Az Ökumenikus Imahét záró igehirdetése - Pángyánszky Ágnes

"Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!” 

 Fil 4, 4-9

Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

20 évvel ezelőtt, fiatalkorom egyik legmeghatározóbb élménye volt 3 hetet Indiában tölteni az Evangélikus Világszövetség egy programján. Az első 2 hetet Madrasban, India déli részén töltöttük egy konferencián és ott jó körülmények között, szinte egy hotelbe bezárva még csak sejtésünk kezdett lenni arról, milyen is lehet India a hotel falain kívül. A madrasi konferencia után újra repülőre ültem és egy újabb állomás várt rám – egy utazás a világ valóságába, földünk legsűrűbben lakott városába, Calcuttába.

A repülőteret elhagyva órákat vártunk egy tüntetés miatt, mire bejutottunk a városba. Nagy nehezen elértük a szálláshelyet – ami most nem egy hotel volt, hanem indiai kereskedők (szerintük) exkluzív vendégháza, ahonnan másnap könyörögve kértük, hogy vigyenek el bennünket egy rendes hotelbe.

De az igazi meglepetés a második napon várt ránk – maga Teréz anya fogadott bennünket az apácarend házában. A csak káosszal jellemezhető városban eljutni is nehéz egyik pontról a másikra, de egyszer csak ott voltunk Teréz anya rendházánál és a lépcsőkön felfelé elindulva maga Teréz anya várt bennünket. A rendkívül idős apáca arca csupa mosoly és kedvesség volt. Indiai vezetőnket jól ismerte, sokat működtek együtt szeretetszolgálati, diakóniai ügyekben. Örömmel fogadott bennünket, leültünk vele egy padra és életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy ott ülök mellette és fogjuk egymás kezét, miközben csak a mosoly, csak az öröm sugárzik az arcáról. Mesélt az apácarendjük szolgálatáról, hajnalban kezdődő napirendjükről, mesélt arról az életről, amit fiatal lánykorában választott, Isten hívásának engedelmeskedve. Ötleteket adott, mit nézzünk meg Calcuttában, hogy jobban megértsük az ő szolgálatukat és munkájukat.

Hálásan és meghatódva hagytuk el a rendházat, hogy a Teréz anya irgalmasnővérei által működtetett intézményeket meglátogassuk. Utunk során az első kórházba megértettük miért a legsűrűbben lakott város Calcutta. Az emberek szó szerint tömegével az utcán laknak. Nem csupán ott alszanak, hanem konkrétan ott laknak, a betonon, pénz, vagyon, bármilyen tulajdon nélkül. A híd, ami a legnyomorúságosabb városrészhez vezetett, a világ legnagyobb forgalmát lebonyolító hídja. Milliók járnak át rajta naponta.

Természetesen ebben a nyomorúságos városrészben vannak Teréz anya kórházai. Persze ezeket ne úgy képzeljük, el, mint egy igazi kórházat. Ezek hatalmas raktárépületekhez hasonló épületek, az ágyak pedig priccsek, ahol a szenvedők és a haldoklók százai fekszenek. Teréz anya Istentől kapott elhívást arra, hogy a világ legszegényebb városában lehetőséget adjon a szenvedőknek és a haldoklóknak arra, hogy emberi méltósággal haljanak meg. Az apácák járják a nincstelen koldusokkal sűrűn megtömött utcákat és a rászorulók közül a már szinte reménytelen eseteket viszik be a kórházakba. Ott egy ágyféleségre fektetik őket, ellátják sebeiket, és szeretetük és gondoskodásuk a legkiszolgáltatottabb helyzetben is emberi körülményeket nyújt a földi életből való távozáshoz. Teréz anya nővérei porban és piszokban, embertelen körülmények között, szenvedő és haldokló embereken segítenek nap mint nap, már nem csak Calcuttában, hanem a világ több városában is.

A 20 évvel ezelőtti emlékből nekem nem a kórházak nyomora, hanem Teréz anya mosolya és öröme maradt meg emlékezetemben. Az egész lénye békességet, elégedettséget, boldogságot tükrözött. Nem volt földi tulajdona, nem ért el világi sikereket, még szoros értelemben vett családja sem volt, borzasztó emberi körülmények között dolgozott, és nem nézte soha, hogy jó vagy rossz ember-e az, akinek segít, mégis boldog ember volt. Boldog most már abban az értelemben is, hogy a római katolikus egyházban a szentté avatási folyamat első lépcsőjeként boldognak nyilvánították.

Teréz anya boldogságával ellentétben egy másik, egészen friss élményemet is hadd osszam meg. Tegnap délután egy programra igyekeztem, és valaki autóval jött elém, hogy elvigyen. Amikor a kapuhoz értem, még nem volt ott az autó, ezért a templomkertben elindultam a nagykapu felé. Egy ember jött velem szembe, aki bizalmatlanul méregetett, majd amikor mellém ért, hirtelen rám kiáltott: Maga a pap, ugye? Igen, feleltem, de kicsit meg is ijedtem. A második mondata után hanghordozásáról megismertem egyik hittanosunk igen nehéz sorban élő édesapját. Megkérdeztem, hogy van, és rögtön áradt belőle a keserű szavak sora.  Őt soha nem segítette Isten. Tönkrement a házassága, tönkrement az élete, tönkrement az egészsége, nincs munkája, nincs pénze, boldogtalan és úgy érzi, nincs értelme az életének. Miközben beszélgettünk, megérkezett az autó, és a férfi szavai még fagyosabbá váltak, amikor egy szép nagy autó mellénk húzódott. Biztattam a férfit, hogy beszélgessünk majd még, de csak legyintett és elindult a másik irányba…

 „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” – Pál apostol a római börtönből így biztatja a filippi gyülekezet tagjait arra, hogy semmiért ne aggódjanak, hanem éljenek békességben és szeretetben, kövessék Pál és a többi apostol jó példáját és Isten békessége át fogja járni a szívüket. Örömtől sugárzó bibliai rész ez! Pál mintha minden körülmény ellenére az Úrban való örömet tartaná a legfontosabbnak a Filippi gyülekezetnek megüzenni!

Testvérek! Mi a közös Teréz anya és Pál apostol történetében és mi az, ami fájóan hiányzik az életét végletekig szerencsétlennek érző férfi esetéből? Mitől érezheti azt valaki, hogy csupa öröm az élete, és mitől érezheti más pedig azt, hogy semmi nem sikerül neki, csupa szerencsétlenség történik vele?

Hadd válaszoljon erre a kérdésre bibliai igénk. Hadd világítsa meg számunkra Isten szava Pál apostol történetén keresztül azt, hogy hol érdemes az embernek a boldogságot és az örömet keresnie!

Pál örömre és szelídségre buzdítja az embereket, majd tulajdonképpen megadja a megoldó-kulcsát annak a furcsa történetnek, hogy hogyan lelkesíthet és buzdíthat örömre valaki, aki éppen egy börtönben szenved? Az Úr közel! – írja Pál. Úgy érzem, itt van a megoldás, itt van a lecke feladva mindannyiunk számára. Az Úr közel! Jézus jelenléte, Jézus közelsége a megoldás. Ez a különbség Teréz anya, Pál apostol és a csak keserűséget látó ember között. Jézus jelenléte az életünkben, a benne való bizodalmunk, a benne való reménységünk adhatja meg azt az örömöt, amiről Pál apostol ír nekünk.

De gondolom mindannyiunknak eszébe jut most az, hogy nem vagyunk Teréz anyák, nem vagyunk Pál apostolok, talán leginkább még a szerencsétlen emberhez hasonlítunk legjobban. Oly sok mindenben élünk át kudarcokat, oly sokszor lépünk hibás döntések útjára, oly sokszor kell a szakadék szélén állnunk, vagy éppen szemeinket és jóérzésünket eltakarva kell sodródnunk a világgal. Pesszimista népnek tartanak bennünket és sokszor a vigasztalásunk kimerül egy bizonytalan pozitív gondolkodásra való buzdítással.

Pedig lássátok meg, itt sokkal többről van szó! Igaz, hogy nem a világ gondolkodását tükrözi Pál apostol, nem olyan életre buzdít, amelyben ember a másik embert ne vegye figyelembe, mégis, ebben Krisztus jelenlétével átjárt, feje tetejére állított világban találja meg az igazi boldogságot, az igazi örömet!

Karl Barth, a XX. század egyik legnagyobb hatású teológusa ezt a páli örömet ’legyőzhetetlen annak-ellenére’ örömnek nevezi, olyan örömnek, ami az evangéliumból, Isten jó híréből merít, és ami hálás szívvel tudja Isten elé tárni az emberi szív minden gondját és baját.

Ez az öröm tud örömmé válni Calcutta nyomorgó utcáin, Pál apostol római börtönében és bízom benne, a Templomkertben átsétáló férfi életében is. Ez az öröm tud örömmé és igazi reménységgé válni a mi életünkben is. Isten öröme és békessége alá tud szállni a legnagyobb mélységekbe is, be tud hatolni legsötétebb zugokba is, és el tud érni reménytelennek látszó emberi életeket is. A kereszten a halálba alászálló Jézus bennünket is kihoz börtöneinkből, hogy már most az új élet örömével ajándékozzon meg bennünket!

Imahetünk befejeztével adjunk hálát közösen Istennek azért, hogy örömet és békességet hozott Krisztus által szívünkbe és egész életünkbe. Legyünk a hírvivői ennek a jó hírnek gyülekezeteinkben és igazi missziós lelkülettel, bizonyságtévő lélekkel adjuk tovább az öröm szabadságot hozó forrását!

Ámen.