A válasz: Jézus

Böjt 5. vasárnapja

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!

Hallgassa meg az ünneplő gyülekezet azt a szent Igét, melyet Anyaszentegyházunk a mai vasárnapra az igehirdetés alapjául kijelölt, és amit megírva találunk Zsidókhoz írt levél 10. fejezetében 19-25. versben a következőképpen:

„Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett. Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap. „

Ámen. Eddig Isten írott Igéje.

Kérdések

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Kedves Tv nézők, és interneten bennünket követők.  A keddi online bibliaórán, a VillanyPásztor 5. bejelentkezésénél 3 központi gondolatot és 3 kérdést tettem fel ezzel az igével kapcsolatban, amelyen gondolkozni lehetett az egész héten. Aki esetleg nem látta ajánlom a gyülekezetünk Youtube csatornáját, ahol további igei tartalmak is elérhetőek.

Tehát a három gondolat, és a hozzájuk tartozó kérdések így hangzottak:

1, Járuljunk Isten elé igaz szívvel, ne kényszerből, hanem élve a lehetősséggel. Hogyan tudjuk Isten előtt felvállalni az igazi valónkat, nem rejtegetve semmit?

2, Ragaszkodjunk a remény hitvallásához. Hol, hogyan tudjuk ebben a nehéz helyzetben megtalálni a reménységünket?

3, Ne hagyjuk el a gyülekezetünket. Hogyan tudunk, most egy gyülekezethez tartozni, ha nem is találkozunk? Miért legyen nekem fontos a gyülekezetem?

1.     kérdés

Járuljunk Isten elé igaz szívvel, ne kényszerből, hanem élve a lehetősséggel.

A mostani szokatlan, furcsa, mondhatni kellemetlen és frusztráló helyzetünkben nagyon sok veszteséget meg kell élnünk. Elmaradnak programok, családi rendezvények, találkozások. Otthonról kell tanulni, dolgozni, de vannak sajnos olyanok is akik a munkájukat is elvesztették.

Olyanokkal  kell együtt lennünk, akik bár a család tagjaink, de nem szoktunk ilyen sokat együtt lenni. Nem járhatunk gyülekezeti alkalmakra sem, nem foglalhatjuk el a kedvenc helyünket a templomban, nem énekelhetünk együtt.

Minden, amit elterveztünk elveszni látszik, és a lehetőségeink egyre korlátozottabbak.

Mégis azt mondja ma nekünk az Isten Igéje, hogy éljünk a lehetőséggel. Éljünk az Istennel való találkozás lehetőségével. Járuljunk elé igaz szívvel, és ne kényszerből.

Na most tényleg senki nem mondhatja, hogy kényszerből megy a templomba, kényszerből hallgatja az Isten igéjét. Akik most Igét olvasnak, imádkoznak, énekelnek, azok valóban azért teszik, mert szükségük van rá. Mert igaz szívből szeretnének az Istennel beszélni. És milyen jó, hogy ez nincs korlátok közé szorítva. Milyen jó, hogy az Isten nincs korlátok közé szorítva. Nem csak a templomban van, vagy itt vagy ott, hanem mindenhol. Bárhol és bármikor beszélgethetünk vele, ha szívből hívjuk őt. Ő meghallgat és válaszol is nekünk. Mindez azért lehetséges, mert a kárpit kettészakadt.

Két héttel ezelőtt már volt erről szó. Amikor Jézus a kereszten kimondta azt a mindent megváltoztató szót, hogy „Elvégeztetett” a jeruzsálemi templomban lévő kárpit kettéhasadt. Ez a kárpit takarta el a Szentek Szentjét, azt a helyet, ahol a szövetség ládájában a tíz parancsolatot őrizték, amely helyről azt gondták, hogy ott lakik az Isten. Oda csak egy évben egyszer lehetett bemenni, nem lehetett az Istent csak úgy zavarni. De akkor kétezer évvel ezelőtt, az ajtó kinyílt, és lehetőség nyílt az Istennel való találkozásra, kommunikációra.

Erre most is lehetőségünk van. Nem csak a templomban, nem csak istentiszteleten lehet és kell imádkozni, az Istennel beszélgetni. A mostani helyzetünkben lássuk meg a lehetőséget, arra, hogy még több időt töltsünk el Istennel, és mondjunk el neki mindent, amit eddig nem mertünk elmondani. Mutassuk meg neki a vágyainkat, álmainkat, kétségeinket, kérdéseinket, és engedjük, hogy segítsen ezekben, hiszen neki semmi sem lehetetlen.

2.     kérdés

A második gondolatunk szorosan kapcsolódik az eddigiekhez. Ragaszkodjunk a remény hitvallásához.

Van az az ősi mondásunk, hogy a remény hal meg utoljára. De én inkább azt mondanám, hogy a remény sem hal meg soha, mert Jézus már meghalt értünk.

Persze könnyű ezt mondani, de annál nehezebb érezni. De talán most amikor átértékeljük az életünket, a dolgainkat, most tudunk érzékenyek lenni a reményre is. A remény apró szikráira, mozzanataira.

Ha kimegyünk a kertbe láthatjuk, hogy a tavasz bontogatja a szárnyait, hogy van, ami nem változik, ez is reményt adhat nekünk.

Reménységünk lehet a családunk közössége, hogy együtt próbálunk meg túljutni ezen a nehéz időszakon.

Reményt nyújthat egy igei gondolat, igehirdetés, amelyből hála Istennek egyre több van a tévében is.

Reményt adhat Isten szava: Aki azt ígérte nekünk, hogy velünk marad minden napon, éppen ezért sohasem vagyunk egyedül.

3.     kérdés

Most sem vagyunk egyedül, amikor ezen az istentiszteleten részt veszünk, amikor hallgatjuk vagy olvassuk az Isten üzenetét. Nem vagyunk egyedül, hanem egyek vagyunk Krisztusban. Ehhez kapcsolódik a harmadik gondolatunk.: Ne hagyjuk el a gyülekezetünket.

Amikor még az egyetemre jártam, minden adventben és böjtben gyülekezetekbe kellett mennem prédikálni, hogy gyakorlatot szerezzek, hogy megismerjem a különböző gyülekezeteket, lelkészeket. Mindig nagyon nehéz volt megírni ezeket a prédikációkat, és nem csak azért, mert akkor még csak tanultam a dolgot. Az is nehéz volt, hogy nem tudtam, kiknek fogok prédikálni, milyen emberek, mi az ami a lelkükben van, mi az amire szükségük van. Ezért is jó, hogy a lelkész megismeri a gyülekezetét, mert tudja, hogy kikkel van együtt az istentiszteleten, és talán választ tud adni a kérdéseikre.

Mostanában egyre többször jutnak eszembe arcok. Arcok a gyülekezet alkalmakról, istentiszteletekről, a gyülekezetünk arcai. És már alig várom, hogy újra együtt lehessünk a templomban mosolyogva, énekelve vidáman. De addig is, amíg ez megtörténik, nagyon fontos, hogy ne hagyjuk elveszni a gyülekezetünket. Imádkozzunk egymásért, a gyülekezetért, a lelkészekért, szolgálattevőkért. Imádkozzunk azért, hogy minél több emberhez eljusson az Ige üzenete, hogy minél több ember hallja meg a reményt.

Gondoljunk a gyülekezetünkre anyagiakban, és imádságos szeretetben is, hogy amikor ennek a nehéz helyzetnek vége lesz, újra együtt lehessünk.

Válasz

Amikor kérdéseket teszünk fel a gyerekeknek hittanórán, szoktunk azzal viccelődni, hogy a válasz mindig Jézus. Ez persze a hittanon nem mindig jön be, de az életben annál inkább.

Talán most is nagyon sok megválaszolatlan kérdés van előttünk, kilátástalannak és kétségbeesettnek érezzük magunkat. Az egyéni kérdésekre, sajnos nem tudok egyéni válaszokat adni. De azt tudom, hogyha Jézusnál keressük a választ, ha igaz szívvel járulunk hozzá: akkor meg lesz reménységünk, és érezhetjük egész keresztény közösség megtartó erejét.

Ámen. Imádkozzunk!