Jézus, közvetlenül azelőtt, hogy Júdás árulásának a segítségével elfogták, imádkozott az Atyához. Először önmagáért könyörgött, hogy az Atya dicsőítse meg Őt, aztán tanítványiért, majd az egyházért. Hallgassa meg a gyülekezet ennek az imádságnak egy részletét, amelyet egyházunk a mai vasárnapra az igehirdetés alapjául elrendelt.
"De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél." "Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük."
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Amikor középső öcsém 4 évvel ezelőtt középiskolába ment és kollégista lett, hónapokon keresztül szenvedett. Négyen voltak egy szobában és az egyik szobatársa a kollégium „réme” lett. Ez a fiú, a kollégium „réme” verbálisan és fizikailag is agresszív volt, minden kudarcát és boldogtalanságát a szobatársain és az osztálytársain torolta meg. Az én öcsém akkoriban még igen jámbor és jószívű gyerek volt, nem ártott ő senkinek. Nem félt a verekedéstől, a másik két fiútestvéremnek köszönhetően, mégsem akart senkivel harcolni vagy kiabálni, inkább tűrt.
De naponta felhívta az Anyukánkat, sokszor engem is, de aztán mégis csak szomorúan hallgatott a telefonban. Néha, amikor már kibukott belőle a kétségbeesés, küldött egy üzenetet, hogy ő már nem bírja tovább, átmegy egy másik iskolába. Majd megszakadt a szívem érte. Mindig, amikor ezeket az üzeneteket megkaptam, nem tudtam mást tenni, mint könyörögni. Mert az ilyen helyzetekben az ember önkéntelenül megtanulja, hogyan kell térdre borulni és esedezni azért, akit annyira szeret.
Döbbenetes dolog, hogy Jézus is ezt tette értünk. Ő is könyörgött értünk a Gecsemáné kertben. Imádkozott mindazokért, akik hisznek az evangéliumban, minden kor hívőiért, értünk is.
Milyen csodálatos, hogy Jézus úgy imádkozott a jövő egyházáért, hogy az még meg sem született! Teljes mértékben megbízik a tanítványai igehirdetésében, és a következő és az azt követő minden nemzedék hívőinek az evangéliumhirdetésében, hogy lesznek, akik a szavukra hisznek! És ez tulajdonképpen azt is jelenti, Testvéreim, hogy bennünk is így bízik! Hogy a mi igehirdetésünk, a mi Krisztusban élt életünk lesz Isten eszköze abban, hogy a ránk következő nemzedék is higgyen Jézusban!
Csodálatos, de azért ez a tény felébreszti bennünk a nyugtalanságot is. A mi igehirdetésünk, a mi Krisztusban élt életünk lesz a ránk következő nemzedék számára Isten eszköze, hogy ők is higgyenek Jézusban? Ez azért szíven üti az embert. Hiszen sokszor mi magunk is küzdünk saját magunkkal, nekünk is belső harcaink vannak, hogy nem tudunk a hitünk szerint élni. Hogy szeretnénk jobbak lenni, vagy ha mást nem, legalább kevesebbet ártani, de néha már ez is olyan nagy feladat! És néha még kétségeink is vannak az Isten dolgaival kapcsolatban, mert nem találunk a kérdéseinkre választ.
És Isten mégis úgy akarja, hogy a mi igehirdetésünk, a mi Krisztusban élt életünk legyen a ránk következő nemzedék számára eszköz, hogy ők is higgyenek Jézusban? Az én életem is? Igen, Isten nem rideg üzletember, akit mindenáron csak a haszon érdekel. Munkatársaknak tekint bennünket és ránk bízza az ügyét. Ezért mertem most én is feljönni a szószékre.
Jézus imádságában azt olvassuk: „Könyörgök azokért is, akik a tanítványok szavára hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, (…), hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem”.
Jézus tehát azért imádkozik, hogy hívei legyenek egységben és ennek az egységnek az a célja, és erről már beszéltem is, hogy az utánunk következő nemzedék, sőt a mi nemzedékünk és kortársaink is higgyenek Jézusban.
Hála Istennek, hogy itt Pilisen egység és béke van a felekezetek között. Éppen hogy ide kerültem hatodévesként, és szeptember közepén a „NYITOTT TEMPLOMOK ESTÉJÉN” máris átélhettem, hogy evangélikusok, baptisták, katolikusok és reformátusok együtt énekeltek, imádkoztak és hallgatták az Isten igéjét.
Számomra ez különösen is nagy dolog, mert Vas megyében, nem messze az én falumtól - annak ellenére, hogy az ökumenikus mozgalom nálunk is működik -, még 10 évvel ezelőtt is történt olyan, hogy a katolikus apa és az evangélikus anya családjai úgy összevesztek azon, hogy melyik templomban kereszteljék meg a gyermeküket, hogy a végén elmaradt a keresztelés! És az a kisgyermek azóta sem járt templomban, azóta sem keresztelték meg, és nem jár hittanra sem. Ezeknek a szülőknek fontosabb a felekezeti hovatartozás és az akaratuk megvalósítása, mint az, hogy a gyermekük a keresztség által Istené legyen. Hála Istennek, hogy itt Pilisen a gyakorlatban is létezik az ökumené! És amikor a „NYITOTT TEMPLOMOK ESTÉJÉN” együtt vonultunk az utcán, a kezünkben gyertyával, az jel lehetett azok számára, akik minket láttak.
Mert a világ látja, hogy milyen a kereszténység, béke van-e a felekezetek között, de látja azt is, hogy milyen egy gyülekezet. Látja, hogy harag és gyűlölködés vagy béke és szeretet van a tagjai között. És látja, ha a gyülekezet tagjainak a családjában békétlenség van. És olyankor azt mondják: Ezek beszélnek szeretetről? Ezek beszélnek Istenről? Hiszen ez meg ez van a családjában! És haragban van ezzel és ezzel!
Kemény kérdés ez. Hogyan viselhetjük el egyeltalán ezt az egész helyzetet? Azt, hogy mi tényleg szeretnénk, ha a szeretteink is befogadnák az evangéliumot, ha a világ számára vonzóak lehetnénk, olyannyira,hogy ezt látva ők is kíváncsiak lennének Jézusra és hitre jutnának. De ez nekünk a mindennapi harcunk! És nagyon nehéz! Ki tudja ezt a terhet elhordozni?
Nyilván nem én vagyok ebben a templomban az egyetlen, aki azzal küzd, hogy vannak saját családtagjai és szerettei, akik nem hisznek Krisztusban. Gyermekek, testvérek, unokák. Vagy az én generációmban nem ritka az a felállás sem, amikor a gyermek, azaz mi hiszünk, de a szüleink, akik a szocializmusban nőttek fel, nem kötődnek az egyházhoz, a rendszerváltás után pedig nem a kereszténység, hanem valamilyen más vallás vagy világnézet kezdte el őket érdekelni. Vannak, akik kijelentik: engem nem érdekel a hit, és vannak, akik azt mondják: nekem nincs szükségem a hitem megéléséhez arra, hogy elmenjek a templomba, és nekem nincs szükségem az egyházra ahhoz, hogy hívő legyek.
És ezek a mondatok, és egyeltalán ez az egész helyzet nagyon tud nekünk fájni! És az ő számukra mi vagyunk az Isten eszköze abban, hogy higgyenek? Egyszerre eszembe jut a jézusi mondat: „Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában.”
Jézus is rendszeresen szembesült azzal, hogy saját faluja, saját népe, de még a legközelebbi tanítványai, a 12 tanítvány sem ismerték fel. Még annak ellenére sem, hogy naponta hallották beszédeit, látták csodáit. Hanem újra és újra visszaestek a hitetlenségbe. És mit tett ilyenkor Jézus?
Gyökössy Endre hívja fel a figyelmünket arra, hogy az evangéliumok szerint Jézus úgy élt, hogy miután az emberekkel foglalkozott, mindig Istenhez fordult. Aztán megint az emberekkel törődött és azután ismét Istenhez imádkozott. Jézus életritmusa úgy működött, hogy az Atyától az emberig, azután az embertől az Atyáig mozgott. Jézus tulajdonképpen ingázott az Atya és az emberek között. És ez az ingázás a hit mozgása Gyökössy Endre szerint.
Nekünk is szükségünk van a jézusi életritmusra. Hogyan is viselhetnénk el másképpen azt a terhet, hogy nekünk is naponta szembesülnünk kell szeretteink, embertársaink hitetlenségével. És nekünk nemcsak ezért van szükségünk arra, hogy újra és újra Istenhez forduljunk imádságban. Hanem azért is, mert olyan sokszor belebukunk abba a feladatba, amit Istentől kaptunk: hogy életünkkel, tetteinkkel, szavainkkal legyünk eszközök abban, hogy a következő nemzedék is higgyen Jézusban.
De vannak pozitív példák! Vannak meghallgatott imák, mint például az én könyörgéseim testvéremért! Vannak megtérések, gyermek és felnőtt keresztségek itt a pilisi gyülekezetben is! Mert Isten működik, munkálkodik a világban – rajtunk keresztül is. És ha a saját családunkban nem is lehetünk próféták, az imádság hatalmas lehetősége akkor is adott a számunkra!
És a legcsodálatosabb dolog az egészben az, Testvérek, hogy Jézus nemcsak a Gecsemáné kertben imádkozott értünk. Hanem Pál apostol azt írja a Római levélben: „Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?” Krisztus szüntelenül, most is esedezik értünk, és rajtunk keresztül a következő nemzedékekért és a világon minden emberért.
És ennek bizonyítéka is van, Testvéreim. Egyszer hallottam egy történetet az egyházról, ami igen-igen ironikus, mégis szinte igehirdetés.
Egyszer elmegy egy zsidó ember a katolikus paphoz és azt mondja neki:
-Atyám, szeretnék megkeresztelkedni.
A papnak elkerekednek a szemei, mert régóta ismeri a zsidó embert, aki mindig is nagyon hű volt közösségéhez. Meg is kérdezi:
-És hogyan jutott erre a csodálatos elhatározásra?
A zsidó ember így válaszolt neki:
-Elolvastam az egész egyháztörténetet.
-És? Ennyire tetszett?
-Nem, Atyám, szörnyű volt. De ha a kereszténység mindezek ellenére fennmaradt és él, az csak Isten műve lehet.
Igen, ez az esendő, botladozó egyház az Isten ügye. És mi mindannyian hozzátartozunk. Ezért lehetek, ezért vagyok most én is itt Pilisen, távol a szüleimtől és a testvéreimtől, és nem valahol Vas megyében. Mert egy az egyház, egy a Krisztus teste. És ezért biztos reményem van arra, hogy itt Pilisen is testvérek között, otthon lehetek ebben a 10 hónapban. Ámen
Imádkozzunk!
Drága Jézusunk! Döbbenetes a tudatára ébredni annak, hogy Te mennyire szeretsz bennünket. Köszönjük Neked, hogy már majdnem kétezer éve könyörögtél értünk, hogy egész földi életed, halálod és feltámadásod értünk történt, és hogy azóta is szüntelenül értünk ránk gondolsz és közbenjársz értünk. Kérünk segíts, hogy ez a hatalmas kegyelem arra indítson bennünket, hogy Benned éljünk és így legyünk eszközeid abban, hogy felismerje a világ, hogy egyedül Te vagy az Úr!
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése