AZ ÖKUMENIKUS ÁHÍTAT LITURGIÁJA ÉS IGEHIRDETÉSE
Örökkévaló Isten!
Köszönjük a teremtettség szépségét,
A titkot, mely minden ismeretet felülmúl.
Köszönjük a földet, a vizet, a napot és a szelet,
Minden teremtményt és embert, nemzetet és kultúrát.
Taníts minket – akik itt együtt vagyunk – bevallani,
Hogy sokszor hibákat követünk el az élet ajándékával szemben.
Adj erőt, amikor láthatóvá akarjuk tenni, hogy
A föld és minden, ami rajta van,
Hozzád tartozik.
Vezess minket, amikor megemlékezünk szövetségedről,
És eszerint akarunk élni. Ámen.
1Móz 1,26
Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön.
Kedves Vendégek, kedves keresztyén testvéreim!
Bizonyára minden magát komolyan vadásznak mondó vadász tisztában van vele, - mi vendégek pedig itt csak rácsodálkozunk erre -, hogy a vadászat mennyire közel van az ember teremtettségéhez, ahhoz az isteni szent akarathoz, amely létrehozta ezt a világot, amelyben élünk. Az előbb a Teremtéstörténetből olvastam fel azt a részt, amiben Isten bennünket embereket is megteremtett. Az ember lett a teremtés csúcsa, férfiként és nőként a teremtés koronája. Uralkodó pozíció ez – ahogy az ige is mondja. Uralkodhatunk a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön.
De vajon megfelelően, jól értelmezzük-e ezt az uralkodást, ez a kiemelt, vezető pozíciót, amelybe az Isten bennünket belehelyezett? Egy nagyon kedves vadász-verset találtam, és ebben a versben pontosan arról van szó, hogy mit is kezdjen az ember ezzel az uralkodó helyzettel. Így hangzik a vers:
Az legyen a vadász nemes törekvése,
Hogy a vadat óvja, kímélje és védje,
Vadásszék, mint törvény és szokás kívánja
S a teremtményben is a Teremtőt áldja.