Böjt
4. vasárnapja
Kegyelem nektek és békesség Istentől,
a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
Hallgassa meg az ünneplő gyülekezet
azt a szent Igét, melyet a mai ünnepnapra Anyaszentegyházunk kijelölt, és amit
megírva találunk Pál apostol Rómaiakhoz írott levelének 7. fejezetében, a
21-től a 25. versig, a következő képen:
„21 Azt a törvényt találom tehát
magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem.
22 Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint,
23 de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. 24 Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25 Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.” Ámen! Eddig Isten írott Igéje!
23 de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. 24 Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25 Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.” Ámen! Eddig Isten írott Igéje!
1. Kegyelmi idő
Szeretett Testvéreim!
Mielőtt a mai Villanypásztor közelébe telepednének,
előbb szívleljék meg a figyelmeztetést, nehogy valakinek megrázó élményben
legyen része a mai igemagyarázat hallatán. Lehet, hogy az üzenetet humorosan
tálalom, de mindent komolyan gondolok. Két figyelmeztetés:
Először is: jusson eszünkbe az 5 kenyérről az 5.
parancsolat: „Ne ölj!” Most úgy tehetünk eleget ennek a parancsolatnak,
hogy tisztes távolságban ülünk le Jézus elé, és mindenki annyit vesz ki a
kenyeres kosárból, amennyire valóban szüksége van. S ha lehet, e jó szokásunkat
a járvány után is tartsuk meg, amikor már újra lesz lehetőség az
összegyülekezésre.
Másodszor: jusson eszünkbe a 2 halról a 2.
parancsolat: „Ne vedd hiába Istened nevét!” Most úgy tehetünk eleget
ennek a parancsolatnak, hogy imádkozunk és lelkiismeretesen végezzük a
munkánkat, amire rendeltettünk. S ha lehet, e jó szokásunkat a járvány után is
tartsuk meg, amikor már nem félelemből, hanem hálából tehetjük ezt.
Azt, hogy mi lesz ennek a történetnek a vége, nem
tudhatom. Azt azonban tudom, hogy Isten most olyan dolgokra tanít meg minket,
amik igazán lényegesek. Általában ezekre már csak akkor jövünk rá, amikor már
nincsenek, és végképp elmulasztottunk minden lehetőséget, hogy éljünk velük.
Nehéz időket élünk, de mégiscsak a kegyelem ideje ez, hiszen új lehetőségeket
ad elénk. A kegyelem ideje mindig nehéz idő. Sajnos a könnyű időkben
elkényelmesedünk és megfeledkezünk a lényegről, mert csupa haszontalan dolog
telepedik rá az életünkre. A kegyelem azonban megszabadít minket az ilyen
terhektől, de legfőképp ezek negatív hatásaitól, a jogos ítélettől. Cserébe
valami igazi csodát kapunk. Ahogy most körbenézek, azt látom, hogy itt most
csak négyen vagyunk jelen... Amikor viszont imádkozom, amikor a Testvérekkel
beszélgetek messengeren, vagy telefonon, amikor együtt éneklek az ország
evangélikusaival, akkor viszont azt látom, hogy milyen sokan vagyunk együtt
lélekben. Erre képes a kegyelmi idő: hitet ad az embernek a folytatáshoz.
2. Tanuló idő
Tanuljunk az 5000 ember megvendégelésének csodájából.
Tanuljunk, mert a kegyelem ideje tanulóidő is egyben: felkészít bennünket az
örök életre. Gyakorlati tanulság, hogy nem több ezren szaladgáltak a
kosarakkal, hanem csak az a néhány, akire ezt a feladatot rábízták, és mégis
mindenkihez eljutottak a kosarak, sőt, még maradt is egy kis madár látta kenyér
és hal a hazaútra. Együtt jöttünk ide, együtt vagyunk benne, együtt megyünk
tovább – másként nem lehet. Lelki tanulság, hogy minderre csak akkor vagyunk
képesek, ha erőt és áldást kérünk Jézustól. Vele a kevés is elég lesz, az
erőtlen is erős lesz. Nélküle azonban csak egy hatalmas káosz marad, sok-sok
kidobott idővel és elmulasztott lehetőséggel.
És most lássuk, mit üzen nekünk Pál apostol…
Az önmagával meghasonlott embert állítja elénk az
apostol, vagyis a saját tükörképünket. Sajátos kettősség jellemző az emberre:
egyfelől
Pál apostol, amikor ezt a levelét írta, nem ismerte a
Róma városában élő gyülekezetet, ahogy nyilvánvalóan a Pilis városában élő
gyülekezetet sem ismerhette. Nem ismerhette sem az egyedi külcsíneket, sem a
belbecseket, melyek meghatározzák egy-egy közösség arculatát. Ismerte azonban
az embert, amely belül állandóan vívódik önmagával. Így üzen nekünk ma is, hogy
ne az elcsüggedés, hanem a reménység legyen úrrá rajtunk mindenkor.
Mit üzen nekünk, otthon maradóknak az Ige?
Most van időnk megismerni, elfogadni és megbecsülni
önmagunkat. Most jöhet rá mindenki arra az igazságra, hogy nem a magam ura,
hanem önmagam rabja vagyok. Külső emberünket állandóan hajtja a vágy:
jönne-menne, fogna-birtokolna, és így robogna át az életen. Belső emberünk
pedig arra vár, hogy végre észrevegyük a valódi igényeket is. Ezeket úgy lehet
felismerni, hogy mindig jó cél felé törekszenek, és mindig Isten szeretete
érezhető általuk.
Mit üzen az odakint szolgálatot végzőknek az Ige?
Testi-lelki teherbírásotok határait feszegetitek,
nyilván nem puszta szórakozásból, hanem kötelességtudatból. Belső és külső
embereteknek is nagy próbákat kell kiállnia. Érezzétek, hogy imádságban veletek
vagyunk. Ti viszitek körbe a kosarakat, amiket az Úr rátok bízott, amíg mi
veszteg maradunk. Érezzétek, hogy az Úr ad nektek ehhez elég erőt és
bölcsességet minden nap. Nem baj, ha elfáradtok. Mi akkor is tisztelünk és
szeretünk titeket.
3. Csoda-idő
„Andrà tutto bene. Minden rendben lesz.” Ezzel bátorítják egymást az olaszok, akiknél már két hete tart a karantén. Ézsaiás is erre
emlékeztet bennünket: az Úr keze szétszórt minket otthonainkba, de hamarosan
újra összegyűjt mindenkit, ha elvonul a veszedelem. Addig is, a számtalan
szomorúság között vegyük észre a csodákat, melyeket Isten keze általunk és
rajtunk visz véghez. Csoda-időt élünk, mert ez nem a világ vége, hanem az idő
közepe, a kegyelem ideje, amikor tanulhatunk hibáinkból, és megjobbíthatjuk
életünket. Mindig is voltak járványok, földrengések, háborúk – nekünk azonban
mindenkor úgy kell élnünk, mintha most lenne itt az idő az Úrral való
találkozásra. Csoda-időt élünk, amikor kilépünk az idő és a tér korlátaiból,
mert tudom, hogy itt és most csak négyen gyűltünk össze, de hiszem, hogy
lélekben nagyon sokan, imádságban pedig még ennél is többen vagyunk jelen, mert
egyek vagyunk Jézus Krisztusban, Aki megszabadít bennünket a külső ember
fogságából.
Minden rendben lesz. Ezzel bátoríthatjuk mi is
egymást, de legfőképpen saját magunkat. Legyen először rend otthonainkban,
legyen rend a szívünkben, hogy ez a bátorítás szilárd alapokra találjon.
Csoda-idő ez a 2020-as böjti idő, rég nem volt ilyen gyakorlatias, sőt, ha
lehet ilyet mondani: rég nem volt ennyire keresztyén a böjtünk. A csoda mindig
az igazi, rejtett valóságot tárja fel a nyitott szívvel várakozó ember előtt. Noé
és családja a bárkában várakozott, amíg elvonult az özönvíz. Mózes és népe
otthonaikban várták meg, amíg az Úr haragja végigvonult Egyiptomon. A
tanítványok a felső szobába zárkózva várták, hogy nagypéntek drámája után
történjen valami csoda. Egyik bibliai szereplő sem tudta, hogy pontosan mi is
fog történni, de éppen ezért csendben vártak a csodára, vártak az Úrra.
Hozzájuk hasonlóan szívleljük meg mi is az Úr bátorító szavait, ami Ézsaiás így
jegyezett fel:
„Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak,
de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg –
mondja könyörülő URad.”
Ámen! Ezért
imádkozzunk!
„Tiszta szívet
teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne dobj el orcád
elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal,
támogass, hogy lelkem készséges legyen...” Ámen!
Az alábbi linken megtekinthető az istentisztelet a gyülekezetünk Youtube csatornáján:https://www.youtube.com/watch?v=pkPI6LjOR4o
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése