Ki az, aki segíteni tud? - Török Anett igehirdetése

2010.10.10. Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap

Textus: Mt 12,9-14

Keresztény Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Amikor az ember vonattal felmegy Budapestre, az ablakon kibámulva számtalan olyan falat, épületet lát, amelynek az oldalára különböző graffitik vannak felfestve. Talán vannak közöttünk olyanok, akik láttak már olyan graffitit, amelynek szövege az volt: „Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!” Ez az egyetlen egy mondat tökéletesen jellemzi a mai kort. Állandó pörgés, rohanás jellemzi világunkat. Az embernek már nem adatik meg, hogy egyszerre csak egy dologra figyeljen, hanem figyelme ki kell, hogy terjedjen számtalan helyzetre, információra. Ha az ember utazik, reklámok hadával szembesül, melyek eszébe juttatják a felvett hitel terhét, az iskolakezdés anyagi nehézségeit, az ország politikai problémáit, a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Amikor az ember várakozik a metróra, már napra kész lehet a hírek tekintetében, hiszen kivetítőn adják le a várakozóknak a legfrissebb hazai és külföldi híreket.

Az internet a másik nagy forrásunk, ahonnan könnyedén értesülhetünk a világban történő eseményekről, a legújabb sztárpletykákról, divatról. Az embernek ki sem kell mozdulnia a négy fal közül, mégis tökéletesen tájékozott lehet. Nincs szükségünk a másikra, nincs szükségünk segítségre. Mi magunk is, akár otthonról is rendezni tudjuk bankügyeinket, tanulmányainkat, sőt a bevásárlásunkat is. Ha valaki pedig mégis kilép otthonából, akkor ott van a mobiltelefon, amelyen keresztül folyamatosan tarthatja a kapcsolatot az ország, sőt a világ bármely pontjával.

Fontos a jelenlét, mert ha egy időre kikapcsolunk, vagy csak lelassulunk, már nem tudunk lépést tartani a körülöttünk folyó dolgokkal.

Mekkora katasztrófát jelent, amikor meglátjuk, hogy lemerült, vagy otthon felejtettük a mobilunkat, vagy egy reggel elmulasztottuk megnézni az e-mailjeinket. Kellemetlenül, kényelmetlenül érezzük magunkat, szégyenkeznünk kell, mert elveszítettük a fonalat, lemaradtunk, nem bírtunk lépést tartani.

A nap információk áradata, az életnek pedig nincs fókusza, mert sok mindent kell követni, sokfelé kell teljesíteni, megfelelni. Mindeközben nem tudunk valaminek élni, mert mindennek akarunk élni. Azonban ezt nem lehet a végletekig csinálni. Ha nincsenek az ember előtt célok, akkor a mindennek megfelelni akarás, a teljesítménykényszer felemészt.

A mai embertől talán az igénkben olvasott sorvadt kezű ember képe távol áll, de lelkileg sorvadt, pszichésen beteg embert számtalan lehet ma is találni.

Magyarországon ma 40-50% a szegények aránya, azaz legalább minden második embert érinti a szegénység. Ez pedig a lelki betegségek felerősödését hozza a társadalomba. A családokban egyre gyakoribb a munkanélküliség, amely teljesen felőrli a munka nélkül maradtat. Ez hatással van a házastársra, akire egyre nagyobb nyomás nehezedik. Aztán kapcsolatuk megromlik, amely a gyermekek frusztrációját eredményezi, hiszen nap, mint nap szembesülniük kell az otthon békétlenségével.

De a gazdagok helyzete se sokkal jobb. A gazdasági verseny gúzsba köti az egész napjukat, nincs idő feleségre, férjre, gyerekekre. Életüket a felületes futó barátságok, kapcsolatok, stressz és félelem jellemzik. Mindebbe pedig egy idő után kimerülnek, s értelmét veszíti a megszerzett vagyon is.

És ott van a középkategória, akik pedig szintén nincsenek megelégedve életükkel, hanem szüntelenül azért hajtanak, hogy feljebb kerülhessenek, hogy több legyen nekik. De mindezt miért? Nem azért, mert valóban szükségük lenne minderre, hanem mert a világ azt sulykolja beléjük, hogy kell! A fogyasztói társadalomnak valahogy el kell adnia termékeit. De az állandó küzdelem, a visszacsúszások mégsem teszik boldoggá és elégedetté őket sem.

Az élet sehol sem könnyű, legyen az ember szegény vagy gazdag, fiatal vagy idős. Boldog embert találni rendkívül nehéz. Ki az hát, aki segíteni tud? Ki az, aki visszahozza a családokba a békét? Ki az, aki segít a gyermekeknek helyreállítani a harmonikus kapcsolatot szüleikkel? Ki az, aki megérteti a gazdagokkal, hogy a tárgyak birtoklása még nem hoz boldogságot? Ki az, aki mellettük lesz akkor is, amikor rádöbbennek, hogy teljesen egyedül maradtak? Ki az, aki ott áll az ember mellett a kudarcok közepette is? Ki az, aki rá tud mutatni az igazi értékekre?

És ki az, aki ott áll a peremre szorultakkal: az öregekkel, a betegekkel, a fogyatékosokkal, a nevelőintézetben felnövőkkel, a kábítószeresekkel, az alkoholfüggőkkel, a semmit nem akaró, céltalanul bolyongó tizenévesek hadával?

Jézus meggyógyította a sorvadt kezű embert, pedig a zsidó törvények tiltották bármilyen nemű munka végzését szombaton (kivéve az étkezéshez szükséges időt, ill. ha élet-halál kérdése volt). Jézus az életével játszott itt, hiszen aki nem tartotta be az előírásokat, azt kivetették a közösségből, ő pedig már amúgy is kihúzta a gyufát a farizeusok körében korábban, akik most csak arra vártak, hogy egy újabb ürügyet találjanak arra, hogy elfoghassák, vagy akár halálra ítéljék. Ezért állították elé a beteg embert. Jézus azonban nem ószövetségi igéket kezdett el idézni, hanem egy mindennapi példán keresztül mutatja meg válaszát. A farizeusok nem gondolkoztak volna azon, hogy megmentsék-e veszélyben lévő bárányukat, az ember élete pedig mennyivel értékesebb a bárányénál!? Jézus nem konkrétan válaszol a farizeusok kérdésére, hiszen nem azt felei, hogy szabad gyógyítani, hanem hogy szabad az embernek jót tenni. A könyörületet helyezi a törvény elé. A jótett, a szeretet gyakorlása háttérbe szorítja a szombati törvényt. A felebarátnak, embertársnak nyújtott segítség felülír minden kultikus gyakorlatot.

Jézus a külsőségek helyett az embert tette középpontba, neki az „egy” a fontos, a beteg, a szenvedő, a problémákkal küszködő, a „TE”. Mert bármennyire is igyekszünk, bizony mi magunk is áldozatai vagyunk a mai kornak. Nekünk is meg kell felelnünk az elvárásoknak, nekünk is lépést kell tartanunk a világ sebességével, nekünk is be kell fogadnunk az információk áradatát, mert elvileg így maradhatunk versenyképesek. Épp ezért minket is ugyanúgy fenyeget a kiégés, a kimerültség, a frusztráció, és sorolhatnám.

Ki az, aki segíteni tud? – tettük fel a kérdést. Az a Jézus, aki az életét kockáztatta a sorvadt kezű emberért, az a Jézus, aki utánament az elveszettnek, aki felemelte a csüggedőt, aki elment az ember után egészen a kereszthalálig, azért, hogy új életünk lehessen. Ez a Jézus megy utánad is, mindenhova, bárhova mégy is. Ő az, aki a te sorvadt lelkedet is meg tudja gyógyítani, ő az, aki helyre tudja állítani házasságodat, aki békességet tud hozni otthonodba, aki szüleid helyett lesz gondviselő Atyád. Jézus az, aki melletted van akkor is, amikor egyedül vagy, aki gondoskodik rólad, amikor mindened elveszett egy katasztrófában, aki felsegít, amikor elbuksz, aki ki tud menteni a függőségekből, aki gondodat viseli idősen és betegen is, és legfőképpen, aki meg tud bocsájtani neked, bármit tettél is, bárhol állj is most.

Ez a Jézus hív, hogy nyújtsd ki felé kezed! A sorvadt kezű embernek is ki kellett nyújtania kezét, engedelmeskednie kellett Jézus kérésének, csak így gyógyulhatott meg. Halld meg Jézus hívását te is, és cselekedd meg, amit kér tőled! Lépj ki az én-központú világodból, a szobád zárt falai közül! Merj szembeszállni a társadalommal, és tartozni valahova. Kérd el Isten gyógyítását a gyülekezet közösségében! Lásd meg a gyülekezet jótékony formáló hatását! Olyan divatos ma az a nézet, hogy a vallás magánügy. Hogy nem kell közösség ahhoz, hogy higgyen az ember Istenben. A hit, amit az emberek világéletükben közösségben éltek meg, ugyanúgy bekerült a zárt szobák belsejébe. Hiszen tévén keresztül is lehet már istentiszteletet nézni, interneten keresztül igehirdetéseket olvasni vagy hallgatni. De mindez mégsem helyettesítheti a közösség gyógyító erejét.

Legyen hát a hitéletünk az első terület, amiben nemet mondunk a világ felfogásának! Lépjünk ki, és lássuk meg, hogy rajtunk kívül még emberek százai vannak, akik hasonló problémákkal harcolnak, akik ugyanúgy a túlélésért küzdenek. Legyünk képesek a szüntelen önmagunk körül forgás helyett meglátni a másik embert! Engedd, hogy az Isten felhasználhassa a másikat abban, hogy megszólítson, hogy értékeket mutasson, hogy értelmes feladatot, célt adjon életednek, hogy segítsen, s így elkezdje sorvadt lelked gyógyítását, bekötözését. Új esélyt akar neked adni, lehetőséget az egészséges életre. Mert az Istennek TE számítasz, nem a külsőségek, sem a törvényeskedő mai farizeusok, hanem egyedül TE!

Ámen.