A túlsó part - Pángyánszky Ágnes igehirdetése

Máté evangéliuma 8,18-27

A túlsó part

Két kijózanító válasz és egy természetfeletti csoda. Ha számot kellene most adnunk arról, hogy mi minden fér bele az előbb felolvasott bibliai történetekbe, akkor ez állna itt végeredményként: két kijózanító válasz és egy természetfeletti csoda.

Valljuk be őszintén, nagyon nehezen tudunk mit kezdeni ezekkel a válaszokkal, és magával a tenger lecsendesítésének a csodájával. Mintha az életünk és a gondolkodásunk fényévnyi távolságban lenne Jézus szavaitól. Élnünk kell tragédiáktól terhes életünket, közben valami biztató fénysugárra vágyunk, és azt érezzük, hogy az életünk mindent beborító hullámai nem akarnak lecsendesedni, valamiért nem akarnak lenyugodni.

Mintha a mögöttünk álló hetekbe és napokba újra belesűrűsödött volna minden lehetséges tragédia. Tömött temetők, fiatalon elengedett életek, Norvégia tragédiája – mintha a múlt hét viharai csak aláfestő zeneként szolgáltak volna mindahhoz, amit ma a szívünkben hoztuk el ide a templomba.

Valljuk be őszintén – küzdünk mindeközben a hitünkkel is. Küzdünk azzal, hogy nem tudunk értelmet csiholni a fájdalomba és a gyászba. Énekeljük énekeinket, hallgatjuk Isten szavát, próbálunk az imádság szavaiba belekapaszkodni, de egy hatalmas szakadékot látunk magunk előtt. Szakadékot ezen az innenső parton az élet és a hit között, és úgy tűnik, sehol egy híd, sehol egy kapaszkodó, vagy legalábbis valamilyen kis bizonytalan átjáró az Isten felé.

Kialakult az életünk menete egy háborgó tenger innenső partján. Ez itt a mi birodalmunk, a mi életünk, hol jobb, hol rosszabb napokkal, - mostanában inkább rosszabb napokkal -, fájó tragédiákkal. Az életünk kicsi apró kockái szanaszét hevernek, mint otthon a lego darabok, amiket olyan jó lenne újra összerakni és valami szépet építeni belőlük.

Emlékszem, gyerekkoromban éjjel-nappal legóztam.

Még csak egyszerű kockák voltak a legók akkoriban, de egy kis fantáziával mennyi mindent lehetett építeni belőlük! Minden nap más formájú ház épült, új kerítéssel, új berendezéssel. Ma már kész formák vannak, de azokból már nem olyan jó építeni. Mint az életünk szétszórt darabjai, úgy vannak most beömlesztve egy dobozba. Ezen az innenső parton újra építésre, épülésre vár minden. Az életünk darabjai, szeretteink életének darabjai, a szétesett családok, a tönkrement kapcsolatok, a betegséggel és tragédiákkal küzdő életek.

Az ember ebben a háborgó mélységben éli át igazán, hogy milyen jól esne, ha valaki jönne, újra építene és gyógyítana. Boldogságot, szeretetet, reménységet, az élet értelmét. A háborgó tenger innenső partján sürgősen orvosra lenne szükség.

Eszembe jutott egy mostanában az ifikben is népszerű dal, amit egy mai fiatal együttes énekel, és az ifisekkel a refrénjét a dalnak már együtt fújjuk: „Te miben hiszel, és azt honnan tudod, hogy tényleg igaz, hogy most éppen jó és nyújt is vigaszt? Kérlek, magyarázd el, hogy megértsem, mert jó lenne hinni valamiben…”(Fekete Teve: Te miben hiszel)

Azt hiszem, hogy minden kétségünk és reménytelennek tűnő helyzetünk közepette nem véletlen, hogy a háborgó tenger innenső partján éppen Jézus közeledik felénk. Tudnunk kell róla, hogy szakadatlanul, megállás nélkül járja az innenső part útjait, és betér a betegekhez és a szenvedőkhöz. Megszólítja és megérinti a hit hiányától küszködő embereket, és ahogyan Máté evangéliuma bizonyságot tesz róla, útját csodálatos gyógyulások kísérik. Kétségbeesett és szakadékok előtt álló emberek életében történnek gyökeres változások – gyógyulások, megbékélések, vigasztalások és reménységek.

Még olyanok is, akik már leírták a hitüket, „szakítottak” Istennel, beletörődtek az anyagias világ sodrásába, csillogó szemmel nézik a közöttük járó és gyógyító Jézust. És ketten, hirtelen született bizakodással a szívükben meg is szólítják: hadd kövessék őt. És akkor hangzik el Jézus két válasza. A két kijózanító válasz: az Isten Fiának földi otthontalanságáról és az Ő követése következményeinek súlyáról. Szeretném Testvéreim, ha itt, a háborgó tenger innenső partján jobban megértenénk Jézus válaszait, az Ő szavait.

Mi, ha nagyon elfáradunk, ha úgy érezzük, hogy erőnk végéhez értünk, hazamegyünk, hogy megpihenjünk. Még behúzódunk az utolsó biztonságnak tűnő kuckónkba, hogy legalább az elkerülhető viharokat tisztes távolból nézzük. De mi lenne, ha Isten is tisztes távolból nézné ezeket a viharokat? Mi lenne, ha az az Isten, akit mi a felhők tetején, jóságos apóként képzelünk el, nem itt járna közöttünk, a háborgó tenger innenső partján? Bizony, az Isten viharvert, esőtől ázott kabátban, infúziós állványok között, este a karfára hajtogatott fekete ruhák mellett, könnyektől átáztatott papírzsebkendők között próbál utat találni felénk.

És amikor azt mondja, hogy még a legszentebb földi kötelességünket, halottaink eltemetését is félre kell tennünk az Ő követéséért, akkor egyszerűen csak az általunk meg nem építhető hidat építi fel a szakadék felett. Mi azért nem látjuk azon a szakadékon a hidat, mert valahol máshol, valahol kívül keressük. Pedig ez a híd az életünkben, a szívünkben épülhet fel. Ott dől el, hogy mitől háborog a tenger a part innenső oldalán. Ott dől el, hogy mi beteg, mi miért ment tönkre, hogy milyen sebeket, milyen fájdalmakat hordozunk. Ezért a gyógyulás, az Isten útjára való rátalálás különleges prioritást kap – az életünkben a fontossági sorrend első helyére kerül.

A két kijózanító válasz után Jézus úgy rendelkezik, hogy át kell kelni a túlsó partra, és elindul. Ha ebbe az útba helyezzük el mindazt, amiről eszünkkel tudjuk, hogy Jézus ezt tette értünk – hogy szenvedésével értünk szenvedett a kereszten és feltámadásával nekünk hozott új, gyógyító életet -, akkor már nem is csodálkozunk annyira, hogy lecsendesítette a tengert. Hiszen átértünk a túlsó partra. Az innenső part viharai, az addig elhordozott fájdalmak és a bűntudat lecsendesülnek, a tanítványokkal együtt a félelmünk és a kicsinyhitűségünk, sőt még a hitetlenségünk is elpárolgott.

A túlsó partra értünk. Az életeket és szíveket gyógyító, az életünkben a hitetlenségből az Isten felé hidat építő Jézus lecsendesítette a vihart. Gyász, fájdalom, betegség, norvég tragédia, Isten gyógyító, viharokat lecsendesítő kezébe tehető le. Ez a gyógyulás minden addigi prioritást felülír az életünkben. A kijózanító válaszok értelmet nyernek az értünk minden más fontossági sorrendet elhagyó Jézus szájából és hálásan fogadjuk tőle viharosan háborgó lelkünk gyógyító elcsendesítését.

Ámen.