy nem hagyja egészen büntetés nélkül a bűnt. Hajlamosak vagyunk az életünkben előforduló csapásokat, katasztrófákat Isten büntetéseként magyarázni. Valójában azonban a bűnök és büntetések kusza hálózatának kibogozása meghaladja az emberi képességeket. Sosem tudhatjuk ugyanis biztosan, hogy tényleg büntetésként kapunk-e valamit. Talán a büntetéstől való állandó félelem miatt, de az emberek folyton leplezni próbálják a bűneiket.
A mai korra amúgy is jellemző a rossz tulajdonságok és hibák elkendőzése. Egy nőnek tökéletes alakúnak, kifogástalan szépségűnek és jól öltözöttnek kell lennie. A dolgozóknak mindent meg kell tenniük a cégükért, éjjel nappal elérhetőnek kell lenniük és egy apró hiba is az állásukba kerülhet. Egyre jobbnak, szebbnek, okosabbnak akarunk tűnni mások előtt és ha valamit mégis elrontunk a legjobb, ha be sem valljuk. A bocsánatkérés pedig egyre kevesebbszer fordul elő az életünkben. A hibák nem az emberi természetünk velejárói lettek, hanem olyan szégyenfoltok, amelyeknek nem szabad kitudódnia.
Ha családunk és társaink előtt kifogástalannak is tűnhetünk, Isten akkor is látni fogja a rossz oldalunkat. Előle nem tudjuk eltakarni hibáinkat.
Dietrich Bonhoeffer német teológus fogalmazta meg ezt nagyon szemléletesen:
„Isten elől nem rejtőzhetsz el. Őelőtte mit sem ér az álarc, amit az emberek előtt viselsz. Isten olyannak akar látni, amilyen vagy és irgalmazni akar neked. Sem önmagadnak, sem testvérednek nem kell már hazudnod, mintha bűntelen volnál: szabad bűnösnek lenned!”
Ez persze nem azt jelenti, hogy jobb minél több bűnt elkövetni, hanem azt, hogy nem kell hibátlannak mutatkoznunk, nem kell a bűntudat terhét magunkon hordoznunk, ugyanis Isten nem büntetni akar bennünket, hanem meg akar nekünk bocsájtani.
Mózes tudta ezt, ebben reménykedett, amikor térdre borult Isten előtt és azt mondta:
 „Bár keménnyakú nép ez, bocsásd meg mégis bűnünket!”
Mózes őszinte volt Istenhez. Nem árult zsákbamacskát, nem tett felelőtlen ígéreteket, hogy ezentúl jól fognak viselkedni. Bevallotta, hogy keménnyakú nép ez. De hozzátette, azt, hogy mégis. Ezt a látszólag jelentéktelen kis szócskát, ami azonban nagyon fontos, mert magában foglalja, hogy bár bűnösek vagyunk, de mégis légy hozzánk irgalmas. Bevalljuk, hogy mennyit vétkezünk, de te MÉGIS meg tudsz nekünk bocsájtani. Tudjuk, hogy büntetést érdemelnénk, de te MÉGIS megvédsz ettől. Csak kis porszemek vagyunk, de te MÉGIS szeretsz bennünket.
És látjuk, hogy Isten valóban megváltoztatja az akaratát. Először meg akarja őket büntetni, aztán mégsem teszi, hanem ahogyan Mózes mondja, tulajdonává teszi őket. Ez a viszony nem egy egyszeri megbocsátást jelent, hanem az örökkévalóságot sugallja. Olyan, mint ahogyan egy anya tulajdonává lesz az újszülött csecsemője, ez a kapcsolat közöttük soha el nem szakad, semmi sem bonthatja fel. Isten soha meg nem szűnő kapcsolatot akar velünk fenntartani.
Azért, hogy fenntartsa ezt a kapcsolatot, bár Izrael népe elfordult tőle, ő mégis egy új szövetséget kötött velük. Ígéretet tett, hogy nagy csodákat fog véghezvinni. Ezek a csodák pedig már beteljesedtek Jézus Krisztus életével, halálával és feltámadásával. Az a bűnbocsánat, amit Mózes megtapasztalt, Jézus áldozatával lett teljessé. Ezért most már mi is bármikor részesülhetünk abban a csodában, hogy egy-egy úrvacsora alkalmával a kenyér és bor vételével minden bűntudatunkat és terhünket letehetjük: azt, hogy sok hibánk van, amit mások elől eltitkolunk. Nem vagyunk tökéletes szülők és házastársak, veszekszünk és képtelenek vagyunk megbocsájtani. A pénzben és az anyagi javak biztonságában reménykedünk. És ezeket naponta elkövetjük. De Isten ezeket látja, és nem attól kell félnünk, hogy megbüntet érte, hanem abban van minden reményünk, hogy megbocsájtja ezeket. És mindezt csakis azért, mert Jézus Krisztus vállalta a kereszthalált a mi életünkért cserébe. Ezt tudva merjük elmondani Istennek a bűneinket, ne próbáljuk magunk megbirkózni velük, hanem kérjük és hagyjuk, hogy ő segítsen, hagyjuk, hogy ő megbocsásson.
Ámen.

2012. augusztus 27., hétfő

Tánc-közi napközis tábor 2012

Augusztus végén megtartottuk gyülekezetünkben a már hagyománnyá vált napközis tánctábort, amit ebben az évben Somodi Gábor, a Goldance tánciskola tanára vezetett. Az alábbi fotósorozat a tábort záró bemutatón készült, ahol a táboros gyerekek és a segítő nagy lányok együtt táncolhattak. A bemutató egy charleston tánccal kezdődött és a Maszk c. film egyik betétdalára eltáncolt koreográfiával. A bemutatóra a gyerekek 4 napot készülhettek a szülők és a bemutatóra eljövők nagy örömére. A tánctáborban minden délután gyerek-zumbára is táncolhattak a táborosok. Ebből is kaptunk ízelítőt a bemutató végén! 
Köszönjük a táborosok és a szülők nevében is Török Anettnek a tábor megszervezését és lebonyolítását és a segítő szülők és ifisek szolgálatát! 
A fotókat Krámer György készítette. A fotókra kattintva a fotók egy Picasa albumban egyenként is megtekinthetőek!
 

2012. augusztus 16., csütörtök

A bábozás csodája - pilisi evangélikus gyerekek hittantábora

A mai napon ért véget gyülekezetünk hittanosaink nyári táborozása. A tábor különlegessége a bábozás művészetének megtanulása volt, ebben segítségünkre volt Palocsay Kata kolozsvári bábművész és leánya, Hatházi Rebeka. Kata és Rebi vezetésével a gyerekek a Teremtés történetét mutatták be bábok és különböző zenei eszközök segítségével. A négy napos felkészülés után szülők és családtagok előtt adták elő hittanosaink a begyakorolt darabot, mindenki nagy örömére.
A tábor vezetői voltak még Török Anett és Pángyánszky Ágnes lelkészek, Keveházi Márta kántor, Kovács Barbara teológus hallgató, Osvalda Mariann óvodapedagógus és Keveházi D. Sámuel hittanár szakos hallgató. Minden vezetőnek és kolozsvári vendégeinknek is köszönjük szolgálatukat és munkájukat!
A hittantábortábor helyszíne a pilisi Sipitó Pihenőpark volt, köszönjük minden munkatársuk kedves és áldozatkész segítségét!
Az alábbi fotósorozatot Pángyánszky Ágnes készítette. A diavetítésre kattintva a fotók egy Picasa albumban is megtekinthetőek!



Török Anett fotói a hittantáborról:

2012. augusztus 13., hétfő

Kontiolahti testvérgyülekezetünk látogatása Pilisen

Ez év nyarán újra meglátogattak bennünket a finnországi Kontiolahti városából evangélikus testvéreink. Az 5 napos látogatás során sok-sok találkozás, beszélgetés, kirándulás és közös úrvacsorai istentisztelet alkalmán keresztül örülhettünk annak, hogy újra együtt lehetünk és találkozhatunk.
Az alábbi fotósorozat a finn látogatás első 3 napját foglalja magába. A fotókat készítették Krámer György és Pángyánszky Ágnes lelkészek.


2012. augusztus 8., szerda

A hit dallama - interjú Pekka Simojokival, az EtCetera énekkar vezetőjével

Az alábbi interjú az Evangélikus Élet c. országos hetilapban jelenik meg az aug. 9-i lapszámban. A hetilap jóváhagyásával olvashatják e blog olvasói az interjút itt a Pilisi Evangélikus Gyülekezet blogján. Az interjút Pángyánszky Ágnes pilisi evangélikus lelkész készítette Pekka Simojokival. A fotókat készítették Pálinkás Zsófia és Philippe Gueissaz.


Pekka Simojoki és az EtCetera énekkar 12 év után újra koncertkörútra érkezett Magyarországra. A balatonszárszói, fonyódi Szélrózsás, pilisi, erdélyi és szarvasi koncertek közben sikerült Pekka Simojokival, az egyházunkban és a világ sok táján népszerű finn zeneszerző-énekessel interjút készíteni. Pekka most a riihimäki gyülekezet kórusával, az EtCetera kórussal énekelt.

PÁ: Pekka, koncertjeiteket hallgatva elgondolkodik az ember, hogy honnan származik ez a zenei sokszínűség, ami a zenétekből és a dallamokból árad? Milyen zenei hatások érvényesülnek az általad komponált keresztyén zenei dallamokban?

PS: Gyermekkorom nagy részét Afrikában, Namíbiában töltöttem. Szüleim ott voltak misszionáriusok, és talán életem legmeghatározóbb 8 évét töltöttem ott velük. Namíbiában abban az időben még háború volt, nehéz körülmények között hirdették Isten igéjét az európai misszionáriusok az ott lakó embereknek. Életemre nagy hatással volt Afrika – az emberek temperamentuma, a lelkesedésük, a zenéjük, a szabadulás örömével átitatott hitéletük és istentiszteleteik. Emlékszem, hogy az első gitáromat is Namíbiában készítettem – egy olajoshalas dobozból és drótokból. Azokat a dallamokat hallgattam, amelyeket édesapám vett fel magnóra - eredeti, ősi afrikai dallamokat. Amikor már később magam is komponáltam és keresztyén zenész lettem, ezek a dallamok visszaköszöntek és ma is hallhatóak a dalokban.

PÁ: Gyermekkorodtól kezdve meghatározó volt számodra az, hogy te hívő családban élsz és evangélikus keresztyén ember vagy?

PS: Természetesen, ez nagyon sokat jelentett, de 17 éves koromban az én életemben is eljött az a pillanat, amikor az Istennel való kapcsolat tudatos, személyes kapcsolattá vált. Emlékszem, hogy egy ifjúsági tábor után letérdeltem az ágyam mellé és megkérdeztem Istent, hogy akkor most tényleg igaz az, hogy én Benne hiszek és Hozzá tartozom? Azt is elmondtam, hogy ha igen, akkor én elhatározom, hogy dalokat fogok írni Neki. Mindeközben nagy hatással volt rám Jaakko Loytty zenéje, megismerkedtem Anna-Maria Kaskinennel , sok nemzetközi keresztyén zenét is hallgattam, és éreztem, hogy a zene az az ajtó, amelyet Isten megnyitott nekem. Egy zenekart is alapítottam és elkezdődött az én zenei életem és szolgálatom a finn evangélikus egyházban.

PÁ: Pekka, már többször hallottalak koncerteken is beszélni arról, hogy másként látod az afrikai istentiszteleteket, mint az európaiakat? Milyen különbséget látsz közöttük?

PS: Nos, már gyermekkoromban láttam és tapasztaltam, hogy Namíbiában az istentiszteleteken lelkesedést, visszajelzéseket, mosolyokat láthat az ember. Ehhez képest, amikor visszatértem Finnországba úgy éreztem, hogy az emberek azért mennek a templomba, hogy egyedül legyenek, és nem azért, hogy az Istennel és az egymással megvalósulható közösséget átéljék. Mind a mai napig hirdetem, hogy erre a közösségi élményre, erre az örömre és felszabadultságra szükségünk van.  Ezért született meg egy finn keresztyén fesztiválra az Afrikai-mise liturgia, amely egy új típusú, énekben, szóban és aktív istentiszteleti részvételre épül. Az Afrikai-mise megszületése után érezhető változás történt az istentiszteleteinkben, és én úgy éreztem, hogy Isten valóban kinyitotta előttem azt az ajtót, amelyen be kell lépnem. A Tamás-mise például 6 évvel később, más megújult istentiszteleti liturgiákkal együtt, az Afrikai-mise után született.

PÁ: Mostani koncerteteken először hallottam tőletek olyan énekeket, amelyek a mostanában ismertté vált dicsőítő énekek stílusára hasonlítanak leginkább. Mit gondolsz erről az új zenei irányról, a dicsőítő, ún. Hillsong énekekről?

PS: Az emberek időről időre vágynak új zenei irányzatokra, új zenei stílusokra. A Hillsong énekek egyfajta válaszként születtek erre. Új lemezemnek is ez a címe – Praise/Dicsőítés. A megszületett dalokra hatással volt ez az irányzat, de igyekeztem azt a teológiai gondolatiságot és hitvallást megszólaltatni bennük, ami az én egyházamra és környezetemre jellemző. Egy kis veszélyt látok abban, hogy ezekben a dicsőítő énekekben csak az érzésekre reflektáljunk. Fontos, hogy megszólaljon bennük az a teológiai mélység is, amit mi lutheránus örökségként tudhatunk magunkénak. Mindemellett nagy értéke ennek az irányzatnak az öröm megszólaltatása, amire világunkban és életünkben nagy szükségünk van. Próbálom megfogalmazni dallamban és szövegben is azt, hogy a dicsőítő énekek mitől lesznek a mi énekeink, mitől tudnak valós, hitbéli mély üzenetet megszólaltatni. Nagy kérdés, hogy mi hogyan dicsőítjük Istent, hogyan adunk hálát életünkért, Krisztusban való megváltottságunkért.  A Hillsong énekek számomra nem valaminek az utánzását jelentik, hanem egy új útnak, egy új stílusnak a kipróbálását és a saját válaszom megtalálását.

PÁ: Azt hiszem mindenkire, aki a koncerteteket meghallgatta, nagy hatással volt az EtCetera énekkar is. Mit tudhatunk róluk?

PS: Az EtCetera Riihimäki városának evangélikus gyülekezetében született. Olyan volt ifjúsági énekkarosokkal kezdtük, akiknek még felnőtt korukban is volt kedvük énekelni. Az énekkar minden tagja 18 évesnél idősebb. Egyfajta missziót szerettem volna ezzel is megvalósítani a felnőttek felé, hogy ők is újra otthonra találjanak a gyülekezetben, az egyházban, egy speciális missziói, zenei szolgálaton keresztül. A kóruspróbákon kívül havonta egyszer ún. Little Light (Kis fények) estéket rendeztünk, amelyeken kötetlenül énekeltünk, beszélgettünk és Isten üzenetére figyeltünk. Ez a mozgalom sokfelé elterjedt az evangélikus gyülekezetekben. Az EtCetera énekkarral sokfelé megyünk koncertezni is, lemezeket is adunk ki, nagy élmény velük énekelni és zenélni.

PÁ: Pekka, milyen érzés újra Magyarországon lenni, itt koncertezni?

PS: Magyarország és Pilis számomra mindig azt jelentik, hogy hazaérkezem. Már nagyon vártam a találkozást, jó élményt jelentettek a koncertek és annak különösen is örülök, hogy erdélyi gyülekezetekbe is eljuthattunk. Remélem, hogy a koncertjeink hitbéli megerősödést is hoznak azok számára, akik eljöttek és hallgattak bennünket, mert a dalok között elhangzó bizonyságtételek számunkra nagyon fontosak. Köszönöm a magyar evangélikusoknak, hogy ilyen jó kapcsolatban lehetünk, és örömmel várom a folytatást.

PÁ: Pekka, nagyon köszönöm az interjút és mi is bízunk abban, hogy hamarosan újra hallhatunk benneteket Magyarországon énekelni. Külön köszönet azért, hogy koncertjeitek után mindannyian hitben és lélekben megerősödve térhettünk haza!