Anyák napi istentisztelet igehirdetése - Pángyánszky Ágnes

A szeretet türelmes, jóságos…

Mindent elfedez, mindent hisz,

mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik.

1Kor 13

Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Kedves Gyermekek, Szülők, Nagyszülők, Dédszülők!

Hallottam egy történetet egy kislányról, akinek az volt az álma, hogy a szeretet megtalálja. Pankának hívták, és egészen kicsi volt még, amikor eldöntötte, hogy ő bizony megkeresi a szeretetet. A szülei és a testvérei csak nevettek rajta, hogy lehet ilyen butaságot mondani, hogy valaki a szeretetet akarja megtalálni? De Panka egészen komolyan vette a feladatot, mindenhol és mindenben a szeretetet kereste. Azt remélte, hogy ha megtalálja, a szeretet örökre az övé lesz, mindig szeretni fog és őt is mindig szeretni fogják.

Gondolhatjátok, hogy nem volt könnyű dolga Pankának. Első nap, amikor szülei óvodába vitték, alig várta már, hogy együtt játszhasson a gyerekekkel. Már napokkal előtte álmodott a babákról: hogyan fogják majd a lányokkal a babákat felöltöztetni, hogyan terítik meg a kis asztalt a játék-tányérokkal és poharakkal, és amikor kimennek az udvarral, az egész csoport együtt fog fogócskát játszani, lányok és fiúk egyaránt. Miközben ilyen boldog álmokat szövögetett, az első nap az oviban nagyon furcsán telt. Egy másik kislány jól meghúzgálta a haját, amikor levette az egyik babát a polcról. „Nem játszhatsz vele” – kiabált rá a mérges kislány. A fogócska alatt pedig a fiúk lökdösődtek, alig bírta Panka a könnyeit visszatartani, annyira rosszul esett neki, hogy bántották.

Nehéz volt az első nap, és a kislány nem sok szeretetet kapott azon a napon. Amikor az anyukája végre megérkezett érte az oviba, nem is bírta tovább sírás nélkül. „Engem itt senki sem szeret” – zokogta anyukája karjaiban, - „hogy fogom így a szeretetet megtalálni, ha engem csak bántanak?”

Panka anyukájának nagyon jó ötlete támadt. Az oviból hazafelé vettek egy szép naplót, és amikor hazaértek, rajzoltak bele egy piros szívecskét. „Panka” – szólt a kislány anyukája -, „ha úgy érzed, hogy nehéz a szeretetet megtalálni, mindig rajzolj ebbe a naplóba egy szívet.” Pankának nagyon tetszett az ötlet, a párnája alá tette a naplót és úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. Itt van a párnám alatt a szeretet – gondolta, és szinte érezte, ahogyan a piros szívecskék melengetik a kicsi szívét.

Egyszer egy este szülei fáradtan érkeztek haza a munkából. Először csak halkan vitatkoztak, majd egyre hangosabb beszéd szűrődött ki a konyhából. Panka rájött, hogy a szülei veszekednek. Még soha sem hallotta őket így vitatkozni. Azt már tudta, hogy mi az a veszekedés, mert az oviban sok mindent látott és hallott. Gyűltek is emiatt a piros szívecskék a naplójában – vita a babák miatt, rosszalkodó gyerekek – sokszor kellett a hiányzó szeretetet otthon a naplóba rajzolt szívekkel pótolni. De nagyon fájt neki, hogy a szeretet helyett még a szülei is veszekednek. Még a potyogó könnyei sem tudták megakadályozni abban, hogy az eddigi legnagyobb szívet rajzolja a naplójába. „Most nagyon kell a szeretet” – suttogta, miközben a szívet pirosra színezte. Este elalvás előtt újra kinyitotta a naplót, és annyira vágyott rá, hogy soha többé ne legyen otthon veszekedés, mert ez az egy nagy szív túl fájdalmasan emlékeztette arra, hogy milyen drágák neki a szülei és mennyire szereti őket.

Teltek-múltak az évek, gondolhatjátok, hogy Panka kinőtt a szeretet kereséséből, túl van már az ilyen kicsiknek való ábrándozásokon. De képzeljétek, amikor Panka már iskolás volt, ugyanez maradt az álma! Persze a piros szívekkel telerajzolt napló hamar betelt, de sebaj, vettek az anyukájával egy másikat! Pankát megnyugtatta, hogy ha szomorú volt, vagy ha bántották, ha veszekedést hallott, este szíveket rajzolt a naplóba. A napló őrizte Panka életében a szeretet keresésének történetét. A sok belerajzolt szív mutatta, hogy egy kisgyerek is mennyi bajjal és veszekedéssel találkozik.

Panka tovább kereste a szeretetet akkor is, amikor már nagy iskolás lett. Szerintetek mekkora volt az a szív, amit akkor rajzolt, amikor első szerelméről kiderült, hogy igazából nem is szerette őt? Vagy amikor kiderült, hogy a többiek csínytevése miatt kapott ő is beírást az ellenőrzőjébe? A nagylány Panka esténként ugyanúgy elővette a naplót és szíveket rajzolt bele. Kisebb és nagyobb piros szíveket, amelyeknek mind-mind történetük volt Panka életében.

Szerintetek soha nem jutott Panka eszébe, hogy anyukájától megkérdezze, mikor fogja végre megtalálni a szeretetet? Nem érezhette a kislány azt, hogy inkább feladja, mert úgysem lesz a szeretet soha az övé? Hogy nem érdemes türelmesnek, jóságosnak, kitartónak, a szeretethez ragaszkodónak lenni?

Nos, elmondom mi történt. Egy este Panka, már nagyobb korában egy nehéz iskolai nap után zokogva kérte anyukáját, hogy beszélgessenek. Pont azt mondta el, amit ti is gondoltok. Szeretetet olyan nehéz találni! Tele van szívekkel ez a napló, de az életben kellene ezeknek a szíveknek ott lennie! – mondta édesanyjának. És hát mit tehet ilyenkor egy édesanya? Próbálta megvigasztalni gyermekét.

„Panka, ne sírj” – simogatta Panka szép hosszú haját édesanyja. „Te egy csodálatos gyermek vagy, hiszen a szeretetet keresed kicsi korod óta.” Panka sírva mondta: „De hát soha nem találom meg!” „Jaj Panka, dehogynem! Amikor az első szívet berajzoltad a naplóba, már tiéd volt a szeretet, mert kerested és mind a mai napig keresed. Tudod, ez a legfontosabb az életben – észrevenni a szeretetet és küzdeni érte, ha kevés van belőle, vagy ha egyáltalán nincs. Maradjon meg mindig is ez a célod, hogy te a szeretetet keresed.

Amikor kicsi voltál, csak mosolygott rajtad mindenki, hogy egy olyan pici lány, hogy mondhat ilyen komoly dolgokat, hogy ő a szeretet keresi. De tudod Panka, én születésed óta imádkozom azért, hogy ezt a gyönyörű célt soha ne add fel. Higgy abban, hogy a piros szívek mindig emlékeztetnek majd arra, hogy a szeretet keresése életed legnagyobb feladata…”

Kedves Gyerekek, szeretnétek-e ti is ilyen piros szíveket? Szeretnétek-e ti is a szeretetet keresni egész életetekben? Nos, segítsetek nekem. Hoztam gyönyörű szép piros szíveket, segítsetek szétosztani őket a templomban. Ma anyák napja van, adjatok ebből a szívekből minden felnőtt néninek, hogy rajtuk keresztül is megköszönjük Istennek, hogy az édesanyák tanítanak bennünket Isten szeretetére. Vigyük majd magunkkal haza ezeket a szíveket, rajta a Szeretet-himnusz szavaival, és emlékeztessen bennünket ez a szív arra, hogy a szeretetet az ember ajándékba kapja, vigyáznia kell rá és keresnie, kutatnia kell egész életében.

Ámen.