Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr." Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.
Lukács evangéliuma 2,15-20
Ünneplő Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A karácsonyi történet egyik legmeghatóbb része kerül elénk ezen a mai délelőttön. A pásztorok, a szegény emberek, akik más ajándékot nem tudtak vinni, mint egy kicsiny bárányt, meglátogatták a kisded Jézust. Mondhatjuk, hogy ennek az igének a főszereplői a pásztorok. Az én figyelmemet mégis egyetlen kilógó mondat ragadta meg, amely nem is a pásztorokról, hanem Máriáról szól. Szeretném, ha a mai ünnepen erre az egy mondatra fókuszálnánk most. Ez így hangzott: „Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében.”
Ha megnézzük Máriát, és a vele és körülötte történt eseményeket, nem túlzás azt állítani, hogy jócskán volt mit feldolgoznia, a szívében forgatnia és megőriznie a későbbi időkre, hiszen sok meglepő, hétköznapinak egyáltalán nem mondható kijelentést kapott fiáról. Milyen dolgok történtek is vele? Kezdetben egy angyal jelent meg neki, aki megjövendölte, hogy a Szentlélektől fog gyermeke születni, akit a Magasságos Fiának neveznek majd, aki uralkodni fog örökké. Már ez önmagában is jócskán okot adhat a fejtörésre. Majd aztán jegyesének, Józsefnek is megjelent az angyal, aki elmondta neki, hogy a gyermeke fogja megszabadítani az embereket bűneikből. Aztán rokona, Erzsébet is furcsán viselkedett a közelében, és azt mondta, hogy az Ura látogatta meg őt. Most meg itt vannak a pásztorok, akik elmesélték neki mindazt, amit az angyaloktól hallottak, miszerint a fia, Jézus lesz az Üdvözítő, az Úr, a Krisztus. Nem kevés hír ez 9 hónapra! Nem lehetett könnyű mindezt elhinni arról a gyermekről, aki oly békésen aludt most a jászolban. És nem lehetett könnyű elhinni azt sem, hogy az Isten pont őt, Máriát, az egyszerű fiatal lányt választotta ki, hogy megszülje Fiát. De fontos volt, hogy mindezekről halljon, ismernie kellett Fiának küldetését, jövőjét, mert hiszen, amikor gyermeke felnőtt, és megkezdte tanítói szolgálatát, furcsa „hivatást” választott magának. Egy anyának nem lehet könnyű elengedni gyermekét a bizonytalanságba, ahol nincs biztos keresete, nincs biztos lakhelye, nincs egy „tisztességes” állása. Fontos volt, hogy e kijelentések birtokában legyen ahhoz, hogy el tudja hordozni mindazokat a kínokat, melyeket aztán Jézus elfogatásakor, majd elvesztésekor kellett átélnie. Megőrizte ezeket, s forgatta szívében, hogy mindezek a kijelentések értelmet kapjanak, hogy idővel megértse a most történt eseményeket.
Testvérem, a te szíved mivel van tele, mit őrzöl benne, mint drága kincset? Milyen dolgokat forgatsz benne? Milyen dolgokra próbálsz magyarázatot, választ, segítséget találni? Talán a növekvő, kamaszodó gyermekeddel járó gondokra? Vagy idősödő szüleid jövője aggaszt? Vagy épp egy nehéz döntéshozatal lehetőségeit latolgatod? Vagy egy nehéz kihívás előtt állsz? Esetleg a munkahelyi gondok foglalják le szíved? Vagy betegség, erőszak okozta kínokkal birkózol? Vagy esetleg azzal az érzéssel küszködsz, hogy az ünnepek alatt mennyire nehéz most távol lenni a szeretett társtól, akinek társaságát most nélkülöznöd kell vagy a köztetek lévő fizikai távolság miatt, vagy azért mert egy veszekedés, egy megoldhatatlannak tűnő probléma tönkretette a kapcsolatotokat, vagy azért mert a halál vette el őt tőled. Most a negatív dolgokkal kezdtem, amelyek szűnni nem akaró, megoldásra váró gondolatként, érzésként ott vannak a szívünkben.
De ide sorolhatjuk a pozitív dolgokat, az örömöket is, melyek szintén el tudják tölteni szívünket. Lehet, hogy pont a padban melletted ülő ember jelenléte az, ami igazi örömet ad, vagy ennek a gyülekezeti közösségnek az öröme. Lehet, hogy a – kivételesen – jól sikerült ünnep fölött érzett öröm, vagy egy kedves ajándék, vagy egyáltalán csak annak az érzése, hogy még ünnep van, s ilyenkor minden olyan varázslatos. Vagy éppen az tölti el szíved, hogy újra láthattad családtagjaidat, szeretteidet..
Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy – Máriához hasonlóan – nekünk is van jócskán mit megőriznünk és a szívünkben forgatnunk.
A jó hír, az evangélium a mai vasárnapra az, hogy az Isten mindezekben osztozni akar velünk. Ez az egyik oka annak, hogy emberi testet öltött, s kisgyermekként földre jött. Azért hagyta ott a mennyet, hogy átélhesse húsvér emberként, hogy mit jelent testben élni, mit jelent a földön élni. Átélte és átérezte mindazt, amin nekünk kell átmennünk. Megmutatta, hogy együtt tud szomorkodni a szomorkodókkal, hiszen a szíve szakadt bele, amikor látta a betegeket, a nyomorultakat, a szükséget szenvedőket. De együtt tud örülni az örülőkkel is, hiszen telve volt a szíve szeretettel, szívességgel, és empátiával. Szinte szárnyra kapott, amikor egy elveszett megkerült, s amikor egy tékozló haza talált.
Egészen odáig elment, hogy vállalta a kereszthalált, hogy megmutassa, hogy amikor a mi szívünk telve van gonoszsággal, amikor az hideg, és kemény, mint a kő, amikor törött, és nem tud már szeretni, sőt, amikor már nem dobog többé, mert élet sincs benne, az Ő szíve ilyenkor is telve van irántunk érzett túláradó szeretettel. Hogy neki még a halál sem volt túl nagy áldozat, hogy végre tudtunkra adja, hogy nincs olyan dolog a világon – még az emberek, a mi vétkeink sem – ami elválaszthatna minket tőle, ami miatt az Isten lemondana rólunk. Az Isten szívében olyan erősen ver az élet, hogy még arra is képes, hogy a mi halott szívünket is újjáélessze, hogy ha ki is hűlt, felmelengesse, hogy ha keménnyé is vált, azt újra meglágyítsa.
Ezeket a dolgokat nehéz elhinni, amikor az ember a jászolban lévő kisgyermekre gondol, pedig mi már tudjuk, hogy mindezek, amik Mária számára még csak próféciák, jövendölések voltak, számunkra már tények. Tudjuk, hogy Jézus betöltötte küldetését, tényleg meghalt a kereszten, hogy nekünk bűnbocsánatot hozzon. Tényleg Ő a Király, ha még másképp is, mint ahogy az akkori zsidók gondolták. Tényleg uralkodik mindörökké, hiszen a Mennyei Atya trónján ül most, és tényleg Ő a megígért Messiás, a Szabadító, aki megszabadít minket az örök haláltól, és helyette üdvösséget hoz, mert tudjuk, hogy harmadnapon feltámadt a halottak közül, ezzel is megmutatva, hogy ő erősebb a halálnál. Miért van mégis az, hogy oly kevesen hisznek benne? Hogy oly kevesen élnek ezzel az ajándékkal? Hogy oly kevesen hívják be életükbe az Istent? Pedig az, hogy Jézus a Megváltó, tény. Még pontosabban fogalmazva: az, hogy Jézus a TE Megváltód, Testvérem, tény. Nem attól függ, hogy hiszel-e benne, hogy akarod-e. Ő a Szabadító, ha tetszik, ha nem. És azért jött a földre, hogy az embereknek, s így neked is örök életet hozzon.
Ilyenkor, karácsonykor az ember mindig érzékenyebb, nyitottabb a csodákra, mert valamit megérez mindebből. Viszont ahogy elmúlnak az ünnepek, úgy halványul el ez az érzés, az Istennel való közelség is. Már maga karácsony másod napja sem olyan, mint Szenteste, vagy az első nap. Már alig van kibontatlan ajándék a fa alatt, már fogynak a sütemények, s a kezdeti lelkesedésünk, a várakozás öröme is egyre fogy. Pláne, ha arra gondolunk, hogy holnap már dolgoznunk kell. De miért kell karácsony üzenetének is elhalványulnia? Miért kell elfelejteni azt a csodát, ami abban az istállóban történt Betlehemben? Miért nem visszük magunkkal ezt az érzést, ezt a csodát a hétköznapokba is? Mert ha csak egy kicsiny esély is van arra, hogy mindez, amit a próféták megjövendöltek, amiről az angyalok énekeltek, amelyről a Biblia ír, és amely dolgokról az istentiszteleti alkalmakon hallottunk, hogy mindez igaz, s hogy az ember élete, és a világ sora ettől jobb lehet, már megéri hinni benne, és vele élni.
Testvérem! Ha adnál Jézusnak egy esélyt, ha azt mondod, hogy megpróbálod, hogy meglátod, mit tud a te életeddel kezdeni, akkor csatlakozz a pásztorokhoz! Menj el velük egészen Betlehem kicsiny istállójáig, s nézd meg, hogy igaz e mindaz, amiről a próféták és az angyalok szóltak! Hátha te is úgy jössz el a jászoltól, mint a pásztorok. Mit olvastunk róluk? „Visszatértek dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.”
Mit veszíthetsz? Adj esélyt az Istennek, hogy bebizonyítsa neked is, hogy mennyire szeret téged! Higgy benne, vidd magaddal karácsony üzenetét a hétköznapokba is, hogy az Isten Fia, az Üdvözítő, aki nekünk is bűnbocsánatot és örök életet ad, eljött a földre, megszületett! J Higgy benne, nem azért, mert azt mondjuk, vagy mert kell, hanem mert az Isten szeret téged! Mert ő ismeri szíved minden gondolatát, és mindenben osztozni szeretne veled, minden fájdalmadban és örömödben! Higgy benne, mert amit Isten megőriz, és forgat az Ő szívében az TE vagy, te és én! Az Ő szíve telve van azokkal, akik megterheltek, akik fájdalmakkal, gondokkal küszködnek, és azokkal is, akiknek életében most épp minden rendben megy. Nincs senki, aki fontosabb lenne számára, mint Te! És arra vár, hogy segítsen neked, hogy megszabadítson terheidtől, gondjaidtól, s hogy új örömmel, új kincsekkel, új szeretettel töltse be szíved és gondolataid, és hogy a hétköznapodat is ünnepnappá varázsolja!
Adj esélyt neki, megéri!
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése