Legyen meg!

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!

Hallgassa meg az ünneplő gyülekezet azt a szent Igét, és amit megírva találunk Királyok első könyve 17 fejezet 18-24. versek, a következő képen:

Történt ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház úrnőjének a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már nem is lélegzett.  Az asszony így szólt Illéshez: Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess bűnömre, és megöld a fiamat?  Ő ezt mondta neki: Add ide a fiadat! És kivette az öléből, felvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette.  Majd az Úrhoz kiáltott, és ezt mondta: Istenem, Uram! Még bajt is hozol erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát?!  Azután háromszor ráborult a gyermekre, és így kiáltott az Úrhoz: Istenem, Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe!  Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt.  Illés ekkor fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad!  Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje!

1.     Csoda

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! A sareptai özvegyasszony története talán mindenkinek ismerős. Ez az asszony a fiával élt Sareptában egy olyan időszakban, amikor nagy volt az éhínség ezen a területen. Illés prófétával találkozik, aki segítséget, szállást és étkezést kér tőle. Az asszony tudja, hogy alig van valamijük, de mégis megosztja a prófétával azt a kevés olajat és lisztet, hogy utána közösen várják ez elkerülhetetlent, az éhhalált.

De csoda történik abban a házban, ugyanis mindennap újra termelődik a liszt és az olaj, és minden nap tudnak enni, és így életben tudnak maradni, a legnagyobb éhínség közepette is. De az átélt csodák mellett történik egy tragédia is ezzel a családdal. Az asszony egyetlen fia nagyon beteg lett és meg is halt. És ott áll az ez asszony tehetetlenül megannyi kérdéssel a szívében.

Mi bajod van velem Isten embere? Azért jöttél, hogy emlékeztess a bűnömre? Azért jöttél, hogy megbüntess? Hogy elvedd a fiamat? Miért teszed ezt velem?

2.     Miért?

Miért? Olyan kérdés ez, amely mindannyiunk életében benne van. Miért vannak természeti katasztrófák? Miért vannak háborúk? Miért van éhezés, szegénység? Miért vannak gyógyíthatatlan betegségek? Miért kell szenvednie az embernek, egy gyermeknek?

Ha van Isten, miért nem tesz ezek ellen? Miért büntet bennünket? Miért veszi el azt, akit szeretünk? Miért?

Illés próféta nem válaszol az asszonynak, nem akarja, vagy nem tudja védeni sem magát, sem Istenét. Egyszerűen csak felviszi ezt a gyermeket a felső szobába, és elkezd kiabálni az Istennel. Kérdőre vonja őt, miért kell elvennie ennek az asszonynak az egyetlen támaszát, a gyermekét. Ő, akiről azt gondolnánk, hogy szorosabb kapcsolata van az Istennel, hogy több mindent tud róla, ő is döbbenten áll az események előtt.

Nekem is sokszor felteszik ezt a kérdést, én is sokszor hallom a vádlást, miért engedi ezt az Isten, miért kell ennek így lennie. 

És nagyon sokszor én sem tudok mit mondani. Nem tudok mit mondani az anyának, aki siratja a gyermekét, a gyermeknek, aki siratja az anyját. Nem tudom és nem is akarom védeni az Istent, vagy saját magamat. Sőt nagyon sokszor én magam is vádolom, kérdezem és kérlelem az Isten. Miért történnek ezek?

Az Istennel való kapcsolatunkban az is a csodálatos, hogy megtehetjük, hogy kérdőre vonjuk az Őt, hogy vádoljuk, hogy kiabálunk vele, hogy ordítunk.

Hiszen neki elmondhatjuk minden bánatunk, keserűségünk, fájdalmunk. Nem fog elfordulni tőlünk. Az Isten nem olyan dölyfös, hogy csak a hízelgést, a köszönöm, a dicsőítést hallja és látja. Meghallgatja a jajj kiáltásainkat is, panaszunkat, ismeri fájdalmunkat. Látja szenvedésünket.

Egyszer egy ismert keresztyén orvost kérdeztek meg, egy haldokló gyermek ágya mellett a kétségbe esett szülei. Miért engedni ezt az Isten? Hol van ilyenkor ez Isten? Ez az orvos, ugyanúgy összetörve, csak ennyit tudott mondani: itt sír együtt velünk…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor nem tudunk mit tenni. Emberi erőnk, akaratunk, tudásunk végére érünk. Nem segíthet sem pénz, sem hatalom, sem orvostudomány. Nem marad semmi más csak a hit, az imádság, az Istennel való kapcsolat.

Ahogyan Illés is imádkozott, nem tudott mást tenni, csak háromszor ráborult erre a gyermekre és imádkozott a csodáért.

Itt ebben a történetben megtörtént a csoda, feltámadt a gyermek. És az édesanya boldogan mondja, most már tudom, hogy az Isten embere vagy! Most már…

Hányszor vagyunk mi is így. Majd, ha megtörténik a csoda akkor elhisszük, hogy megéri az Istenben bízni, neki hinni. Hiszem, ha látom, mondta Tamás is, aki Jézus tanítványa volt. Majd, ha velem is megtörténik, ha megfoghatom a sebeit, akkor elhiszem, hogy feltámadt, elhiszem, hogy van ereje.

És ha valóban átéljük a csodát, akkor mindennél boldogabbak vagyunk, akkor nem azt kérdezzük, hogy miért pont nekünk sikerült, hanem egyszerűen csak örülünk.

De mi történik akkor, ha nem akar jönni a csoda? Ha imádkozunk, kérünk, könyörgünk, de semmi sem történik? Hogy lehet ilyenkor elfogadni az elfogadhatatlant? Hogy lehet a veszteségben megnyugodni? Hogy lehet a gyászt feldolgozni?

3.     Legyen meg

Ilyenkor sem marad semmi más, csak Isten és én, és a közöttünk lévő kapcsolat, az imádság. Szüntelenül imádkozzatok, mondja az Isten igéje. Örömben és bánatban, jó időben és rossz időben. Kérve, köszönve, keseregve, vádolva. Szüntelenül imádkozzatok. Van, amikor egyszerűen nem marad más.

Maga Jézus is ezért tanította a Miatyánk imádságot, hogy bármikor megszólíthassuk az Istent. Van ebben az imádságban egy nagyon súlyos mondatrész: legyen meg a Te akaratod…

Nagyon nehéz ezt szívből és hittel kimondani. Mert mi van akkor, ha én nem azt akarom, amit az Isten? Hiszen én azt akarom, hogy csoda történjen, hogy mellettem maradjon a szerettem, a házastársam, hogy meggyógyuljon a gyermekem, meggyógyuljon a szülőm.

Legyen meg a te akaratod…

"Legyen meg a Te akaratod! “

Ha elkerülnek gondok, bánatok,

könnyű kimondani. De ha nehéz

órák jönnek, s az öröm ködbe vész?

Ha a szív vérzik, a lélek zokog,

ha éjszakának tűnnek nappalok,

eltördelni mégis a mondatot,

hogy "legyen meg a te akaratod! “?

Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne!

Miért kell ennek így történnie? !“

Szívem keserű lázadásba jut,

ha érthetetlen előtte az út.

Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:

"Én Istenem, hát ez a szeretet? !“

Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám!

Te szeretsz engem híven, igazán.

Kínban vergődő szívvel is tudom:

Te vezetsz engem a legjobb úton.

Ellenemre is véghez viheted,

de szívem attól nem lesz csendesebb.

Taníts meg hát szívből kiáltani

ne csak szájjal, de szívvel mondani:

"Ahogy te akarod, ne ahogy én! -

A békesség csak így lesz az enyém.

Lehet az út tövises, meredek,

amerre vezetsz, bátran mehetek.

S mindennapi kérésem az marad:

"Add, hogy csupán Téged kívánjalak! -

"Legyen akaratod-, ha nap nevet.

"Legyen akaratod-, ha éj temet.

Legyen most és mindörökké! Igen!

Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!

Ha utam célját el is takarod:

Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

Nem most már hiszek, hanem hiszek, ha könnyű, ha nehéz. Hiszek akkor is, ha fáj, ha minden elveszett. Hiszek, mert tudom, hogy ha könnyű, ha nehéz, az Isten nem hagy engem magamra, hanem velem örül és velem együtt sír. Tudja, hogy mi az öröm, és milyen a veszteség, és azt akarja, hogy higgyük, Ő nem akarja senkinek a szenvedését, a veszteségét, a gyászát. Nem akarja, senki halálát, hanem hogy éljen. Éppen ezért jött Jézus Krisztus erre a földre, hogy elvegye a halál hatalmát, és örök élettel ajándékozzon meg mindenkit ezen a földön.

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban, mindannyian várjuk a csodát, van, aki már egy kisebb csodának is örülne, és mindent megváltoztatna, valaki valami nagyon nagyra vár. Várjuk a csodát, reménykedünk, mert szükségünk van a reményre. Hol szükség, ott Isten. Hol Isten ott áldás, hol áldás, ott béke, hol béke, ott szeretet, hol szeretet, ott hit. Hol hit, ott szívből ki tudjuk mondani: Legyen meg a Te akaratod.

Ámen