A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.
Zsidókhoz írt levél 13, 20-21
Keresztyén Gyülekezet!
Egy este egy édesapa a gyermekének mesét mesélt. A mese izgalmas volt, néhol kicsit félelmetes is. Amikor a legizgalmasabb ponthoz érkeztek, a fiú megállította az apját, és ezt kérdezte: Apa! Ugye a vége azért jó lesz!
Egy kicsit sok volt már a fiúnak az izgalomból. A feszültséget már csak akkor tudta elviselni, ha az apja biztosítja őt, hogy a vége, a történet vége azért jó lesz. Egy olyan kérdés ill, kérés ez, amit mi is szívesen tennénk fel az életünk különböző történeteiben. Mennyire más lenne sok minden, ha előre biztosan tudhatnánk, hogy a történetünk vége jó lesz. Aggodalmaink, kételkedésünk, kétségbeesésünk, végtelen fáradtságunk szelídülne meg, vagy tűnne el egyetlen pillanat alatt, ha ebben az egyetlen egy dologban biztosak lehetnénk: Igen, a történetem, az életem története végül jó történet lesz!
Erről szól a felolvasott igénk ígérete: A békesség Istene, aki fiát kihozta a halálból, Ő formálja a ti életeteket!
Egy búcsúzó mondat ez, ami egy prédikáció végén köszön el a gyülekezettől. Egy búcsúzó mondat, olyan, mint amilyet nemrégiben még mi is odaírtunk karácsonyi üdvözlőlapokra amikor „jó egészséget”, „boldog, békés újévet” kívántunk.
A levél írója így, egyetlen összefoglaló mondatban búcsúzik el a gyülekezettől: Az Isten tartsa kezében, formálja a jóra a ti életeteket!
Bár időben távoli ez a gyülekezet, azért nincs is olyan nagy távolság, nincs is olyan sok különbség köztünk és a levél címzettjei között. Komoly veszélyekkel, fenyegetettséggel küzdő emberek voltak az akkori gyülekezetben, akik sokszor belefáradtak már az élet harcaiba. Olyan emberek, akik feladni készültek az egészet. Olyan emberek, akik feltették magunknak a kérdést: Vajon az életem harcaiban mit ér a hitem? Vajon az Isten, akiben bízom, segít-e egyáltalán? Van értelme annak, hogy higgyek?
És ezek a kételkedő kérdések kötnek össze bennünket. Mert az élet nehéz próbáiban, vagy az életünkben átélt vereségeinkben, kudarcainkban, amikor semmi sem úgy történik, ahogyan szeretnénk, vagy ahogyan történnie kellene, sokszor a mi kérdéseink is hasonlóak.
Hol van az Isten az életem megpróbáltatásaiban? Hogyan cselekszik, ha egyszer megtörténnek olyan dolgok az életemben, amelyeknek nem szabadna megtörténnie? Hogyan higgyek benne, hogyan bízzak benne, ha nem látom őt, nem értem akaratát? Van ennek értelme? Nem lenne jobb felismerni, hogy csak én vagyok, egyedül vagyok ezekben a harcokban? Nem lenne jobb önmagamnak is bevallani, hogy a történeteknek úgyis rossz vége lesz? Nem lenne érdemes azt a kis időt, amit élek, ebben az őszinteségben élni: egyedül vagyok ebben a világban. Senki sem fog természetfeletti erővel belenyúlni az életembe. Senki sem fog éppen velem csodát tenni! Szörnyű kimondani, hallani, de legalább őszinte, legalább tiszta helyzetet teremt.
Kételkedés, kétségek, belefáradás. Jó ismerőseink nekünk is a mindennapi küzdelmeinkben.
Idézzünk most magunk elé egy olyan pillanatot, amikor hosszú útra indultunk el és édesanyánk búcsúzott el tőlünk. „Vigyázz magadra! Óvatosan vezess!” Mennyire őszinte kívánságok tudnak ilyenkor elhangozni. Ilyen őszinte kívánságként hangzik el mai igénk is: A békesség Istene, aki hatalmasabb a halálnál is, tartsa kezében életedet, formáljon át téged!
Egy kívánság, ami egy ígéreten nyugszik. Ezért itt nem egy ember egyszerű jókívánságáról van szó, hanem Isten ígéretének bíztató, bátorító erejéről.
Mintha azt mondaná: Az életed minden eseményével, minden fordulatával együtt az Isten kezében van! Történjen veled bármi, még ha el is veszíted őt szem elől, még ha úgy is tapasztalod, hogy az Isten sem segít, ő is elhagyott, akkor is igaz, hogy az életed ott van az ő tenyerén! Igen fiam, a történet vége egészen biztosan jó lesz! Mivel ő tart a tenyerén, ezért még a halál sem győzhet le végleg, mert ő nagyobb az elmúlásnál, úr a halálban is.
Megnyugtat és bátorít ez az ígéret. Lendületet ad és életre hív: Ebbe kapaszkodj bele: Isten veled van! Ő megtart téged. Mindig, mindenben a tenyerén hordoz!
Egy olyan képet szeretne elénk festeni ez az ígéret, ami állandó horizontja lehet az életünknek. Olyan sokféle kép kísér el bennünket. Olyan sok állandó kép vesz körül minket. Annyi minden ad folyamatosan hátteret az életünknek.
Bencés diákként Pannonhalmán minden reggel úgy mosakodtam, úgy mostam fogat, hogy a fürdőszoba ablakából elém tárul egy kép. A Bakony egyik végétől egészen Győrig egyszerre láttam be egy 80 km széles tájat. Egy gyönyörű horizont. Ha rosszkedvűen ébredtem, ha már reggel fáradtnak éreztem magam, vagy ha éppen tele voltam feszültséggel és félelemmel valami miatt, akkor elég volt ránézni erre a képre, elég volt kinézni az ablakon. Mert ez a kép felszabadított. Megnyitotta a távlatokat az ember előtt. Megnyugtatott és az élet iránti kíváncsiság lendületét adta minden reggel.
Valami hasonló képet fest az Isten ígérete ma az életünk horizontjára: van valami, ami állandó az életedben. Valami, amire mindig számíthatsz, amire mindig rápillanthatsz, ha erőre, lendületre van szükséged. Isten tartja kezében az életedet. Ez a kép az, ami állandó. És az életednek ez az állandó háttérképe újra meg újra felszabadíthat a félelmeid, szorongásaid alól. Újra feltölthet erővel, életkedvvel, bátorsággal.
Elfáradtál a küzdelmeidben. Kétségeid vannak, elveszted a hited erejét? Úgy érzed, hogy egyedül maradtál és egyedül nem bírod tovább? Akkor nézz erre a képre, és indulj el innen újra. A békesség Istene, aki feltámasztotta fiát, Ő tartja kezében a te életedet is, ő formál át téged!
Mert ez az isteni szeretet valóban átformál. Ez a kéz, amely megtart, türelemmel és hűségesen alakít minket. Aki újra és újra találkozik az Istennek ezzel a megtartó szeretetével, az szívből keresi és teszi az Isten akaratát. Aki az életében valóságosan tapasztalja, hogy mekkora erő van abban, ha tudom az Isten tart kézben és az életem története nála ér majd egyszer véget, tehát jó lesz, az kihasználja ezt az időt arra, hogy Isten akarata szerint éljen. Ez a szeretet átformál: képessé tesz arra, hogy a jót, Isten akaratát cselekedjem.
Az ember keresni, vágyni kezdi Isten akaratát. A szívünkből indul el az a vágy, amit a zsoltárok így írnak: áradjon az igazság, járjon át mindent a béke.
Ha Isten formálja az életünket, akkor önmagunkban és körülöttünk is így változik minden. Mert egyszerre tenni akarjuk azt, ami békét teremt körülöttünk. Egyszer csak abban érezzük jól magunkat, ami Isten akarata. Legyen békesség bennetek és közöttetek. Tegyetek azért, hogy ez a békesség megszülessen.
Ha valaki tudja, ha biztos benne, ha tiszta szívvel hisz abban, hogy az életének története jó lesz, mert az nem az ő, hanem az Isten kezében van, akkor képes lesz arra is, hogy békességben éljen. Békességben Istennel, önmagával és mindazokkal, akik körülveszik őt. Akkor az ember tenni fog ezért. Mindent megtesz azért, hogy azt tegye, ami a jó, ami az Isten akarata.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése