- igehirdetés a 96. zsoltár alapján -
A mai vasárnap egyrészt az édesanyák köszöntése, ünneplése. Erről szólt eddig az istentisztelet. Gyermekek szóltak énekeltek, a gyermekek szavánál többet és szebbet nem lehet mondani. Adjunk hálát Istennek az édesanyákért, mindazért, amit tőlük kaptunk: az életet és szeretetet.
A mai vasárnap azonban az egyházi esztendőben Cantate − Énekeljetek vasárnapja is. Mintha ezen a vasárnapon Isten a Biblia mellé odatenné kezünkbe az énekeskönyvet is. A kettő együtt forrása keresztyén életünknek.
Az ének mindig hangzott Isten népe életében. Mózestől kezdve a zsoltárokon át az Ószövetségben. Jézus is énekelt tanítványaival. A bibliai levelekben is vannak ének szövegek is. A keresztyén egyházban azóta is hangzik az ének. Orgona, muzsika és ének nélkül elképzelhetetlen az istentisztelet. Ebben a gyülekezetben talán még sokan emlékeznek a régi Tranoscius énekeskönyvre, amely annyira fontos volt a gyülekezet életében!
Ugyanakkor az is lényeges, hogy némul az ének. Világi alkalmainkon is, még ma sem énekeljük igazán a Himnuszt, vagy Szózatot.
De egyházi alkalmakon is. Néha árulkodnak a tévés istentiszteletek. Sokan ülik azt némán végig. Temetéseken is hasonló a helyzet. Régebben énekelt a gyülekezet, ma a kántorra hagyjuk az éneklést a sír mellett. Mintha elfelejtettük volna, hogy ige és imádság, éneke és közösség alkotják a a keresztyén és egyházi életet. Ez a vasárnap „kedvet akar adni” újra az énekléshez. „Énekeljetek!” − hangzik a felszólítás.
De egyházi alkalmakon is. Néha árulkodnak a tévés istentiszteletek. Sokan ülik azt némán végig. Temetéseken is hasonló a helyzet. Régebben énekelt a gyülekezet, ma a kántorra hagyjuk az éneklést a sír mellett. Mintha elfelejtettük volna, hogy ige és imádság, éneke és közösség alkotják a a keresztyén és egyházi életet. Ez a vasárnap „kedvet akar adni” újra az énekléshez. „Énekeljetek!” − hangzik a felszólítás.
Ennél azonban többről van szó. Elárulom, hogy újabban nemcsak az énekek tartalmát szoktam figyelni, hanem a szerzőket, és azt, hogyan születik egy-egy ének? Az énekek születési körülményei árulkodnak: nemcsak örömből lehet énekelni, hanem az élet minden helyzetében. Sztárai Mihály a neves magyar reformátor, aki azt írta, hogy 7év alatt 120 gyülekezetet alapított Baranyában, valóban boldogan énekelhette: „Mely igen jó az Úristent dicsérni” (47. ének). De egy Jacobi nevű tanár írta a „Térj magadhoz, drága Sion” kezdetű éneket, Gerhardt Pál énekköltő lelkész vigasztalására, amikor kisfiát elvesztette. (263. ének). Vagy milyen szép a 355. énekekünk:”Áldó hatalmak oltalmában”. De kevesen tudják, hogy Dietrich Bonhoeffer német lelkész ezt az éneket koncentrációs táborban írta kivégzése előtt. És Malmivaara, ez a finn lelkész akkor írta az „Uram, ó, add, ha vándorutam” kezdetű éneket, amikor feleségét és két gyermekét vesztette el:”Ott álljunk üdvbe öltözötten, én és szeretteim köröttem.” Mennyi erő és vigasztalás rejlik egy-egy ének születésében.
Hogyan születik az ének? Erre a kérdésre felel mai alapigénk is, a régi, 96. zsoltár. S a feleleteket három szóban lehet összefoglalni.
Leborulásból. Boruljatok le, olvassuk. „Ismerjétek el, hogy én vagyok az Úr”. Igen az igazi, őszinte ének mindig leborulásból születik. Gyökössy Endre elhunyt református lelkész használta ezt a kifejezést: a keresztyénélet vagy leborulás, vagy kiborulás. És amikor kiborulunk, akkor a leborulás segít újra meg újra. Péterrel is így kezdődött szolgálta: „Eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok.” Mária is így énekelt, mint Isten kicsiny szolgálóleánya: „Magasztalja lelkem az Urat. Ismertem valaki, aki a börtönben, mint egy filmen látta életét, és leborult Isten előtt bocsánatát kérve. Igen, így kezdődik az igaz éneklés, így őszinte, sőt így kezdődik a keresztyén élet is.
Hálaadásból. Mert a leborulás fontos, de kevés. Van miért hálát adnunk. Ez a zsoltár hálaének Isten szabadításáért Egyiptomból. Nekünk is van miérthálát adnunk. Nemcsak az „apró örömökért”, amiket sokszor elfelejtünk. Vagy az édesanyákért, akiknek annyit köszönhetünk. A nagy hála nálunk is azért törhet fel, mert Isten minket is megszabadított. Jézus Krisztust küldte el szabadításunkért. Ő meghalt és feltámadott, hogy utat nyisson nekünk az öröké életre. Hogy itt kegyelmet nyerjünk, bocsánatot, és tiszta lappal indulhassunk tovább, mint ma is az úrvacsorai oltártól. A hálás élet boldog, és énekel tiszta szívből.
Továbbadásból. A zsoltár olyan, mintha egy követ dobnánk a vízbe és az egyre nagyobb hullámgyűrűket vet. Nemcsak a gyülekezetről szól, hanem a népekről, sőt az egész teremtett világról. Az ének is ilyen hullámokat tud vetni. Az énekkel „beszéljétek el”, „hirdessétek” Isten nagyságos dolgait. Az énekből, például az énekkarok szolgálatából ez sem hiányozhat. Tovább kell adnunk, amit tőle kaptunk. Mindenkinek a maga körében. Így lesz az éneklés szolgálattá is.
Így lehet az ének erő is. Régen történt ebben a gyülekezetben. Gyülekezetünk egvik hívő vezetője beteg lett. Még élt, de igazán már nem volt közöttünk. Nem értette, amit mondtunk, és ő sem tudta kifejezni magát. Egy utolsó alkalommal ott voltunk nála, és énekelni kezdtünk. Felnyílt, felragyogott szeme és énekelni kezdett velünk. Egy lelkésznő mesélte el, hogy ismeretlen családba hívták. Egy pártfunkcionárius felesége haldoklott. A rák a fiatalasszonyt megemésztette. Már ő sem volt itt. A lelkésznő énekelni kezdte: „Erős vár a mi Istenünk”.A beteg asszony néhány percre „visszajött” énekelt és a Miatyánkot is együtt mondta a többiekkel. Így ment el néhány perc múlva. Az ének „segítette át”.
Ez a mai vasárnap ezért szólít fel: „Énekeljetek az Úrnak új éneket.” Az új ének nem mindig ismeretlen ének, hanem az új szív, a megújult élet boldog éneke. A mai vasárnap erre segítsen, és legyen áldás rajta, hogy ott lehessünk az örökké éneklők között.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése