2018. november 1., csütörtök


Krisztusért, kegyelemből, hit által


Reformáció ünnepe

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
Hallgassa meg az ünneplő keresztyén gyülekezet azt a szent Igét, melyet a reformáció ünnepén az igehirdetés alapjául választottam, és amit megírva találunk a János írása szerinti evangélium 8. fejezetében, a 30-tól a 36. versig, a következő képen:
„30Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne. 31Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; 32megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. 33Ők ezt kérdezték tőle: Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek. Hogyan mondhatod hát: Szabadok lesztek? 34Jézus így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája. 35A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. 36Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.”
Ámen! Eddig Isten írott Igéje.

1. Törvénytisztelet
Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Amikor a minap az evangélikus lelkész barátaimmal arról beszélgettünk, hogy vajon ki miről fog beszélni most október 31-én, a reformáció 501. évfordulóján, némi öniróniával azt állapítottuk meg, hogy nem tehetünk mást, mint hogy újra feltesszük az 500 éves lemezt, és újra meghallgatjuk a régi dallamokat. Bizony, jót derültünk saját magunkon; tudniillik, hogy egyrészt milyen tehetetlenek is vagyunk, ha csak a Szentlélek Isten ki nem segít minket, másrészt pedig, hogy az igazság, amiről szólnunk kell, sem egy, sem ötszáz, sem ezer év alatt nemigen változott, így a téma is megvan. Ezért is énekelhetjük együtt a zsoltárossal a régi éneket: „Eleveníts meg igazságoddal, mert vágyódom utasításaidra. Teljesedjék be rajtam kegyelmed, URam, és megígért szabadításod...” Bizony, az igazság nem egy törvényszerű rutinból fakad, de nem is zsigeri adottságokból, hanem a Szentlélek ajándékozza nekünk hit által.


Nincs tehát más, csak a régi nóta, amit Jézus Krisztus az Ő tanítványaira ráhagyott. A reformáció öröksége pedig csupán annyi, hogy nem egy kis létszámú, zárt közösség, hanem minden hitvalló keresztény – legyen akár katolikus, baptista, pünkösdi, református vagy evangélikus – őszinte, mélyről fakadó vallomása lehet a zsoltárének, amely alkalmas a reformáció közös képviseletére a mai világban is: „...a királyok előtt szólok a te bizonyságaidról, és nem szégyenülök meg.” Lám csak, mekkora igazsággal bír ez az egyetlen mondat! Ezt választotta az Ágostai Hitvallás mottójául Melanchton Fülöp, aminek hitigazságait aztán valóban a császár és a fejedelmek előtt olvasta fel. Erre a hitvallásra Luther Márton valami olyasmit mondott, hogy „nem tökéletes, de jobbat én sem tudok...” Ez a keserédes megállapítás mindennél jobban visszaadja emberi gyarlóságunk tragikomédiáját: a legnagyobb törvénytudók sem elég jók ahhoz, hogy akár csak megközelítsék Isten örök igazságát. Ennek tanulsága az, hogy a törvény szeretete bár Isten akarata, és a kötelességünk is, de ez még nem tesz minket igazzá. Isten szeretete és igazsága igazít meg minket.
2. Megigazulás
Baráti társaságom humoros megállapításának konklúziója végül az volt, hogy nekünk prédikátoroknak lényegében csak annyi a feladatunk, hogy a lejárt lemezt újra és újra feltegyük, hogy az emberek mindenkor hallhassák azt. Lehet, hogy néhány évtizedenként ugyan változik a zenei stílus, de a tartalom mindig ugyanaz marad, amit Pál apostol így foglalt össze levelében: „...aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” Ennyi, nem több. Közben pedig mi is egyek leszünk a gyülekezetből, akik a keresztyén életút nehézségeivel küszködnek, akik semmi egyebet nem tesznek, minthogy segítségül hívják az Úr nevét, és szüntelenül azért imádkozunk, hogy Isten igazsága találjon utat az emberi szívekbe, és egyedül ez formálja majd a gondolkodásukat és cselekedeteiket.
Az Isten nélkül gondolkodó ember nem az az ember, aki nem ismeri a Bibliát, hanem, aki nem ismeri el abszolút tekintélynek Istent. Ennyire vak a saját és népének sorsára nézve is. Teljesen nyilvánvaló dolgok felett átsiklik. Felmenti magát és azokat, akik hozzá közel állnak. Mert ő maga a központ, az origó, amiből mindenfajta viszonyítás kiindul, és nyilvánvaló, hogy saját magát éppen ezért nem fogja elítélni. Saját élete lett az etalon, a zsinórmérték, a patikamérleg.


Számtalan olyan vallásos iskola volt Jézus korában, ami egyszerűen képtelen volt befogadni Jézus tanításait. Azokat a tanításokat, amelyek egyébként a Tízparancsolatból és a próféták intelmeiből formált közérthető példázatokat. „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” Ezt mondta Jézus azoknak, akik hittek benne. Ez azonban rögtön megütközést keltett bennük, hiszen ott mindenki úgy gondolta, hogy a Messiáshoz csatlakozni a kiválasztott igazak kiváltsága. Kevesen ismerték csak fel önmagukban a megváltásra szoruló latort, akinek bűnei semmivel sem voltak nagyobbak, mint a titkolt bűnöket takargató farizeusoké. Rá kell hangolódni erre a régi-új lemezre, amely minden népnek és gyülekezetnek a maga hangján azt muzsikálja, hogy kegyelmet sem törvény, sem vallásos templomosság, sem pedig földi hatalom nem osztogathat, hanem egyedül a Feltámadott Krisztus. Erre kellene idén is újra ráébrednünk.
3. Tanítványság
Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Tanítványok vagyunk. Modern, farmernadrágos, okostelefonos, internetező tanítványok, de Jézus tanítványai, mindannyian. Azon az úton járunk, amint Urunk és Mesterünk is járt, a hitnek útjain, a próbák útjain, az imádság útjain. Mindig ugyanaz a lemez: szép prédikációk után nagy tervekkel indulunk el, majd elbukunk, hogy a bűnök poklából újra és újra felsóhajtsunk: Urunk, Krisztus, irgalmazz! A mi Megváltó Krisztusunk pedig kezet nyújt a megtérő bűnösnek, akit Isten a Krisztusért igaznak fogad el. Ehhez kell a hit.
Ha életünk legbensőségesebb kapcsolatai, vagyis a hitbéli ügyeink ütköznek Jézus Krisztus igényeivel, Ő erre azt mondja: feltétlenül neki kell engedelmeskednünk, különben nem segíthet rajtunk. Tanítványnak lenni tehát annyit jelent, hogy egy személynek, a mi Urunk Jézus Krisztusnak szenvedélyesen és személyesen odaszánjuk magunkat. Amikor elfogadjuk Tőle a régi lemezt, ami nem más, mint az Ige, hogy azt újra és újra meghallgassuk, megszívleljük, és hatására megtérjünk a bűnből, akkor indul el bennünk az, amit a szótárban reformációnak, vagyis újraformálásnak neveznek. Így hat életünkre Isten Igéje, így válhatunk az Úr Jézus haszontalan, de neki kedves szolgáivá...
Ámen. Ezért imádkozzunk!