Ószövetségből Újszövetség - Kovács Barbara igehirdetése

⁶Elvonult előtte az ÚR, és így mondta azt ki: Az ÚR, az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!  ⁷Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait harmad- és negyedízig. ⁸Mózes sietve letérdelt a földre, leborult, ⁹és ezt mondta: Ó, Uram, ha megnyertem jóindulatodat, járj közöttünk Uram! Mert bár kemény nyakú nép ez, bocsásd meg mégis bűnünket és vétkeinket, és tégy tulajdonoddá bennünket! ¹⁰Az ÚR pedig azt mondta: Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön és egy nép között sem. Meglátja majd az ÚR cselekedeteit az egész nép, amely között vagy, mert félelmetes dolgokat fogok cselekedni veled.

 2Móz 34, 6-10

A múlt heti gyerektáborban egy reggeli áhítaton megkérdeztem a gyerekektől, hogy ki az közülük, aki látta már Istent. Persze erre a kérdésre senki nem jelentkezett, arra viszont igen, hogy ki az, aki el tudja képzelni, hogy milyen lehet Isten. A legtöbben úgy képzelték el őt, mint egy öreg, ősz szakállas bácsit, aki a felhők fölül néz le ránk. Volt, aki fiatalnak, hosszú barna hajúnak és szakállasnak képzelte el őt, akárcsak Jézust. Abban viszont megegyeztek, hogy pufók, szárnyas kisfiúknak kinéző angyalok veszik körül Istent.

Bár mi felnőttek már nem gondoljuk azt, hogy Isten egy szakállas, öreg bácsi, azért mindnyájunkban él egy kép Istenről. Amikor imádkozunk, némelyikünk arra gondol, hogy Isten tényleg egy atya, aki mindig mellettünk áll, és olyan szeretetteljesen fordul hozzánk akárcsak egy apa a fiához. Van, aki nem ilyen közeli kapcsolatban él a teremtővel, hanem úgy tartja, hogy Isten inkább egy bölcs király, aki bár nagyon helyesen irányítja a világot, mégis túl messze van ahhoz, hogy szóljon hozzánk. Van közöttünk olyan ember is, akiben Isten mint egy bíró él, aki megméri minden cselekedetünket és ahhoz mérten jutalmaz, vagy büntet, hogy mi jól vagy rosszul viselkedtünk.

Az ószövetségi Izráel népének olyan Istenre volt szüksége, aki előttük jár és vezeti őket. Ezt meg is kapták, hiszen Isten kihozta őket Egyiptomból és ígéretet tett neki arra, hogy a tejjel és mézzel folyó földre viszi őket. Amikor Mózes felment a Sínai-hegyre, hogy átvegye a Tízparancsolatot, olyan sokáig tartózkodott ott, hogy az emberek azt kezdték el érezni, hogy vezető nélkül maradtak. Ürességet és elhagyatottságot éreztek és ezt pótolni kellett magukban. Ezért elkészítették az aranyborjút, ami Istent pótolta az életükben, volt valami, amihez tartozhattak. Mózes amikor lejött a hegyről és meglátta, hogy a nép egy szobor körül táncol olyan harag gyulladt fel benne, hogy földhöz vágta a két kőtáblát a Tízparancsolattal.

Ahhoz hogy a mai igénket megértsük, nagyon fontos ezeket az előzményeket is tudni. Hiszen azt hallottuk, hogy Isten türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy és megbocsájtja a bűnöket. Annak a népnek az Istene ilyen, amelyik annyira türelmetlen volt, hogy nem bírta kivárni, míg Mózes lejön a hegyről és annyira hűtlen és szeretetlen volt, hogy egy hamis istent alkotott magának. Még Mózes, a kiválasztott ember szívében is harag és gyűlölet ébredt. Ez a különbség számunkra is nagyon aktuális, hiszen a mai ember is pont ilyen türelmetlen és a legtöbben ugyanilyen rövidtávú megoldásokban gondolkodunk. A nagyvállalatok célja, hogy minél több profitot minél rövidebb idő alatt termeljenek és korunk talán legnagyobb problémája a hitelfelvétel is csak a közeljövő pénzügyi gondjait enyhíti.

A mi lelkünk is kiüresedett, mert a nagy szabadságban nincs egy vezető aki megmondja mit tegyünk, ezért pótlékokat keresünk: alkoholt, drogokat, amik pillanatnyi örömöt szereznek és inkább olyan vallásokhoz fordulunk, amelyek gyors javulást ígérnek. Nem Istenben bízunk, hanem bálványokban. Pedig Isten türelmes, vár arra, hogy tehetségünk kibontakozzon és a mi életünkben is hosszú távú perspektívát lát.

Felmerül azonban a kérdés, hogy ha Isten valóban ennyire szeret minket, akkor miért olvassuk, hogy nem hagyja egészen büntetés nélkül a bűnt. Hajlamosak vagyunk az életünkben előforduló csapásokat, katasztrófákat Isten büntetéseként magyarázni. Valójában azonban a bűnök és büntetések kusza hálózatának kibogozása meghaladja az emberi képességeket. Sosem tudhatjuk ugyanis biztosan, hogy tényleg büntetésként kapunk-e valamit. Talán a büntetéstől való állandó félelem miatt, de az emberek folyton leplezni próbálják a bűneiket.

A mai korra amúgy is jellemző a rossz tulajdonságok és hibák elkendőzése. Egy nőnek tökéletes alakúnak, kifogástalan szépségűnek és jól öltözöttnek kell lennie. A dolgozóknak mindent meg kell tenniük a cégükért, éjjel nappal elérhetőnek kell lenniük és egy apró hiba is az állásukba kerülhet. Egyre jobbnak, szebbnek, okosabbnak akarunk tűnni mások előtt és ha valamit mégis elrontunk a legjobb, ha be sem valljuk. A bocsánatkérés pedig egyre kevesebbszer fordul elő az életünkben. A hibák nem az emberi természetünk velejárói lettek, hanem olyan szégyenfoltok, amelyeknek nem szabad kitudódnia.

Ha családunk és társaink előtt kifogástalannak is tűnhetünk, Isten akkor is látni fogja a rossz oldalunkat. Előle nem tudjuk eltakarni hibáinkat.

Dietrich Bonhoeffer német teológus fogalmazta meg ezt nagyon szemléletesen:

„Isten elől nem rejtőzhetsz el. Őelőtte mit sem ér az álarc, amit az emberek előtt viselsz. Isten olyannak akar látni, amilyen vagy és irgalmazni akar neked. Sem önmagadnak, sem testvérednek nem kell már hazudnod, mintha bűntelen volnál: szabad bűnösnek lenned!”

Ez persze nem azt jelenti, hogy jobb minél több bűnt elkövetni, hanem azt, hogy nem kell hibátlannak mutatkoznunk, nem kell a bűntudat terhét magunkon hordoznunk, ugyanis Isten nem büntetni akar bennünket, hanem meg akar nekünk bocsájtani.

Mózes tudta ezt, ebben reménykedett, amikor térdre borult Isten előtt és azt mondta:

 „Bár keménnyakú nép ez, bocsásd meg mégis bűnünket!”

Mózes őszinte volt Istenhez. Nem árult zsákbamacskát, nem tett felelőtlen ígéreteket, hogy ezentúl jól fognak viselkedni. Bevallotta, hogy keménnyakú nép ez. De hozzátette, azt, hogy mégis. Ezt a látszólag jelentéktelen kis szócskát, ami azonban nagyon fontos, mert magában foglalja, hogy bár bűnösek vagyunk, de mégis légy hozzánk irgalmas. Bevalljuk, hogy mennyit vétkezünk, de te MÉGIS meg tudsz nekünk bocsájtani. Tudjuk, hogy büntetést érdemelnénk, de te MÉGIS megvédsz ettől. Csak kis porszemek vagyunk, de te MÉGIS szeretsz bennünket.

És látjuk, hogy Isten valóban megváltoztatja az akaratát. Először meg akarja őket büntetni, aztán mégsem teszi, hanem ahogyan Mózes mondja, tulajdonává teszi őket. Ez a viszony nem egy egyszeri megbocsátást jelent, hanem az örökkévalóságot sugallja. Olyan, mint ahogyan egy anya tulajdonává lesz az újszülött csecsemője, ez a kapcsolat közöttük soha el nem szakad, semmi sem bonthatja fel. Isten soha meg nem szűnő kapcsolatot akar velünk fenntartani.

Azért, hogy fenntartsa ezt a kapcsolatot, bár Izrael népe elfordult tőle, ő mégis egy új szövetséget kötött velük. Ígéretet tett, hogy nagy csodákat fog véghezvinni. Ezek a csodák pedig már beteljesedtek Jézus Krisztus életével, halálával és feltámadásával. Az a bűnbocsánat, amit Mózes megtapasztalt, Jézus áldozatával lett teljessé. Ezért most már mi is bármikor részesülhetünk abban a csodában, hogy egy-egy úrvacsora alkalmával a kenyér és bor vételével minden bűntudatunkat és terhünket letehetjük: azt, hogy sok hibánk van, amit mások elől eltitkolunk. Nem vagyunk tökéletes szülők és házastársak, veszekszünk és képtelenek vagyunk megbocsájtani. A pénzben és az anyagi javak biztonságában reménykedünk. És ezeket naponta elkövetjük. De Isten ezeket látja, és nem attól kell félnünk, hogy megbüntet érte, hanem abban van minden reményünk, hogy megbocsájtja ezeket. És mindezt csakis azért, mert Jézus Krisztus vállalta a kereszthalált a mi életünkért cserébe. Ezt tudva merjük elmondani Istennek a bűneinket, ne próbáljuk magunk megbirkózni velük, hanem kérjük és hagyjuk, hogy ő segítsen, hagyjuk, hogy ő megbocsásson.

Ámen.