De én és az én házam népe az URat szolgáljuk! Józsué 24,15
Egy héttel ezelőtt a
balatonszárszói konfis tábor utolsó estéjét az éppen esedékes focimeccs köré kellett
szerveznünk. Az egyébként késő este tartott áhítatot már 7 órakor elkezdtük, és
tisztában voltunk vele, hogy a legkésőbb 11 órás alvás ici-picit csúszni fog. A
BL-döntőt meg kellett nézni. A terem egyik oldalán ült a kékek szurkolótábora,
a másik oldalon pedig a pirosak. Tilos volt keveredni, mindenkinek döntenie
kellett, hogy melyik oldalra ül: a pirosaknak, vagy a kékeknek drukkol. Mivel
én túl sokat nem tudok a fociról, ezért az ifisek konkrétan megmondták, hogy
melyik csapatba kell ülnöm. Vicces volt a helyzet, mert még a 90. percben is
kérdezgettem, hogy akkor most milyen színű csapatnak is drukkolunk?
De ha én nem is értettem a meccs
lényegét, az ifjú focirajongók igen. Ők pontosan tudták mi történik, kik a
játékosok, mi történik majd a 90 perc után, ha addig nem lőnek gólt. Azt hiszem
érdemes volt ezt a meccset végignéznem, mert sokat tanultam belőle.
Megtanultam azt, hogy ezek a
fiatalok nagyon rajonganak egy-egy csapatért. Akár olyan mélységekig is, hogy
ha lila színű csapatnak drukkol, akkor nem fogja megenni a zöld színű zöldborsófőzeléket.
Vagy soha be nem ülne a pirosak szurkolótáborába, ha ő a kékeknek drukkol. Ha letette
a voksát egy csapat mellett, most már akkor tűzön-vízen át kitart mellette.
Ha a focira, vagy bármilyen más
sportra, mondjuk vízilabdára, vagy éppen egy menő együttesre vagy énekesre
gondolunk, a legtöbbünk meg tudja mondani, hogy mi a kedvence, kinek drukkol,
kit hallgat a legszívesebben. A lányok ezt még tetézni tudják az éppen aktuális
divattal, ami nekünk szülőknek elég fejtörést okoz, mert elfeledkezünk róla, hogy
egyszer mi is pont így tettük le a voksunkat egy-egy szoknyahossz, nadrágstílus
vagy divatszín mellett. A fiúk és a férfiak fel tudják sorolni még a kedvenc
autómárkájukat is, és csak a pénztárcájuk szab határt annak, hogy megvehetik-e.
De ugyanígy van kedvenc sorozatunk, kedvenc mozifilmünk, sőt, még kedvenc ételünk
is.
Amikor valami mellett igazán
letesszük a voksunkat, akkor már tényleg komoly szerepet tölt be az a
focicsapat, az a kedvenc sport, vagy bármi, ami kedvessé és jelentőségteljessé
válik az életünkben. Onnantól kezdve meghatároz bennünket, és gondolkodjunk
csak el rajta, hogy milyen érdekes, hogy miről válunk ismertté az emberek
előtt. A konfisok közül simán meg tudjuk mondani, hogy kik a rajongó focisok,
ki az, aki él-hal a vízilabdáért, kik azok, akik szinte csak
bicikli-alkatrészekről tudnak beszélgetni, vagy kik azok a lányok, akik
szívesen atletizálnak, vagy éppen zenét hallgatnak, vagy szívesen vannak együtt
a barátnőikkel.
Valamiről mindannyian ismertek
vagyunk a többi ember előtt. De vajon ismertek vagyunk-e arról is, ami miatt
itt voltunk tegnap és itt vagyunk ma a templomban? Ismertek vagyunk-e arról,
hogy evangélikus keresztyének vagyunk? Hogy mi abban különbözünk a többi
embertől, hogy rajtunk látszik az, hogy meg vagyunk keresztelve és konfirmáltunk? Ismernek-e bennünket úgy
a városban, mint akik olyan családokat alkotnak, akik komolyan veszik az Istent?
Ismertek vagyunk-e erről? A
szívem összeszorul, ha a lehetséges válaszokra gondolok. Hányan vagyunk most
itt a templomban, akik túl a családi és rokoni kötelezettségen azért is
jöttünk, mert érezzük, hogy itt most fontos dolgok történnek? Olyanok, amelyek
mellett mi most le szeretnénk tenni a voksunkat és kimondani: Igen Istenem, nekem jó evangélikus keresztyénnek
lenni. Nekem jó az, hogy a Benned való hit számomra az élet iránytűje. Nekem
fontos az, hogy Hozzád bármikor bekopoghatok, téged bármikor kereshetlek. Nekem
kell az, hogy megfogd a kezem, mert oly sokszor tévedek el az életben.
Abban a bibliai igében, amelyet
az előbb felolvastam, az a Józsué beszél, aki Mózes után vezetője volt az
Ígéret földjét, Kánaánt elfoglaló népnek. Az Egyiptomból való szabadulás és a
pusztai 40 éves vándorlás után vagyunk, amikor már Kánaánban kellett a
letelepedést és az életet megszervezni. Egy kesze-kusza nép szervezetlen
botladozásai között Józsuénak az életben maradást kellett biztosítania. Hittek
fűben-fában, barkácsolták az életüket és a vallásukat, a törvényt kinevették,
de ha Józsué hagyta volna, soha nem maradhattak volna az a nép, akiken
keresztül Isten megmutatja dicsőségét. Józsué egy országgyűlésre hívja őket
össze, és nem lát más kiutat, minthogy szembesíti őket az igazsággal és eléjük
tárja a választási lehetőséget
- vagy küzdenek azért, hogy megmaradjanak, vagy biztos pusztulás vár rájuk;
- vagy bíznak abban az Istenben, aki eddig is vezette és megmentette őket, vagy erejük szétforgácsolódik és nemhogy jövőjük, de már jelenük sem lesz.
Miután Józsué felvázolja nekik a
helyzetet, mélységes szeretettel és Isten iránti örök hűséggel csak ennyit
mond: Én és az én házam népe az Urat
szolgáljuk. Mi őt választjuk. Az életet, a megmaradást, a hűséget és a törvény
betartásának útját. Döntsétek el, ti kit választotok…
Kedves Konfirmandusok! Mi Gyuri
bácsival akkoriban költöztünk Pilisre, amikor ti nagyjából születtetek. Márti
néni és Sámuel az életük nagy részét itt töltötték és Anett néni is már három
éve itt él Pilisen. Mi nagyon megszerettük a ti templomotokat. Azért mondom,
hogy a ti templomotokat, mert a ti családjaitoknak a templomhoz és a gyülekezethez
fűződő története sokkal régebbre nyúlik vissza, mint a mi történetünk.
- Büszkék vagytok-e rá, hogy ide tartoztok?
- Vállaljátok-e, hogy evangélikus keresztyének lesztek, mint ahogyan őseitek is azok voltak, és ők is ezt választották?
- Akarjátok-e családjaitokkal együtt kimondani ti is, hogy „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk?”
Kedves Családok! Valami mély és
bensőséges lelki nyitottságot tapasztaltam benneteket az elmúlt év során.
Istennek adtunk hálát minden alkalommal, amikor néhányan tényleg elkezdtetek
templomba járni és szülői órákra jönni. Ugye jól éreztem ill. éreztük, hogy
valami megmozdult bennetek a józsuéi mondat felé: Én és az én házam népe az
Urat szolgáljuk! Hiszen mi mással tehetnénk jót a felnőttkor küszöbét éppen
átlépő gyermekeinkkel, minthogy megerősödünk mindannyian a Jézus Krisztuson
keresztül nekünk adott hitben? Mi mást akarunk a kezükbe adni akkor, amikor a
mi kezünket már éppen elengedik?
- Eddig egy biztonságos világ vette körül őket, mert mint a madár a szárnyaival, úgy védtük az életüket, de lassan kirepülnek a fészekből. Lesz-e erejük és bizalmuk egyedül repülni?
- Eddig, ha nem is mindig szerették, mégis jól jött az irányítás és az útmutatás, de lassan egyedül kell az irányt megtalálniuk. Adtunk-e gyermekeink kezébe megbízható iránytűt?
- Az élet tele van küzdelmekkel, éles helyzetekkel, felelősségteljes döntésekkel. Ki áll majd melléjük, ha kudarc éri őket, vagy ha majd életük legkomolyabb döntéshelyzete elé kerülnek?
- Eddig a család a legfontosabb kötődés volt. Ki ad majd nekik buzdítást és bátorítást arra, hogy jövőbeni családjukat úgy szeressék, ahogyan szülőként és nevelőként mi szerettük őket?
Kedves Fiatalok és Felnőttek!
Vajon elgondolkodtok-e ma azon, hogy a foci, a zene, a divat, a tv, a
számítógép és annyi minden más mellett valami nagyon alapvetőről is dönteni
kellene ma? Kétfelé ágazik ma az út: járhatsz tovább kesze-kusza utakon,
cipelheted súlyos teherként életed botlásait és sebeit, vagy pedig bátran és
határozottan Józsué mellé állsz és vele együtt mondod: Én és az én házam népe
azt az Urat szolgáljuk, aki még az életét is odaadta azért, hogy mi élhessünk.
Ámen.
Imádkozzunk. Mindenható Atyánk,
adj nekünk bölcs döntést az életünkben. Add, hogy a szeretet útját tudjuk
választani a békétlenség útja helyett. Add, hogy ne idegenként, hanem a Te
gyermekeidként lehessünk itthon ebben a templomban, a te házadban és a
gyülekezetben. Add, hogy szét ne forgácsolódjunk, ne lépjünk a hűtlenség
útjára, hanem mi magunk és családunk Hozzád tartozhassunk, az Úr Jézus
Krisztusért. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése