2010. május 16., vasárnap

Konfirmandus tábor Balatonszárszón


Május 14-16 között 92 fős konfirmandus és ifjúsági tábort szerveztünk a pilisi, a dabas-gyóni, a bényei és a nyáregyházi evangélikus fiatalok számára. A balatonszárszói táborozás örökre emlékezetes marad: az évszázad egyik legnagyobb viharát éltük át ezen a hétvégén. De ahogyan az már csak a fiatalokra jellemző, a közösség élménye, a barátok, a közös éneklés, a Láthatatlan Színház mind erősebb tudott lenni az angolnákat a partra sodró óriási erejű viharnál is. Pontosan úgy, ahogyan azt a záró istentiszteleten is hallottuk: Jézus valóban le tudja csendesíteni a tengert.
Jövőre újra találkozunk! (addig pedig majd a révfülöpi nyári konfis és ifis táborban!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése