Vízkereszt ü. u. 4. vasárnap igehirdetése - Lázárné Tóth Szilvia

Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.

 Kolossé 1,15-20

Régebben, ha a rokonságunkban kisbaba született, fényképet küldtek róla mindenkinek a családban, és ahogyan növekedett a gyermek, újra és újra lefényképezték és elküldték a fotót, hogy lám, hogy nő ez a gyerek, milyen nagy már. Egészen addig azonban, amíg ezek a fotók meg nem érkeztek, a rokonok egymást kérdezgették: na és milyen színű a szeme? És van haja? Az anyjára vagy az apjára hasonlít jobban? Jó étvágyú vagy vékonyka gyermek? És bizony, előfordult, hogy mindenki egy kicsit mást mondott. Az a rokon, aki nem látta a saját szemével az újszülöttet, bizonytalanságban volt egészen addig, amíg meg nem érkezett a várva várt fénykép. Aztán ahogyan sorban jöttek a fotók, úgy telt meg a fotóalbum a növekedő gyermek képeivel, úgy tudtunk meg róla egyre többet.

Istennel is hasonlóképpen van az ember. Bizonytalanok vagyunk azzal kapcsolatban, hogy milyen Ő. A legtöbben – valószínűleg – nagyon kíváncsiak vagyunk rá, de mindenki mást gondol Róla. A világ különböző tájain egészen különbözőképpen képzelik el az emberek Istent, Afrikában fekete bőrűnek, Európában fehér bőrűnek. Miért is olyan fontos akkor ez a kérdés? Miért olyan fontos az ember számára az, hogy tudja, milyen az Isten? Hiszen olyan sokszor halljuk: Mindegy miben hiszünk, csak higgyünk valamiben. Nem elég ez? Hinni Istenben, a magunk módján?

A Biblia szerint Istennek nem mindegy, hogy milyennek képzeljük el Őt. Mégpedig azért, mert Ő kapcsolatba szeretne lépni velünk! És egy kapcsolat csak úgy jöhet létre, ha a felek fokozatosan megismerik egymást, ha eltűnnek a tévképzetek, ha eltűnnek az egymásról elképzelt hamis képek.

 Vajon mi hogyan képzeljük el Istent? Mit gondolunk Róla? Milyennek látjuk Őt? Fehér szakállú öregúrnak, aki a felhőkön üldögél? Egy nagy fényes lénynek, akinek arca sincsen? Vagy egy hatalmas, erős, félelmetes, önkényes királynak, aki távol, valahol fenn az égben trónol? Esetleg olyannak, aki állandóan azt jegyzeteli egy nagy könyvbe, hogy vajon hány jó dolgot cselekedtünk, és mennyi rosszat követtünk el, és sok-sok elvárása van velünk szemben? Bennünk milyen kép él Istenről? Vagy ha több is van, melyik közülük a legélesebb, a legfontosabb, a legnagyobb?

Pál apostol a levelében azt írta a Kolosséban élő keresztényeknek, hogy Jézus Krisztus „a láthatatlan Isten képe”. Istent soha senki nem látta, Ő láthatatlan és titokzatos. Mégis, megmutatta az embernek, az emberiségnek, nekünk is, hogy milyen is Ő valójában! Isten emberré lett, eljött a világba, hogy megmutassa magát, hogy a sok találgatás és bizonytalanság után megláttassa az emberrel, kicsoda Ő. Jézusban a láthatatlan láthatóvá lett. János evangéliuma 14. fejezetében Fülöp tanítvány így szól Jézushoz: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!” Jézus pedig azt válaszolta: „Aki engem lát, látja az Atyát”. Aki Jézus Krisztust látja, az látja az Istent. Aki Jézus Krisztust ismeri, az ismeri az Istent.

A konfirmandusoknak, akikkel péntekenként egy családot alkotunk, egyszer azt a feladatot adtam, hogy olvassanak el néhány kijelölt történetet az Újszövetségből és gondolkodjanak el azon, hogy milyennek mutatja be Jézust a Biblia az adott történeteken keresztül, és milyennek ismerjük meg Istent általa. Mert minden történet, amely az evangéliumokban szerepel, olyan mint egy fotó, amelyen Jézust látjuk és Rajta keresztül Istent. Minden történet újabb bepillantást enged abba a titokba, hogy milyen is az Isten valójában. Minden történet megismerésével egy újabb képet láthatunk Isten fotóalbumából, amely ugyan nincs a kezünkben, de a fejünkben összeállhat!

Az egyik történet, amelyet a konfirmandusok elolvastak, éppen az volt, amelyet az oltár előtti igeolvasáskor hallottunk: Jézus lecsendesíti a tengert. Jézus és a tanítványok hajóra szálltak és nagy vihar támadt. Jézus nyugodtan aludt, a tanítványok pedig kétségbeesetten felébresztették: Uram, ments meg minket, elveszünk! Jézus pedig felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. Mit mond el ez a történet Jézusról és rajta keresztül Istenről? Például azt, hogy engedelmeskednek neki a természet erői. Hatalma van a szél és a tenger mozgása felett. Pál apostol pedig egyenesen azt mondja Jézusról: Ő a teremtés Ura, „benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok”.

És mégis, ez a Jézus, a teremtés Ura, a világ Ura, úgy élt itt a földön, hogy szelíden és tapintatosan közeledett az emberekhez! Gondoljunk csak a samáriai asszonyra, akit az egész faluja elítélt, Jézus pedig beszélgetést kezdeményezett vele a kútnál! Türelemmel tanította az embereket, újra és újra, kitartóan, minden tanítványi értetlenkedés ellenére is. Emlékezzünk csak arra, amikor a tanítványok nem értették egy-egy példázatát, Ő pedig elmagyarázta nekik. Odalépett a szenvedőkhöz, több száz beteget gyógyított meg, és elfogadta a nyilvánvalóan bűnös emberek közeledését is! Gondoljunk a bűnös asszonyra, aki olajjal kente meg Jézust és a hajával törölte le a lábát.

Minden egyes elolvasott evangéliumi történettel közelebb jutunk ahhoz, hogy meglássuk az Isten igazi arcát, hogy eljussunk a legfőbb felismeréshez: Istennek az a legfontosabb, hogy megmentse az embert. Istennek az a legfontosabb, hogy megmentsen bennünket, Téged és engem is, Testvérem!

Hadd hívjam segítségül Dsida Jenő egyik versét, amely olyan szépen kifejezi mindezt! A címe: Krisztus.

Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.

Hangod fájó hullámokat kavart, mikor

a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei -

            Igen, úgy „tetszett az egész Teljességnek, hogy Jézusban lakjék”. Igen, Isten az „egyszerű, szürke, fáradt és hozzánk hasonló” Jézusban akarta megmutatni magát minden embernek! És úgy tetszett Istennek, hogy „általa békéltessen meg magával mindent”. Nem erőszakkal, nem önkényes parancsokkal, nem mindenható zsarnokként, hanem a szelíd és alázatos szívű Jézus által akar igazi békét hozni. Nem sikeres, sztárként ünnepelt csodatévő szerepben tetszelgett, hanem „békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által”. Hogy ne az embernek kelljen elhordozni bűneinek büntetését, Jézus elhordozta helyettünk a keresztfán. Hogy többé ne legyen egyedül egyetlen szenvedő sem, az Isten a keresztfán Jézus Krisztusban a végsőkig megtapasztalta, hogy mit jelent az emberi szenvedés.

            Testvéreim. Isten ma megmutatta nekünk az Ő képmását Jézus Krisztusban. Sőt, ha a elolvassuk a Biblia történeteit, és rajtuk keresztül megismerjük Istent, az olyan, mint megnézni Isten egész fotóalbumát! De minden egyes képen, különböző helyzeteken keresztül ugyan, de mégis ugyanazt fogjuk látni: Isten magához hív minket, minden örömünkkel, bánatunkkal, bűnünkkel és betegségünkkel együtt, és azt mondja: Azért jöttem el a földre, hogy megmentselek. Ámen.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy nem hagysz minket bizonytalanságban, hanem Jézus Krisztusban megmutatod Magad nekünk. Add nekünk Szentlelkedet, hogy amikor a Bibliát olvasva Téged keresünk, meglássuk Arcodat! Ámen.