boríts be minket, Istenünk, reményruhába
őrizz az úton, és taníts szeretetedből szeretni
legyen életünk a halálból életre támadás példázatává
és minden értelmet meghaladó békességed
amely
mélyebb kétségeinknél
erősebb hitünknél
határtalanabb reménységünknél
őrizze meg szívünket bátor bizalomban
gondolatainkat őszinte nyitottságban
tetteinket igaz mozdulatokban
életünket, egész valónkat
Krisztus Jézusban
az értünk jött kegyelemben."
(részlet, Varga Gyöngyi: Áldáskönyv, Luther Kiadó 2009)
2 Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek. 3 Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban vagyok. 4 De az ÚR nevét hívom segítségül: Ó URam, mentsd meg életemet! 5 Kegyelmes és igazságos az ÚR, irgalmas a mi Istenünk 7 Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR! 8 Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, 9 az ÚR színe előtt járhatok az élők földjén. (Zsolt 116)
Kedves Emlékező és Gyászoló Testvéreim!
Zsoltárok és versek kísérik ezt a borongós, halottainkra emlékező napot. Az emberi lélek leginkább versben, énekben tudja kifejezni azt, amit érez, ami örömet vagy bánatot jelent a számára. Olyan jó ezekben a versekben visszahallani mindazt, ami most bennünk is emlékként, fájdalomként kavarog.
Ezeknek a költői verssoroknak a hatására azonban hirtelen élessé válik minden, ami az életünkkel kapcsolatos. Mintha egy homályos fénykép elmosódott kontúrjai egyszerre csak tisztán kivehetővé válnának. Itt, a szabad ég alatt hit és reménység, szeretet és emlékezés egyszeriben pengeéles kérdésekké válnak.
Miben hiszünk? Miben reménykedünk?
Azonosulni tudunk-e a zsoltárversek írójával, aki őszintén megvallja, hogy bizony volt úgy, hogy körülfonták a halál kötelei, és rettegett a sírtól, nyomorúság és bánat volt az osztályrésze. Vajon nem ilyen tapasztalatok alakítják az életünket? Hányszor dermedt meg a szívünk, amikor szerettünket kellett elengednünk az életből a halálba? Hányszor rettegtünk attól, hogy milyen lehet a koporsója mellett megállni? Hányszor jöttünk ki a temetőbe valamilyen furcsa, emberfeletti reménységgel a sírjához, hogy hátha újra találkozunk vele?
Az emberi életnek ebben a gigászi küzdelmében egy megoldás, egy kiút van, amit a zsoltáros is megtalál: hívd bánatodban és rettegésedben segítségül az Úr nevét! Az életet, és a halált is, tedd le az Isten kezébe, és mert bízni és reménykedni abban, hogy Isten nem hagyja életünket a halál rabságában.
A sírok mellett is halált legyőző reménységünk, hogy Jézus Krisztusban Isten megmenti életünket a haláltól, szemünket a könnyhullatástól, lábunkat az elbukástól. A meggyújtott gyertyák fénye emlékeztessenek ma bennünket a győzelemre, a reménységre, Isten halált legyőző szeretetére. Van-e szebb és nagyobb reménység annál, mint hogy szeretteinket és saját életünket is biztonságban tudhatjuk, a mindenható Isten kezében…
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése